It is What it Is - LT ff

2. || 45. fejezet

Az álmomból való ébredés oka, a mellettem fekvő barátom, Eric volt, aki rám mosolyogva simogatta a hajam, miközben én aludtam.
- Jó reggelt kincsem! – nyomott egy puszit az ajkaimra.
- Szia Eric! – néztem rá fáradtan.
- Mi az, kislány, ennyire elfáradtál este? – nevetett huncutul.
- Ajj. – nyögtem fel visszaborulva párnáim közé.
- Na, Ali. Nem akarod átaludni az egész napot, vagy igen? – bújt oda hozzám.
- Csak egy kis időt adj, kérlek! – húztam oda magamhoz csukott szemmel. Arcomat elhalmozta puszikkal, mire ránéztem, majd hosszúkás hajába túrtam.
- Olyan puha. – motyogtam, majd megcsókolt.
- Csináltam reggelit. – suttogta a fülembe, majd felállt.
- Mi az, hogy itt hagysz? – játszottam meg magam – Na jól van Eric, ezt megbánod! – ültem fel, majd nyújtóztam egyet. Magam köré tekertem a vékony fehér takarót, mivel nem akartam meztelenül szaladgálni a lakásban.
Kisétáltam a szobámból, és egyenesen a barátomat követve elindultam a konyhába.
Levettem a polcról egy poharat, majd megtöltöttem egy kis vízzel. Elővettem pár szem bogyót, amit minden reggel be szoktam venni.
- Nem kell rád, az a lepedő! – hallottam meg a barátom hangját, aki a falnak dőlve méregetett.
- Lassíts nagyfiú! – nevettem.
- Milyen gyógyszert szedsz? – jött oda hozzám.
- Ezek csak vitaminok. – mondtam, majd lenyeltem őket.
- Helyes. – borzolta össze az így is kócos hajam.
- Hé! – tettem le a poharat. Épp készült otthagyni, de megfogtam kezét.
- Még nem is láttad a nagyszerű reggelit, amit csináltam neked? – röhögött, majd az asztalhoz vezetett. Oda nézem, és két mélytányérral teli müzlit találtam a bútoron.
- Minek mész te orvosnak, ha szuper szakács is lehetnél? – nevettem.
- Na csitt, és együnk. – kuncogott, majd helyet foglaltunk. Vele szembe ültem le, és úgy kanalazgattam a müzlidarabokat a tejjel. Észrevettem, hogy Eric nem teszi ezt.
- Mi az, nem vagy éhes? – kérdeztem.
- Dehogynem, csak lefoglal a látványod. – mosolygott – Csodaszép vagy.
- Oh, nagyon az lehetek! – forgattam a szemeim. El sem tudtam képzelni, hogy nézhettem ki a reggeli arcommal, kócos hajjal és egy lepedővel magam körül. Eric nevetve megrázta a fejét, majd enni kezdett.
- Átmehetnénk ezután Joshhoz, tegnap nem volt jó passzban. – mondta.
- Igen, az jó lenne. Remélem, ma már jobban van. – húztam el a szám, majd csendben folytattuk az étkezést. A végén megittam a tejet a tányérból, majd a csapba rakva az edényt, elindultam öltözködni, hisz nem lett volna jó ötlet így átmenni a szomszédba. Magamra kaptam egy egyszerű felsőt és egy farmernadrágot, majd Ericet megvárva átkopogtunk a szomszédhoz. Aggodalmasan egymásra néztünk, majd kinyitotta az ajtót. Josh állt ott, mint valami élő-halott, szemei alatt fekete karikákkal.
- Sziasztok. – köszönt kissé elmosolyodva.
- Szia! – köszöntünk egyszerre. – Hogy vagy? – kérdeztem. Egy ideg nem válaszolt, csak felsóhajtott egyet.
- Gyertek be! – tárta ki az ajtót, majd beléptünk rajta. Kezdtem félni, mivel nem válaszolt azonnal. – Üljetek le, ahova akartok. – mutatott a kanapéra és a székekre. Barátommal a kanapét választottuk, majd figyelmesen néztük a búslakodó fiút. – Ma hajnalban Ropi meghalt. – mondta ki egyből, s nagyon elszomorodtam. Ropi, Josh nagymamájának a cicája volt, és már nagyon öreg. Egyre többször lett betegebb, ennek ellenére mindenkinek a szívéhez nőtt a kis kandúr.
- Nagyon sajnáljuk Josh. – szólalt meg Eric, és én is bólintottam egyet.
- Itt maradhatunk veled, ha szeretnéd, elütjük az időt... Esetleg később rendelhetünk pizzát, mit szólsz? – mosolyogtam rá, mire ő is viszonozta.
- Köszönöm skacok. – mondta kissé boldogabban.

