It is What it Is - LT ff

1. || 24. fejezet

Pontosan előttem álltak. Ő és gonosz elrablója. Nyakánál szorította szegény Louist, fejéhez pedig egy pisztolyt tartott. Kint voltunk, egy elhagyatott parkolóban - azt hiszem.

Sötét volt, és hűvös. Hátborzongató eset.

Fogalmam sincs, hogy kerülök ide. De cselekednem kell. Louisért.

- Mire is megy ki pontosan ez a játék? - kérdeztem.

- Cselekedj ribanc!

- Mégis mit akarsz, mit tegyek, hogy békén hagyd?

- Nos, kislány. - kezdett bele, miközben közelebb jött hozzám, undorító leheletét éreztem az arcomon. Hátra léptem egyet. - Ha te lövöd le ezt a nyomorékot, téged megkíméllek. Mit szólsz?

- Hitvány féreg vagy. - ráztam a fejem.

- Válaszolj basszameg!

- Soha nem tennék ilyet. Neked se kellene. - tettem hozzá, miközben ökölbe szorítottam a kezem.

- Akkor. Pápá, Tommoka. - vigyorgott gonoszan, majd ismét fejéhez szegezte a fegyvert.

- Ne tedd ezt! - kiáltottam, majd láttam Louist sírni. Nagyon félt. Tudta, hogy eljött a vég.
Gyomrom összeszorult a látványtól, ahogy Louis bekötött szájjal próbált kiabálni, küzdeni életéért.

De sajnos nem ment neki.

Következő pillanatban hatalmas puskadördülés hangzott el, majd Louis összeesett.

- Louis!! - ültem fel gyorsan az ágyamon, levegőért kapkodva. Homlokomra tapasztottam kezem, mikor megéreztem az izzadtság nyomait. Ennek ellenére fáztam, mert lefekvés előtt bukóra hagytam az ablakot.

Gyorsan felpattantam, tettem pár kört a szobámban. Fel-le szaladgáltam, még mindig nem jutott el az agyamig ez az egész. Miért álmodok ilyeneket? Mi lesz, ha tényleg megtörténik ez?

Azt nem bírnám ki. Louis nem ezt érdemli.

Ujjaimat beletúrtam a hajamba, majd az ablakra szegeztem a tekintetem, ami a szobám egyetlen fényforrása volt jelenleg.

Lassan odasétáltam, majd leültem az előtte lévő kis székre. Felhúztam a lábaim, és kitekintettem az ablakon. Valahol kint van Ő is a nagyvilágban.

Vajon Doncasterben van? - Pattant ki a kérdés a fejemből. Sajnos erre most senki nem tudna választ adni.

EMILY
2013. december 11.
A család egy roncs. Apa minden áldott percben hívogat valakit Louissal kapcsolatosan, anya pedig eleinte folyamatosan sírt, de most már nem. Csak ül, néz maga elé. Nem szól. Nem képes rá. Fia hiánya nagyobb minden bánatánál.

Nehéz ezeket a pillanatokat megélni. Hiszen családtagunkról, és egy nagyon jó emberről van szó.

És hogy én hogy tűröm?

Nehezen. Természetesen, hisz Louis a másik felem, ikertestvérem. Az egész gyerekkoromat ő tette olyanná, amilyen, rengeteg mindent köszönhetek neki. Sok évnyi kitartás, és testvéri szeretet.

Sokan hallottak már arról, hogy egy iker testvérpár megérzi, ha testvére bajban van?

Pont ezt éreztem én is.

Bárhol van Louis, nagy bajban van.

Átsírtam az egész éjszakát, és hajtogattam magamban: Louis jól lesz, Louis jól lesz. Utána abbahagytam.