Aláírt Szerelem || Helluva Boss

27. |A mi hibánk|

- Annyira sajnálom... - ennyire futotta. És ezzel kész.

------------------------------------------------------------------------

~Stolas~

Próbálom megérinteni, de nem hagyja. Nem mer a szemembe nézni. Vagy nem tud.

Fogalmam sincs mit tett. Egy biztos, hogy még most is érezni rajta az alkoholszagot.

Nem szól semmit, csak némán és üresen mered maga elé. Az egyik kezemet a vállára teszem, de most is ugyanúgy elhúzódik.

Mit tett, amiért ennyire haragszik magára?

Sóhajtok egyet, mire Ő is, csak fájdalmasabban.

– Stolas – kezd bele kínjában ropogtatva az ujjait. – Annyira sajnálom! Nem voltam jól, de nem akartalak zavarni ezzel. Fizz-el elmentünk inni, és egyszer csak... – elakad, mintha nem találná a szavakat. – Fogalmam sincs ki kezdte, de... Csókolóztunk. Annyira kibaszottul sajnálom, Stolas! Mindennél jobban szeretlek, és... és... Én úgy sajnálom...

Tovább is folytatná, de nem segít a helyzeten ha azt hajtogatja, sajnálja.

Mivel nem jut eszembe jobb mód az elhallgattatására, nem érdekel, mennyire nem ez a megoldás, megcsókolom. A nyelvem a szájában biztos elcsitítja kicsit...

Tudom, hogy mennyire szeretsz, Blitzy. És nem haragszom annyira, amennyire indokolt lenne.

Dühösnek kéne lennem, de nem vagyok. Inkább csalódott, amiért azt hitte, zavar ha nincs jó passzban. Nekem is vannak ilyen napjaim, de ha Blitz velem van, kevésbé fájnak a gondolatok.

Hagyja hogy csókoljam, de nem viszonozza. Csak engedi, hogy csináljam. Fáj, pedig tudom, ez nem miattam van, hanem mert most éppen utálja magát.

Azt hiszem, ez a végsőkig tartó szerelem.
Hogy akkor is érzed a másik fájdalmát, ha nem mondja, s te is szenvedsz vele.

Egyik kezemmel megtámasztom a fejét, a másikkal a hátát, és fölé térdelek a kanapén. Ugyan nem vágyom most semmi többre, mégis jó érzés. Ő ugyanígy csókol, ha nincs más vígaszom. Akkor is, most is, tudjuk jól, hogy ez nem megoldás. De legalább eltereli a figyelmünket, ameddig ki nem találjuk mi legyen.

Végül már nem engedi hogy folytassam, megint elhúzódik.

Olyan hihetetlen megbánás tükröződik az üveges tekintetében, amilyet még életemben nem láttam.

– Stolas, ez nekem így nem megy. – akkorát sóhajt, hogy belesajdul a szívem. – Tudom, hogy viszonzást vársz, de nem megy. Sajnálom.

Miért csak ezt bírja mondani?

– Miért nem kérsz egyszerűen bocsánatot? Percek óta csak azt hajtogatod, mennyire sajnálod. – kérdezem végül.

– Mert... Nem akarom hogy megbocsáss. Akarom hogy haragudj rám. Akarom, hogy érezz mindent, amit most, ezekben a percekben érezned kellene. Hogy gyűlölj, és ne akarj segíteni, amikor egyáltalán nem érdemlem meg. Hogy úgy érezz, mint én...

Összeszorul a torkom.

Ebből semmi nem igaz. Nem ”kell” ezeket éreznem.

– Nem gyűlöllek, Blitzy. A legkevésbé sem. Haragszom rád, de pontosan tudom, hogy minden amit egymás iránt érzünk, az valódi. Mindennél erősebbek vagyunk. Meg fogjuk oldani. – bíztatóan cirógatom az arcát.

Az utolsó mondatomra eloszlik a körülötte lévő mérhetetlen ború.

– De – folytatom. – tudnom kell, mit jelent ő neked? Mit jelentett régen, és mit jelent ma?

Nem is jell gondolkoznia.

– Tizenhét évesen beleszerettem. Soha nem volt köztünk semmi komoly, azt az egy görbe estét kivéve a tűz előtt pár héttel. Akkor is leittuk magunkat, annyira, hogy egyikünk se volt magánál. Már az előjátéknál tartottunk, amikor tudatosult bennem mit készülök tenni. Tudtam jól, hogy Fizz nem úgy érez, szóval nem akartam azt az elsőt elvenni tőle. Viszont mindketten olyan szarul voltunk, hogy nem akartam egyedül hagyni, szóval végül nála aludtam. Nem fektettem le, ami egy részeg, kanos tinitől nagy teljesítmény. Végig csak az járt a fejemben mennyire szeretem. És hogy mennyire szerettem volna, hogy ő is így gondolja.

Olyan nagyot sóhajt, mintha egész eddig levegőt sem kapott volna.

– És most? – kérdezem félve.

– A legjobb barátom. Szeretem, de egyáltalán nem úgy, mint régen. Egyetlen csók volt, mire rájöttünk mit csinálunk. Nem mentünk tovább. Hiba volt amit csináltunk, ezzel teljesen tisztában vagyok. És tudom, hogy most ő is ugyanígy gyötrődik, hiszen úgy szereti Asmodeus-t, mint én téged. Nem akarok tőle semmit, esküszöm. Csak te kellesz, mostmár örökre. És nem tudom elégszer mondani, mennyire sajnálom.

Tudom hogy minden szavad igaz, Blitzy. És egy cseppet sem gyűlöllek.

Válaszul csak magamhoz ölelem, amit már bátrabban viszonoz.

– Blitzy-m, ígérj meg nekem valamit... – suttogom.

– Bármit.

– Maradjunk egymás mellett. Ne szeressünk így senki mást, kérlek!

– Ígérem.