ALICE
Szívem hevesen dobogott, nagyon izgatott voltam. Végre hazamehetek! Hosszú idő után láthatom a kiskutyámat, családomat, és végre a saját ágyamban alhatok, a saját ruhámban, addig, ameddig akarok. Végre nem fognak az őrök reggelente csörömpölni a rácsnál, és úgy beszélni velem, mint egy kutyával.Louis mellett ültem a kocsi hátsó ülésén, kezét szorítottam, s az ablakon tekintettem ki. Pontosan tudtam a hazafelé vezető utat, viszont hiányzott, hogy lássam Doncaster utcáit. Boldog családok sétáltak a járdán, kutyát sétáltattak. A hó is esett. Ebben az évben először látok havat. Nagyon szeretem a telet.
Kezdett sötétedni egy kicsit, de így is csodáltam a kissé havas tájat.
- Szép, igaz? - kérdezte meg a mellettem ülő fiú.
- Igen. - mosolyogtam rá, majd az ölembe tettem a kezét. Nem akartam a bátyám előtt semmit Louissal, hisz még én magam sem tudom, mi van köztünk.
Benny a kocsival megállt a garázsba, s leállította a motort. Szinte el sem tudom hinni, hogy ezt megélem.
- De hiányzott ez a házikó! - sóhajtottam.
- Kérsz valamit enni? - kérdezte a bátyám.
- Persze! Végre szeretnék valami finomat is ízlelni! - nyögtem, majd eltűnt a konyhában.
- Nos, akkor szerintem nem is zavarok! - mosolygott Louis.
- Dehogy zavarsz! Maradj nyugodtan, ha szeretnél! - mentem közelebb hozzá. - Rég láttalak. - mondtam, majd kivillantotta a fogait is. - Gyere, együnk valamit, hosszú volt ez a nap. - javasoltam, majd mi is mentünk a konyhába. Volt itthon egy kis spagetti, Benny titkon remélte, hogy ma hazajövök, és csinált. Megmelegítettük, és asztalhoz ültünk.
- De rég ettem jó kaját. Amibe hajszál sincs. - jelentettem ki, miután megettem.
- Ott volt benne?
- Melyikbe nem? - nevettem kínosan. - Juj, fel akarok menni a szobámba! - mondtam úgy, mint egy izgatott öt éves kisgyerek, majd felrohantam. Beléptem, majd hirtelen megnyugvás ért. Sosem hittem volna, hogy ennyire örülni fogok ennek a szobának. Ez az én szobám, nem az a rideg cella.
Ledőltem az ágyra, majd behunytam a szemem. Túl sok dolog történt velem az elmúlt időben. Fél évvel ezelőtt még csak egy sima focista lány voltam, most pedig gyanúsított egy gyilkosságért.
Hirtelen éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, s oldalra tekintettem.
- Bocsi, elfáradtak a lábaim. - nevetett a barna hajú fiú, mire én is felkuncogtam.
- Megértelek.
- Bennyt behívták dolgozni, nem tudja mikor jön. - mondta, mire egy kissé elszomorodtam.
Louis felém tornyosult, majd hüvelykujjával letörölte a könnyeim. Mutatóujjával fentebb tolta az állam, majd ismét felvettük a szemkontaktust. - Nagyon sajnálom, ami Tinával történt. - suttogta. - Részvétem!
Lehunytam a szemem, nehogy még jobban elsírjam magam, s a következő pillanatban az ajkait megéreztem az enyémen. Finoman puszilgatta a számat, miközben az oldalamat simogatta. Eleinte kissé bátortalan volt, majd belejött. Hihetetlenül gyengéd volt, és nagyon jó esett, hogy van az életemben egy ilyen ember, aki ennyire törődik velem.
- Meg tudnám ezt szokni. - suttogta mély, rekedt hangján, mibe beleborzongtam. - Nem nézünk meg egy filmet? - váltott témát. - Az lehet segítene ellazulni.
![](https://img.wattpad.com/cover/22495151-288-k830382.jpg)
YOU ARE READING
It is What it Is - LT ff
Teen FictionEgy focimeccs alatt két fiatal megismerkedik. Később folytatódik kalandjuk, mikor Alice Parker minden erejével meg akarja szelídíteni megmentőjét. Később egy gyilkossági ügyben rossz embert vádolnak meg. Kivel végeztek? Ki volt az igazi tettes? Fény...