It is What it Is - LT ff

2. || 53. fejezet

ALICE
Szomorúan zártam be magam után az ajtót, miután hazaértem. Valamiért már nem voltam képes a sírásra. A könnycsatornáim mintha teljesen kiapadtak volna, ennek ellenére szívem még jobban fájt. Talán a sors nem akarja azt, hogy Louisval jó kapcsolatunk legyen.
Mellkasomban továbbra is éreztem a facsaró érzést, ahogy ledobtam magam a kanapéra, a plafont nézve.
Miért nem jön össze számomra semmi sem az életben? Miért vesz mindent körbe csak a fájdalom, és a szomorúság?
Miért kellett mindennek történnie?
Miért sújt engem ilyenekkel a sors?
Egyetlen boldogságom az életemben a bennem növekvő gyermekem. És ezt nem hagyom senkinek, hogy elvegye tőlem.
Szükségem lett volna valakire, aki most itt van mellettem. Gondoltam arra, hogy áthívom Josht, de későre járt már, és nem akartam emiatt zaklatni szegényt. Ezen kívül pedig lehet, hogy most Bridgettel van, és nem akarom őket megzavarni.
Felültem a kanapén, és kinéztem az ablakon. Szemeim egy pillanatra megakadtak három képen, amiből kettő be volt kereteztetve. Az elsőn én voltam, Eric, Josh, Bri és Amy, a másikon pedig csak én és Eric. Mellettük feküdt egy kissé poros papír, ami még a tizennyolcadik születésnapomon készült, és Louissal megpróbáltuk normálisan felvágni a tortát.
A napokban vettem elő.
Elvezettem a tekintetem róluk, majd a szoba sarka felé néztem.
Természetesen szerettem Ericet. De a napokban Louis felé is kezdtek érzelmeim lenni, ennek ellenére félek, hogy csak az emlékei vonzanak engem hozzá.
Igaza volt Louisnak egy dologban. Egy nap el kellesz engednem Ericet, és hagyni, hogy csak a szívemben, emlékként éljen tovább. Nehéz lesz, de nem szomorkodhatok életem végéig.
Louist sem akartam megbántani, de valószínű, hogy sikerült.
Egy autó fékhangjára figyeltem fel, ami a ház elől jött. Lassan felálltam, és kinéztem az ablakon, hogy jól hallottam el. Többször át kellett gondolnom, hogy végleg meggyőződjek arról, hogy ez Louis kocsija.
Biztos, hogy nem! – szólalt meg bennem egy hang. – Louis nem keresne fel egy olyan lányt, mint te.
Mielőtt teljesen elszomorodtam volna láttam, hogy Louis kiszáll a járműből. Hirtelen egy kis boldogságérzet csapta meg a szívem, majd kifutottam a lakásból, hogy odamenjek hozzá, és tudjunk beszélni, ha már idejött hozzám.
Várjunk! – szólalt meg bennem egy vészjelző. – Egyáltalán nem biztos, hogy hozzám jött. Hisz a szomszédban lakik az egyik legjobb barátja, név szerint Josh. Biztos őt akarja látni, és nem engem.
Elkeseredetten megfordultam a lépcsőn, és lassan visszasétáltam a lakásomhoz. Már majdnem lenyomtam a kilincset, mikor hangokat hallottam. Próbáltam nem figyelni rá.
- Alice! – hallottam meg Louis hangját, aki a lépcső legfelső fokán állt, kezében egy szál rózsával. Lihegve szólított meg, majd közelebb lépett hozzám. – Századjára is, sajnálom, sajnálom, sajnálom! Sajnálom, hogy ekkora gyökér vagyok veled, és mindig csalódást kell okoznom neked! – jött már egész közel hozzám. – Tiszteletben fogom tartani, hogy gyászolsz, és hogy most ilyen helyzetben vagy, csak kérlek, most utoljára bocsáss meg, nem szeretnélek ismét elveszíteni! – akadt meg a hangja, kissé, nekem pedig megteltek a szemeim könnyekkel. Hirtelen magához húzott, és szorosan magához ölelt. – Ezt neked hoztam, mert tudom, hogy ez a kedvenced. – adta át a rózsáját, miután elengedett.
- Köszönöm szépen! – pirultam el. – Gyere be! – léptem el kissé, majd kinyitottam az ajtót. Miután beléptünk a lakásomra első dolgom az volt, hogy a virágot a vázába tegyem.
- És mégis honnan szereztél rózsát ilyen későn? – jutott eszembe hirtelen.
- Hát... Mondjuk azt, hogy a szomszédnak most már eggyel kevesebb van. – nevetett kínosan, mire én is felkuncogtam.
