Aláírt Szerelem || Helluva Boss

24. |Amit nem mertünk|

~Blitz~

★Pár nappal később★

Eltelt pár nap, mire újra itthon alhattam. Barb-nak most nagyon kell a támogatás, még mindig borzasztó bizonytalan. Szeretek is segíteni neki, de azért hiányzott Stolas, meg persze a lányok. Régen nem voltam ennyi ideig távol itthonról.

Stolas mellettem fekszik, az ujjával apró köröket rajzol a mellkasomon. Megint arra gondolok mennyire szeretem. Furcsa ez nekem, életemben Őt szeretem először úgy igazán. Félek attól hogy elveszítem, vagy bármi történhet vele. Rengeteg új érzést hozott az életembe.

- Tudod mikor éreztem először? - kérdezem a reggeli fénytől hunyorogva

Nem mondtam mire gondolok, de így is érti, nem is kell már hallania.

- Mikor? - úgy mosolyog hogy egyre jobban imádom

- Amikor eljöttél értünk a kutatókhoz. Ahogy akkor megcsókoltál, tudtam. Csak nem sejtettem. Van ennek értelme? - én mondtam, mégis összezevarodom

- Nincs. - kuncogja el magát

- Akkor jó.

Elmosolyodik. Megcsókol, de én többet akarok. Ma nem dolgozom, és még van két fölös órám, mire mennem kéne bárhova is. Sok idő...

 

★Cirka másfél óra múlva★

- Tudod én mikor éreztem először? - kérdezi, de alig értem egyrészt mert annyira halk, másrészt mert még mindig kapkodja a levegőt. Aranyos

Csak egy kíváncsi mosoly a válaszom.

- Nyolc évesen. Amikor először láttalak. Te tanítottál meg szeretni, veszíteni és várni. De mindennél jobban megérte.

Hű...Oké, hivatalosan Ő nyert. Ennél jobban semmi nem esett még. Az elmúlt órát is beleértve.

- A baglyok életükben egyszer esnek szerelembe, ugye?

- Igen, vagyis bizonyos értelemben. Egy személybe. De én minden nap beléd szeretek.

- Köszönöm.

Köszönöm hogy én lehetek az az egy. Akit örökké szeretni fog.

- Neked fogalmad sincs mit művelsz velem. - suttogom olyan széles mosollyal, mint aki válfával a szájában aludt - Ha veled vagyok, biztosan jobban leszek, akármi van.

- Ilyen a szerelem. Én így éreztem abban a két évben is. Meg a igazából többi huszonötben is... - gondolkozik - Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Az első éjszakánk után...Számítottál erre? Vagy bármi többre köztünk?

- Őszintén, nem. Mindig is jó voltam az egyéjszakás kalandokban, sosem volt hosszú kapcsolatom. Vagyis, de, egyszer. Vera volt addig az egyetlen akivel kettőnél többször találkoztam.

- Tudom hogy nem kéne megkérdeznem, de...Veletek mi lett? - óvatos a hangja

Nem kell félnie. Nem érzékeny téma.

- Hát, egy ideig jó volt, aztán hirtelen megváltozott valami. Mint kiderült nem mert szólni, amikor egyre jobban haladt előre a karrierje, én meg felbasztam magam, ordítoztunk, majd kiderült hogy összejött a dobos sráccal. Bántott hogy megcsalt, nyilván, de az ezerszer jobban hogy azt érezte nem bízhat bennem. Pedig én még azt is tudtam mi az igazi neve...

Közelebb bújik hozzám, és felülről körbefonja rajtam a karját. Aztán hozzám hajol, és újra megcsókol, csak most kevesebb vágy és több együttérzés van benne.

- Én bízom benned. - súgja szinte közvetlenül a számba

Érzem minden szavát az egész testemben. Végigfut rajtam, majd kellemes érzést hagyva beköltözik a szívembe, a rengeteg többi mellé. Sokszor emlékszem vissza az ilyen pillanatokra ha magam alatt vagyok. Csak rá kell gondolnom, és máris jobban leszek.

- Van valami amit nem mondtál ki, pedig valójában akartad? - kérdezem, mert tényleg érdekel mi jár a bagoly-fejében

- Rengeteg minden. Miért?

- Mert ha szomorú vagyok, akkor az öngyújtóm helyett már a te szavaidat keresem. Te vagy a kapaszkodóm. És a legkedvesebb mondataidat mind megjegyeztem. Dátummal együtt, ami fura.

Mélyen belenéz a szemembe. A tekintete úgy ragyog, és olyan tiszta hogy mindent elárul.

- Akkor ezt jegyezd meg. Én akarok lenni a mosolyod, a nevetésed, minden ami a te boldogságodat jelenti. Soha nem akarlak többé úgy látni mint aznap éjjel. Ha segítettem valaha bármiben már akkor megérte élnem.

Minden hangja a lelkemig hatol, és azzal a pillanattal a részemmé is válik.

- Melyik éjjelre gondoltál? Mi történt akkor? - megint kiragadtam a lényeget, de ez érdekel legjobban. Mitől félt annyira?

- Az alku vége felé történt. Azt hitted alszom, úgy is tettem, mintha aludnék. Kíváncsi voltam mit csinálsz amikor nem vagyok ébren. De amit láttam az összetört. Nem aludtál, de nem is csináltál nagyon semmit. Folyamatosan beszéltél, halkan és óvatosan. Először nem értettem, de amint meghallottam kihez beszélsz, minden összeállt. Az a mondat belém égett; "...Anya, kérlek ne hagyd hogy Őt is elveszítsem..." Többé nem akartalak így látni. Azóta minden alkalommal erre gondolok.

Basszus...Ébren volt? Hallotta? Akkor pont mélyponton voltam, nem akartam hogy ilyennek lásson. Bár, most hogy így elegondolok, jól sült el.

- Már vagy nekem. Olyan mélyen sosem leszek. De tudnod kell, hogy anya halála után már nem leszek többé ugyanaz. Sajnálom, de ez örökre velem marad. - sóhajtok egyet

- Nem baj ha gyászolsz. Az már igen, ha a múltban élsz, de Te nagyon is velem vagy, itt a mában.

Odabújok hozzá, és olyan szorosan ölelem, ahogy ő szokott. Na persze nem úgy hogy fáj, inkább mintha védene valamitől.

Mondanám, de még nem lehet. Még várnom kell. Majd akkor, ha biztos leszek benne hogy Barb és a kicsi is a részesei lehetnek.
Addig pedig várok.