Aláírt Szerelem || Helluva Boss

18. |Egy anya bátyja|

~Octavia~

- Hol a só? - kérdezi Loona, és kutakodni kezd a szekrényben

Főzünk. Loona talált a neten valami receptet, amit szerinte ki kéne próbálni. Belementem, de igazából halvány lila gőzöm sincs mit is csinálunk.

Kopogást hallok. Valahogy rossz, hideg érzés fut végig rajtam, de nem tudom mitől. Az jut eszembe, hogy mivel jó hallásom van, talán kicsit hallgatózhatnék. Így is teszek végül.

Apa hangját hallom meg először. Kicsit mintha... rémült lenne.

- Oh, Andrealphus! Kellemes meglepetés... - hallani lehet az iróniát a hangjában

A név hallatán kiráz a hideg. Rossz értelemben. Nem akarom hogy itt legyen. Nem akarok vele találkozni. Szuper, pánikolok. Loona-nak feltűnik az ijedségem, halkan próbál megnyugtatni.

- Semmi baj. Nincs baj oké? Mély levegő...

Igen, már ő is tudja hogy kell kezelni a pánikrohamaimat. Mostanában nem nagyon volt. Elfelejtettem mennyire szar érzés. A szívem a torkomban, sípol a fülem, nem kapok levegőt, és csak azt érzem, hogy nézek, de nem látok.

- Mély levegő - sóhajt egyet ő is - és kifúj.

Akkor sem...Nem lehet. Andrealphus, ő nem lehet itt. Ha megtudja hogy én tettem...Megölet Paimon-nal.

★Eközben★

~Stolas~

Andrealphus az ajtóban áll, jéghideg tekintettel. A szemével is meg akar ölni, csak mert valójában nem teheti. Nincs nagyobb erőm nála, sőt talán gyengébb is vagyok. Viszont tudom hogy nem bánthat. És tudom azt is, hogy miért van itt. Stella miatt. Gyűlölték egymást, mégis eljött.
Kutyákként marakodnak, de a végén meghalnának egymásért.

- Te tetted. Te vetted el őt tőlem. Miattad nincs már testvérem. - a szeme csillog a könnyektől

Valahogy minden egyes szava mélyen fáj. Hiszen tényleg elvesztette őt. Borzalmas egy nő volt, de akkor is a testvére. Még így is együtt tudok érezni vele. Tudom jól milyen a gyász.

- Sajnálom ami történt. De csak így lehetek biztos benne, hogy Octavia biztonságban van.

Higgye csak hogy én tettem. Nem érdekel. Én is megtettem volna. De féltettem a lányomat. Túl sokáig vártam, olyan sokáig hogy ő döntött helyettem.

- Dehogy sajnálod! Mindig gyűlölted őt! Tudom neked ez mit sem számít! DE ÉN ELVESZTETTEM!

Közben egy másik hangot hallok, a házból.

- Nem...Nem...NEM! - a francba...ez Octavia

Azzal a lendülettel otthagyom az ajtóban Stella bátyját, és rohanok a hang irányába. Ahogy beérek a nappaliba, Via a kanapén fekszik összekuporodva. Loona mellette térdel és valamit halkan mond neki, folyamatosan. Én is odamegyek, én tudom a lányomat a legjobban kezelni. Ötéves kora óta él együtt ezekkel a rohamokkal. Eddig ritkultak, de úgy látszik Andealphus jelenléte előhozta. Odalépek hozzájuk, és finoman megérintem Via fejét.

- Lélegezz kicsim. Nem lesz baj ígérem. Nem fogom engedni hogy bántson téged. Nem hagyunk magadra, rendben?

- Ne hagyj itt... - szipogja

- Nem foglak. Sosem hagynám magára a csillagomat.

~Loona~