It is What it Is - LT ff

1. || 18. fejezet

ALICE
/2013. December 08./
- Ali, ne izgulj. Mi tudjuk, hogy nem tettél semmi rosszat. - mondta nekem a mellettem álló bátyám.

Nem igazán nyugtatott meg. Ma van a tárgyalás. Amit ma kimondanak, az lehet megpecsételi az életem. Lemondhatok mindenről. Attól kezdve, hogy leérettségizem, hogy bejutok-e egy jó egyetemre. Lesz-e egyáltalán normális jövőm.

Lenéztem a bekötött kezemre, majd végigsimítottam rajta. Tegnap előtt egy nő meg akart verni, mivel mosásnál nem azt csináltam, amit ő kért. Szegény eléggé erőszakos. Persze én is visszaütöttem, amit nem kellett volna. Ezzel lehet nagyobb veszélybe sodortam magam. Ki tudja?

Legnagyobb örömöm az volt, hogy végre nem a piszkos börtönruhában kellett ücsörögnöm, hanem a saját ruhámban. Legalább ennyivel megtisztelnek.

És akkor éreztem, hogy valaki felém sétál. Egy ideig nem akartam ránézni, de utána rávettem magam. Nem akartam hinni a szemeimnek.

- Louis? - remegett a hangom. Louis ott állt előttem, teljes egészében. Ki volt öltözve, haja pedig be volt lőve. - Te, hogy? - dadogtam. Ahelyett, hogy válaszolt volna, megölelt. Fogalmam sincs, hogy most lehet-e, de ez érdekelt a legkevésbé. Szorosan magamhoz öleltem, beszívtam illatát, amibe valószínű bele is remegtem.

- Megcsináltad. - mosolyogtam rá, könnyekkel a szemembe.

- Az utóbbi napokban minden órára elmentem, hamar túl akartam lenni rajta. - mondta vigyorogva. - És nézd, megint tudok járni!

- Büszke vagyok rád!

- Nélküled nem ment volna. - mondta, majd megfogta a kezem. Nagyon hiányzott már. A telefonbeszélgetésünk óta nem hallottam róla. Belenéztem szemeibe, amik megnyugtattak. Tudtam, hogy bármi lesz, Ő mindvégig mellettem lesz, és hinni fog nekem.

- Hozzak egy kávét? - kérdeztem meg, hirtelen megjelenő bátyám. - Oh, szia, szerintem nem találkoztunk. - vette észre Louist. - Benny Parker vagyok.

- Louis Tomlinson. - fogtak kezet.

- Szóval, kértek valamit?

- Én nem, köszönöm. - mosolyogtam rá. Ebben a pillanatban szólt egy idősebb hölgy, hogy menjünk be a tárgyalóterembe, és foglaljuk el a helyünket. Szívem verése tízszeresére felgyorsult, majd elengedtem Louis nagy kezét.

Besétáltunk, és helyet foglaltam az ügyvédem mellett. Azt hiszem, ez lesz életem legrosszabb napja, bármi is történjék.

Mindenkit köszöntöttek és mindegyikőjük belekezdett a beszédeibe. Hirtelen megszédültem, mikor szólítottak.

- Alice Parker. Hol volt maga, mikor a gyilkosság történt?

- Otthon. - mondtam remegő hangon, ami nem biztos, hogy jól jött most.

- Otthon volt magával valaki, vagy esetleg ezt tudja bizonyítani?

- Nem. - válaszoltam ismét egy szóval. Mi lesz még itt?

- Jó volt a kapcsolata Tina Parkerrel? Mi vezethette volna rá, hogy ezt tegye vele?

- Nagyon jóban voltunk, mindig is. Mindig számíthattam rá. És nem én tettem ezt vele, senkit nem lennék képes ilyen módon bántani.

- Mi történt a kezével? - kérdezte meg, témát váltva.

- Egy nő megtámadott a fogdában. - mondtam egy sóhaj kíséretével.

- Miért tette ezt? Volt rá oka?

- Egy kisebb veszekedésből alakult. Nem úgy csináltam a mosás, ahogy ő akarta.