It is What it Is - LT ff

2. || 46. fejezet

Pár mély levegővétellel próbáltam szabályozni a szívverésem. Kezem már a kilincset markolta, majd hirtelen lenyomtam, és kiléptem rajta. A nappaliban az összes szem rám szegeződött. Josh Brit ölelte, míg Amy a fotelban ült egyedül, Ericnek pedig nem nyomát sem láttam, ami nagyon elszomorított. Kezemben volt a teszt, és azzal szemezgettem. Átfogtam a csuklóm, majd rájuk néztem.
- Anya leszek. – mondtam nekik halványan elmosolyodva. Igazából örültem neki, bár voltak félelmeim.
Ők is biztatóan rám vigyorogtak, majd Josh megszólalt.
- Eric kint van a teraszon, nem hagyott itt. Azt mondta, ki kell szellőztetnie a fejét. – mondta, mire egy nagy kő esett le a szívemről. Bólintattam egyet, majd erőt véve magamon odasétáltam az üvegajtóhoz, majd elhúztam.
Eric a korlátnak támaszkodva nézte a háztömb udvarát. Nem volt ott senki, csak a hold és csillagok fénye világította be a teret. Akaratlanul is eszembe jutott, ahogy Louis ült mellettem az esti égboltot nézve, de kiráztam a fejemből a gondolatokat.
A fiú rám vezette a tekintetét, s száraz torkomból nem jött ki egy hang sem. Nyeltem egyet, majd megszólaltam.
- Eric...
- Alice, mielőtt elárulod nekem, hány csík is van azon a teszten, mondanom kell valamit. Bár kicsit nagy a korkülönbség köztünk, még sohasem voltam ennyire boldog egy lány mellett, mint te. A kezdetektől, amikor megláttalak Londonban, ahogy eltévedtél, mint valami rossz turista. – kuncogott – És tény, hogy korai lenne számomra az apaság, és számodra az anyaság, de akár apró hibákkal, amit kiküszöbölhetünk, meg tudjuk oldani. Tehát nem kell tervezettnek lennie ahhoz, hogy szeressem a picit. Független a nemétől, és egyéb más dolgoktól. Tehát ha tényleg apa leszek, készen állok felnevelni a gyereket, veled. – mosolygott rám, én pedig megkönnyezve megöleltem.
- Szeretlek! – suttogtam mellkasába.
- Én is téged. Na, most már elárulod, mert kezdek nagyon izgulni? – mondta kissé remegve. Felé mutattam a tesztet, mire elmosolyodott.
- Megcsináljuk. – mondtam, majd visszamentünk kézen fogva a többiekhez.
- Ó, az ifjú szülők! – nevetett Bri.
- Hát ez nem igaz, ez sem történik meg mindennap az emberrel! – kiáltott fel Josh. – Gyere ide haver, igyunk az apaságra! – karolta át Ericet, majd felnevettek.
- Csajszi, ez hihetetlen! Gratulálunk! – sikították boldogan a barátnőim.
- Köszönöm! – nevettem, majd közéjük ültem.
- A babáknak olyan cuki cuccaik vannak, én biztos el fogom halmozni a picit! – mondta Bri.
- Detto! Karácsonykor láttam ilyen manós szerkót, azt hittem magam alá csinálok, olyan édi volt! – ámult Amy.
Az izgatottságuk több erőt adott nekem. Majdnem megkönnyeztem, ahogy láttam, hogy a barátaim ennyire örülnek nekünk.
Annyira jó lett utána a hangulat, hogy az összes félelmem elszállt. Később senkinek sem volt kedve hazamenni, de már hajnali három volt. Erickel csak a szomszédba mentünk át, miután elköszöntünk a többiektől. Perceken belül összebújva az ágyon mély álomba zuhantunk.

*egy héttel később*
2016. május 2.
- Az igen, Benny, nagyon jól nézel ki! – léptem be hozzá a szobába, ahol épp a haját formálták.
- Köszi, Ali. – mosolygott rám a tükörből. – Te pedig gyönyörű vagy ebben a ruhában! – nézett rajtam végig. Elmosolyodtam. Egy lila ruha volt rajtam, a hátán egy masnival, ami nagyon cuki volt. Ez a szín mellett döntöttem, hisz sok dísz, és kellék volt lila színű a mai napon.
- Hát eljött ez a nap is. Elveszel egy lányt, és kezdődik a nagybetűs élet! – mondtam, míg az egyik virág szirmait simogattam meg két ujjammal. – Büszke vagyok rád Benny! – néztem rá. Felállt a székéből, és odajött hozzám, és megölelt.
- Köszönök mindent, Alice, hogy ennyit segítettél nekünk megszervezni ezt! – mondta, majd elengedett.
- Igazán semmiség. Most viszont megyek, hagyom, hogy elkészülj, hisz ez a te nagy napod! – intettem neki egyet, majd otthagytam.
Vissza akartam menni a barátaimhoz, de a folyosón elkapott egy kis rosszullét, bár nem volt annyira vészes. Hirtelen meghallottam egy ismerős nevetést, amit bárhonnan felismertem volna, viszont nem értettem, miért hallom.
Képzelődöm?
Biztos nem. Terhes vagyok, nem dilis.
Követtem a hangot, majd megláttam a fejemben is megjelenő személyt.
Mit keres itt Louis? Megint összejöttek volna Eleanorral? Miért nem mondta el nekem ezt El? Louissal amúgy sem beszéltem hetek óta, de úgy hallottam nyaralt a családdal, bár nem tudom, hogy tényleg ez történt-e.
Pillanatokkal később megláttam, ahogy Eleanor megjelenik csodaszépen felöltözve, és gyönyörűen, majd átkarolja a fiút. Louis boldogan megcsókolta a lányt.
Ezek szerint boldogok. Kissé fájt a szívem, nem is értettem miért. Hisz már nem tartozunk össze, csak segítettem neki.
Sőt.
Sosem tartoztunk össze.
Azt hiszem, csak az emléke iránt vannak fura érzelmeim, vagy csak a hormonok tombolnak bennem a növekvő apróság miatt.
- Bu! – karolt át hátulról Eric, én pedig megijedtem.
- Jaj! Ne csináld ezt, mert itt szülök meg! – nevettem kifújva a levegőt.
- Hogy vagy? Nem fáj semmid? Ne hozzak inni? – aggódott.
- Nem kell. De azért aranyos vagy. – csókoltam meg.
- Menjünk Joshékhoz, kint vannak. – javasolta, majd úgy is tettünk.