Aláírt Szerelem || Helluva Boss

2. |Sötétség|

~Blitz~

Még mindig sírok. Nem tudom mikor ébredtem fel. Csak pár percet aludhattam, mert álmodtam valamit, de sosem tudom meg mi lett volna a vége, olyan hamar felriadtam. Azt álmodtam hogy Stolas-szal vagyok. Nem csináltunk semmi különöset. Csak ültünk és beszélgettünk. De amíg aludtam boldog voltam. De az hogy felébredtem visszarántott a valóságba, és megint zokogok.

Hallom hogy nyílik az ajtó. Miért? Loona ilyen hamar hazaért volna? Ha nem mozdulok, lehet azt hiszi alszom. Talán ide se jön. Úgyis gyakran alszom a kanapén. Ha közel vagyok Loonie-hoz az megnyugtat. A szobámban sokszor nagyon magányos vagyok, és nem tudok aludni. De nem működik. Így is idejön hozzám. Leül a kanapé mellé a földre, és elkezd halkan beszélni hozzám.

- Jól vagy apa? A rohadt életbe, te sírtál? - kérdezi, kissé remegő hangon - Ha beszélni akarsz én meghallgatlak, csak szólj. Sosem szólsz ha baj van. Kezdek aggódni érted.

Loona feláll, és elindul a szobája felé. A francba. Túl jól ismer. Tudja jól hogy nem alszom. Próbálok szólni, de érzem hogy a sírástól remeg a hangom.

- Loonie! - szólok utána, mire kicsit összerezzen, majd megfordul - Loonie, nem bírom ezt tovább. Nem akarok egyedül meghalni. - szipogom

- Apa, mégis miért lennél egyedül? - most először szólított apának, mióta hozzám került, legalábbis úgy hogy tudja, teljesen magamnál vagyok - Ó, az a fura madár figura az oka?

- Stolas. A neve Stolas. - válaszolok kicsit talán túl hevesen

- Tudom. Szóval, ő a baj? - érzem az iróniát a hangjában, hisz elérte hogy megvédjem Stolast, ezzel ergo választ adtam a kérdédére

- Igen. Vagyis, nem. Nagyon hiányzik. De miért mondom ezt neked? Téged nem is érdekel...

- Hogyne érdekelne?! - emeli fel a hangját Loona - Azt hiszed faggatnálak a bajaidról az éjszaka kellős közepén, tök piásan, ha nem érdekelne mi van veled??

- Nem, én, én csak....mindig olyan vagy velem mintha, tudod...csak valami probléma lennék neked... - mondom ki, de ahogy kimondom, egyből meg is bánom, mert ez azért mégiscsak erősre sikerült - Loona, ne haragudj, nem úgy értettem...

- Semmi baj apa. - mondja szomorú mosollyal az arcán. de utálom magam - Tudom sokszor tökéletes idióta tudok lenni, de ez nem azt jelenti hogy nem szeretlek. - mosolyog rám - Blitz, te hoztál el onnan, és ezért örökké hálás leszek. De, tudod tizenhét év egy ketrecben, egyedül, ahol nem volt kit szeretni...Sosem tudtam hogy kell kimutatni az érzéseket. Ez még nem azt jelenti, hogy nem szeretlek. - suttogja

- Köszönöm Loonie - motyogom remegő hangon

- Nincs mit, apa, de most kérlek mondd el, mi bánt ennyire!

És ezzel elmondtam neki mindent. Hogy mennyire hihetetlenül magányos vagyok, hogy mennyire bánt amiket Barb a fejemhez vágott, hogy mennyire örülök hogy Fizz-el megint barátok vagyunk, és persze, legalább ezerszer elmondtam azt is, hogy mennyire átkozottul hiányzik Stolas.

- Ohó! - nevet fel úgy, mint aki hirtelen mindent megértett - Valaki szerelmeees - mosolyok kedvesen Loona

- Igen, én is tudom. Moxxie-ék annyira undorítóan imádják egymást. Engem is kikészít.

- Nem ők te hülye! Te! Te vagy szerelmes! - nevet fel kínjában

- Én? Kibe lennék?? - kérdezem hitetlenkedve, de mielőtt válaszona rájövök magamtól is... HOGY ÉN MEKORRA BAROM VAGYOK!!

Azt hiszem látja az arcomon, hogy előbb jöttem rá mindenre, minthogy ő kimondta volna.

- Sátánom, Loonie..... - és hirtelen mindent megértek; Hiányzik ha nem beszélünk. Utálom ha haragszik rám. Imádok átmenni hozzá teliholdanként. És hogy Loonie-nam igaza van. MI??

- Loonie, el kell mennem! - mondom, ahogy rohamtempóban elkezdem renbe szedni magam

- Hova? - kérdezi kicsit meglepett hangon

- Fogalmam sincs. Stolas-hoz. Most.

Remélem ez a rész is teszett, mert én nagyon élveztem megírni. Folytatás hamarosan...