*pár héttel később, délután-este környéke*
- Istenem, de örülök, hogy végre megérkeztek a meghívók! – sétált vissza Lana egy dobozzal a szobába. Megígértem neki, hogy segítek neki az esküvő szervezésében, pláne, hogy Benny pár napja nincsen itthon. Tegnap én és Eleanor segíttünk Lananak kiválasztani a ruháját, ami nagyon szép, és tökéletesen illik rá. Már alig várom, hogy láthassam őket egybekelni.
- Nagyon jó választás volt a lila szín hozzá! – mosolyogtam.
- És még csak veszekednünk sem kellett rajta Bennyvel! – kuncogott.
- Pedig gondolom tudod, milyen makacs tud lenni. – döntöttem oldalra a fejem nevetve.
- Figyelj, a bátyáddal elég sok dolgunk lesz még az esküvővel kapcsolatban, tehát megkérhetlek arra, hogy átadnád a meghívókat Ericéknek? – kért meg.
- Persze, szívesen! – vettem el tőle a lila lapokat, majd hirtelen egy ajtócsapásra kaptuk fel a fejünket.
- Hát itt vannak a lányaim! – jelent meg Benny, az emlegetett szamár.
- Szia, bátyus! – öleltem meg. – Én lassan megyek, megígértem Amyéknek, hogy futok velük ma a stadionban! – mondtam.
- Akkor, gondolom, majd találkozunk! – mosolygott a bátyám.
- Mindenképp! Sziasztok! – köszöntem el, majd elhagytam a házukat.
A stadionhoz siettem, a megbeszélt helyre, ami nem volt túlságosan messze. Mire odaértem, Bridget és Amy már épp melegítettek befele.
- Megérkezett a futóbajnok! – sóhajtott fel Bri.
- Az biztos, mert lefutlak titeket! – röhögtem.
- Azt megnézem! – csatlakozott a beszélgetésbe Amy.
Letettem a cuccaimat, majd hozzáláttam a bemelegítéshez. Nyújtottam egy párat, majd nem húztam az időt, megszólaltam.
- Na gyerek, nyuszikáim! – mondtam, majd egy nagy lendületet véve elindultam. Nem futottam teljes erőmből, hisz nem akartam percek múlva kifulladni, ezért beosztottam az energiám. A versengést átvette a kellemes kocogás.
Még épp nem sikerült lefutnunk egy teljes kört, mikor hirtelen rám tört a rosszullét. Fogalmam sincs, mi váltotta ki ezt belőlem, hisz nem hajszoltam magam túl.
Lelassítottam a rám törő hányinger miatt, majd teljesen megálltam.
- Mi a baj Ali? – fordult meg Bridget.
- Jól vagy? – szaladtak oda hozzám.
- Lányok, nagyon rosszul vagyok! – görnyedtem össze.
- Sápadt vagy, inkább hagyjuk a futást, és hazaviszünk! – javasolta Bri, mire erőtlenül bólintottam egyet. Beléjük karolva, hogy ne essek össze sétáltunk el a cuccainkért, majd a kocsihoz. Mikor már beültem a járműbe, sokkal jobban voltam.
- Igyál egy kis vizet. – tartotta elém a palackot Amy, míg Bridget vezetett. Ittam pár kortyot, majd az út tovább csendesen telt.