Aláírt Szerelem || Helluva Boss

36. |Gyere ki a fához|

*

~Blitz~

– Na és, most mit akarsz csinálni? – mosolygok rá.

Sejtem a választ, de ahhoz előbb pihennem kéne.

– Menjünk vissza oda, ahol minden elkezdődött.

Oké, nem erre számítottam. De nagyon kedves ötlet.

– Rendben. Menjünk.

És kimegyünk. A fa pont olyan, mint amire emlékeztem. Ugyanolyan vörös, gyönyörű levelek tarkítják, mint amilyenek Stolas szemei. Minden alkalommal erre emlékeztetett, amikor megláttam.

Huszonhét évvel ezelőtt a fa alatt ültünk, és az álmainkról beszélgettünk. Ma éjjel pedig visszatérünk.

Felfekszünk a vastag törzsű fának arra a részére, ahonnan a nagyobb ágak indulnak. Pont annyi hely van, hogy mindketten kényelmesen elférünk. Mint egy titkos kis menedék. Egy búvóhely, ahová csak együtt jöhetünk.

– Te emlékszel még? – kérdezi Stolas, miközben rajta fekszem, és hallgatom a szívét. – Hogy mikről álmodoztunk?

– Persze, hogy emlékszem. Saját cirkuszt akartam vezetni, és híres bohóc lenni. Hogy mindenki ismerje a nevemet. Te pedig varázsolni akartál, és a csillagról tanulni. Azt mondtad, ott vannak köztük a válaszok, csak jobban meg kell néznünk.

Ahogy beszélek, felgyorsul a szíve. Ez tetszik.

– Furcsa, hogy mennyi minden máshogy lett, mint ahogy képzeltük.

– Igen, tényleg az. Én bérgyilkos lettem, te pedig herceg maradtál, csak közel sem úgy, ahogy tervezték.

– Hogy érted?

– Nos, Stella meghalt, így már nem kell vele lenned, ahogy az el volt rendelve. Aztán titokban összeházasodtunk, úgyhogy a földi törvények szerint már a férjem vagy. Via megmentett minket Paimon-tól, amit azóta sem igazán értek, de a lényeg az, hogy sikerült. Boldogok vagyunk. Életemben először megtaláltam a helyemet. Itt, veled. Melletted van a helyem, Stolas.

– Ez... Tényleg?

– Realmente lo creo. – felelem, mire még jobban kalapálni kezd a szíve. – Eddig sehol nem éreztem magam otthon. Veled otthon vagyok. Te vagy a helyem.

Felnéz rám, olyan szerelmes tekintettel, mint még soha.

– Tudod, minden nap azt hiszem, már nem szerethetlek jobban, de aztán elalszunk, és reggel rájövök, hogy mekkorát tévedtem. Minden perccel jobban szeretlek. – suttogja.

Megcsókol, de aztán rögtön el is húzódik. A nyakamhoz hajol, és úgy folytatja;

– Ja, és baromi jó áll a spanyol. – minden egyes szavát érzem a bőrömön, ami egyszerre éget, és lazít el.

Nyakon csókol, először csak egyszer, de aztán folytatja, és úgy néz ki, nem fog leállni. Ezt csak akkor csinálja, ha nagyon akar engem. És nem csak tudom. Érzem benne.

– Komolyan? Itt akarod? – kérdezem mosolyogva, de sejtem a választ.

Igaz, csomó fura helyen csináltuk már, de a fa messze meghaladja az összeset. Még az Ozzie's színpadát is, pedig azt gondoltam, annál durvább már nem lehet. Amikor zárás után belógtunk, eredetileg másért mentünk, mégis szex lett a vége. De hát, Stolas ilyen. Türelmetlen, én pedig ezt nagyon szeretem benne, és soha nem akarnám megváltoztatni.

– Ez a fa a pecsét. Ne maradjon ki... – suttogja úgy, hogy még csak el sem húzódik tőlem.

Legyen, herceg...

Nem válaszolok, helyette elhajolok tőle, hogy hozzáférhessek a szájához. Megcsókol, mielőtt én megtenném.

– Oké, de ne várj túl sokat, még mindig baromi fáradt vagyok. – súgom, kicsit elhúzvóda tőle.

– Te még fáradtan is állati jó vagy. – feleli, visszarántva magához.

Nem mondom, jót tesznek az egómnak ezek a mondatok.

Újra nyakon csókol, csak ezúttal a szája elindul lefelé, egy ponton viszont az ingem megállítja. Visszahajol a számhoz, és csókolózás közben megszabadít a kabátomtól, és az ingemtől, így már hozzáfér a mellkasomhoz. A szívemre teszi a kezét, ahogy azt általában szokta. Sokszor mondja, hogy szereti érezni a szívemet. Én is szeretem, ha tudja, mit tesz velem az érintése, márpedig azt is biztosan érezni fogja.

Nekem ilyenkor két oldalam van. Az egyik durvább, és követelőzőbb, míg a másik sokkal gyengédebb, és óvatosabb. Ma csak az utóbbihoz van erőm, amit Ő is tud. Általában ugyanolyan hangulatban vagyunk ilyenkor, szóval most egyikünk sem vágyik hevességre. Imádom, hogy azt érzi, amit én.

Évekig nem engedtem közel magamhoz. Az alatt a két év alatt milliószor lettem szerelmes, és még csak nem is tudtam róla. Sokszor szakítottunk, de mindig visszataláltunk egymáshoz. Voltak akadályok, amik miatt sokszor majdnem feladtam.

Nem hittem, hogy valaha valaki képes volna szeretni engem, de Stolas minden szóval, vagy érintéssel tudatta velem, hogy tévedtem. Ahogy teliholdkor azon a néven hívott, amin csak Ő, hirtelen jobb volt. És két év alatt beleszerettem.

Amiről nem tud, hogy aznap a bál éjszakáján miért maradtam vele. Úgy tudja, hogy már akkor is akartam Őt. Nem volt szívem elmondani neki, hogy csak megsajnáltam. De nem is volt rá szügség, mert akkor éjjel rájöttem, hogy egy alkalom nem lesz elég vele. Olyan, mint a drog. Mégpedig a legaddiktívabb fajta.

Még mindig bánt, hogy sokáig azt hitte, nekem teher volt az, hogy minden teliholdkor vele legyek. Pedig ha az lett volna, nem húzom el annyira, hogy egész éjjel tartson. Akkor max egy óra alatt lezavartam volna, hogy aztán leléphessek. Igaz, egy ideig azt hittem, neki csak szexjáték vagyok, de ezt rengetegszer megcáfolta. Volt, hogy csak összebújtunk, és úgy aludtunk, amikor fáradt voltam. Sosem erőltettett rám semmit, ami egyből különlegessé tette számomra, és ez a mai napig így van.

Ahogy ezeken gondolkozom, Stolas hátra dönti a fejét, hogy rám tudjon nézni, aki azóta is fölötte vagyok.

– Jól vagy? – kérdezi.

– Igen, Stolas. Minden rendben.

Itt a helyem. Te vagy az életem. Jól vagyok.