It is What it Is - LT ff

1. || 9. fejezet

*** - Szerinted melyik áll jobban? A piros, vagy a kék? - kérdeztem Tinától, miután kihúztam a próbafülke függönyét.
- A piros ruha engem arra emlékeztet, mikor a focipályán ugrálsz a többiekkel. Viszont a kék, nagyon jól áll, és kiemeli az alakod. Kevés kék cuccod van, szóval ezzel tarolni fogsz. - kacsintott rám.
- Mi lenne velem nélküled? - sóhajtottam fel, majdhogynem nevetve.
- Belehalnál, míg kiválasztanád az biztos. - mosolygott. - És, miért akarsz ennyire kiöltözni a bulira? Van valami srác, hm?
- Nem, dehogy, nincs semmilyen kiszemeltem! Csak egyszerűen jól akarom ma érezni magam!
- Ezt már szeretem! - mondta, majd miután leöltöztem, mentünk kifizetni az újonnan megvett ruhámat, majd folyattuk a szokásos csajos vásárlásunkat. ***

Hirtelen meghallottam a szomszéd riasztót, ami miatt rögtön kipattantak a szemeim. Nyakig be voltam takarózva, és azon gondolkodtam - teljesen kimerülten - hogy ami Tinával történt, az csak álom volt, vagy tényleg sose fogom látni a drága unokatestvérem. Benéztem a takaró alá, és láttam, hogy a tegnapi ruhában voltam, körülöttem pedig használt zsebkendő tenger. Ezekből arra következtettem, hogy valóban megtörtént. Ismét könnyek szöktek a szemembe. Olyan jó volt az álmomban újra látni. Olyan szép volt. Pontosan emlékszem arra a napra. A futball csapat szervezésével volt egy buli, és arra készülődtünk. Nagyszerű este volt. A szívem összeszorult a gondolattól, hogy most már sose hívhatom fel, soha nem beszélhetek vele többet, sose láthatom őt. Olyan hihetetlennek tűnik ez.

Rá pillantottam az órámra, és láttam, hogy már délután van. Nem mentem ma be suliba, de abszolút nem is érdekelt. Ebben a pillanatban valaki kétszer kopogtatott az ajtón finoman. Oda néztem, de nem válaszoltam. Nem volt hozzá elég erőm. Pillanatokon belül Benny nyitott be az ajtón, kezében egy tálcával.

- Szia Ali! - köszönt, szinte suttogva. - Jobban vagy? - kérdezte, miután leült az ágyamra.

- Nem tudom felfogni, hogy történhetett ez, egyszerűen képtelenség. - ráztam meg a fejem.

- Borzasztó helyzet ez. - sóhajtott. - Nézd, hoztam neked reggelit. Ha bármi kell, szólj, itthon leszek, nem megyek ma dolgozni. - mondta.

- Köszönöm szépen. - mosolyogtam rá kissé, majd ránéztem a tányéron lévő melegszendvicsre. - Anya itthon van?

- Nem. - rázta a fejét, én pedig felsóhajtottam.

- Ki gondolta volna?

Étvágyam semmi nem volt, de sikerült magamba szuszakolni valamennyi ételt. Amint végeztem, bezárkóztam a fürdőszobába, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt. Bőröm szinte bizsergett, mikor a langyos víz végig folyt rajta, hihetetlen kellemes volt. Mintha lemosnám magamról egy pillanatra a gondokat.

Ezek után felvettem egy tiszta ruhát, hajamat kontyba fogtam, majd visszavándoroltam a szobámba. Hirtelen eszembe jutott, hogy ma találkozom Louissal, a földrajzházi miatt.

Felsóhajtottam, az arcomat tenyereimbe temettem, és remegve szívtam be a levegőt. Csak síráshoz van kedvem, és itthon feküdni, de nem hagyhatom cserben Louist. Erősnek kell lennem most.

Megnéztem a telefonom, és láttam, hogy Louis írt körülbelül egy órája, hogy mikor megyek. Nem írtam neki vissza, ledobtam a készüléket az ágyra, elkezdtem készülődni. Ez annyiból állt, hogy eltüntettem a sírás nyomait, és elviselhetőbb külsőt varázsoltam magamnak.

Mikor kész lettem, szóltam Bennynek, hogy elmegyek. Megkérte, hogy legyek óvatos, majd elhagytam a házat. Egyenesen Louisék háza felé tartottam. Próbáltam útközben összeszedni magam, nehogy még rám törjön egy sírógörcs.