Aláírt Szerelem || Helluva Boss

13. |Egy régi dal|

~Blitz~

*Néhány nappal később*

Éppen csak hazaérek, amikor zajt hallok Via szobája felől. Loona Tex-el meg pár barátjával van, Stolas még dolgozik. Egyedül vagyunk. Talán rá kellene néznem, mert bármi is ez a hang, nem éppen halk. Elindulok. Ahogy közeledem a szoba felé, egyre jobban kezdek, rájönni mit hallok. Zene. Várjunk, neki is bagyoly hallása van, nem zavarja az ilyen hangos zene? Nem értem én ezt...

Az ajtóhoz lépek. Bekopogok.

- Szabad! - kiabálja. Na, hát ezek szerint ő se hall többet nálam

Az ágyán fekszik, és a plafont bámulja.

- Szia! - köszönök, de nem vagyok benne biztos hogy hallotta

Lehalkítja az üvöltő zenét.

- Szia! Mi van? - ez normál esetben hangozhatna sokkal ellenszenvesebben is. De nem. Az ő hangja lágy és kedves. Érződik benne a félénkség

- Semmi, csak amikor bejöttem, nem tudtam eldönteni mi ez a hang, szóval gondoltam...

- Várj, az előtérben is hallani? - kérdi picit meglepődve

- Igen, de nem vészes. Most viszont hogy látom, hogy nincs baj... - indulok el az ajtó felé

- Várj! - szól utánam - Milyen napod volt?

Kicsit fura nekem hogy megkérdezi, de azért persze válaszolok.

- Háát, jó. És neked?

- Kevésbé. - sötét az arca. Mintha minden létező fény elkerülné. Nem tetszik hogy rajta ezt látom

- Mi történt?

- Oh, semmi. Csak anya...

- Baj van? Mondott valamit? - ahogy ezt kimondom a szeme megtelik könnyekkel

- Á, csak a szokásos. Ha nem teszem azt amit mond, soha senki nem leszek, és jelentéktelenül fogok meghalni. - szipog

Odaülök mellé az ágyra.

- Figyelj, fogalmam sincs hogy megy ez, de mivel én csak amolyan második "apád" vagyok, kimondhatom. Anyád hülye. Ebből a szempontból legalábbis biztosan. Te már így is sokkal többet elértél mint ő valaha is fog. Nekem az apám volt ilyen. Soha nem lehettünk elég jók neki. Nem foglalkozott velünk. De nem rajta múlt, hogy ma ki vagyok. És sokkal jobban lettem amikor már nem hallgattam rá. Ne higgy neki. Te már így is egy csoda vagy. - wow, ez elég durván őszinte volt. Tőlem aztán meg főleg

Elmosolyodik.

- Köszönöm. Nem tudtam hogy ilyen is tudsz lenni.

- Hát, ja, ezt az oldalamat kevesen ismerik.

- Miért rejtegeted? Eddig teljesen másnak ismertelek.

- Azért.....Mert félek. Az ikernővérem mindig őszinte volt hozzám. Egyedül az ő szavának hittem. De egyszer túl sokat mondott, rossz időben. És valami összetört bennem. Azóta elrejtem azt, aki vagyok. Csak azok ismerik az igazi énemet, akiket nagyon szeretek. Akikben bízom..