Vízbe raktam a növényt, majd megtaláltam Louist, aki a nappaliban ült. Az ablakpárkányban lévő közös képünket bámulta mosolyogva. Mikor észrevett engem, megszólalt.
- Régi szép emlék, igaz? – fordította felém a lapot.
- Bizony. – sóhajtottam, majd leültem mellé.
- Sajnálom, hogy úgy lehordtalak Eric miatt, teljesen elveszítettem a fejem. – kért még egyszer elnézést. – Csak tudod, annyira szeretnék mindent jóvátenni, és újra a barátomnak tudni. – motyogta. – Hisz annyi mindenben segítettél nekem lassan három év alatt, még most is, mikor amnéziás voltam, szükségem van rád! – nézett rám,
- Semmi baj Louis. – mosolyogtam kissé. – Én is szeretnék veled újra jóban lenni. – mondtam, mire elvigyorodott.
- Akkor... elfelejtjük végre ezt a két évet, ami köztünk történt?
- Igen.
- Ennek örülök. – mosolygott. – Hogy a hülyeségeim után is képes vagy a megbocsájtásra.
Nem mondtam semmit, csak a padlót figyeltem.
- Nos, örülök, hogy meg tudtuk ezt beszélni. – szólalt meg ismét hirtelen. – Nem is zavarok tovább, esetleg holnap egy tali? – kérdezte egy huncut vigyorral.
- Nem muszáj ilyen későn hazamenned, maradhatsz itt is. – ajánlottam fel, és reméltem, hogy nem érti félre. Hisz nem szeretném ugyanabból az okból kifolyólag elveszíteni ismét; hogy beleszeretek.
- Tényleg maradhatnék? – lepődött meg.
- Persze! – bólintottam.
- Köszönöm! – állt fel, majd egy puszit nyomott a fejem tetejére. Jól esett, de nem tudtam, hogy ezt mire véljem.
Ne vedd komolyan, biztos nem úgy értette. – mondtam magamban, majd felálltam, hogy keressem Louisnak ágyneműt.
Megkerestem az említett dolgokat, majd megágyaztam neki a szobámban. Megfogtam az én cuccomat, és a nappaliba indultam.
- Mit csinálsz? – kérdezte Louis hirtelen.
- Gondoltam, hogy neked kényelmesebb legyen, aludhatsz a szobámban, én pedig majd elalszom a kanapén. – magyaráztam neki, majd elvette tőlem a kezeimben lévő párnámat, és takarómat.
- Butus vagy. – nevetett. – Alice, ne csináld ezt, nyugodtan aludhatunk egy ágyban, már többször is voltunk ilyen helyzetben, nem kell miattam azon a kis szaron görnyedned. – mosolygott rám, majd elindult a szobám felé, és letette a cuccaimat. Követtem őt, de csak addig, hogy elvigyen a pizsamám a fürdőig, hogy átöltözhessek. Mikor kész lettem, mint minden este, megfésülködtem, és megmostam a fogaimat, majd visszamentem a hálószobámba. Louis már az ágyban feküdt, szélre húzódva, hogy nekem is legyen helyem. Az arcán már lehetett látni a fáradtság nyomait, majd egy halvány mosolyt küldött felém, mikor meglátott az ajtóban. Befeküdtem mellé, és magamra húztam a takarómat. Éreztem, hogy Louis felém fordul, és megláttam felsőtestét. Sajnos láthatóak voltak rajta kisebb-nagyobb vágások, amit mondanom se kell, hogy hol szerzett. Szívem összeszorult miatta.
- Köszönök mindent, Alice. – suttogta a mellettem fekvő fiú, miközben felkaromat simogatta. Próbáltam gondolataimat elterelni arról, hogy Louist kínozta David, és hogy ne sírjam el magam, ezért nyeltem egyet.
- Nem kell semmit sem köszönöd. – suttogtam, majd lehunytam a szemem. Louis gyengéd cirógatására sikerült egyhamar álomba zuhannom. Akármennyire jól esett közelsége, kissé bűntudatom lett Eric miatt.
Most vajon mit gondolna rólam?
Vagy csak én reagálom túl Louis tetteit?
Ha igen, akkor nem szeretnék ismét bedőlni ennek, hogy később ismét veszekedjünk.

** Hirtelen világosság vett körül mindent. Olyan volt, mintha a puszta semmiségben lebegtem volna. A fehér fény kissé vakított, de egy idő után hozzá is szoktam.
- Hol vagyok? – kérdeztem magamban, mikor körbenéztem. Semmi sem volt körülöttem, senki nem válaszolt nekem. Hirtelen egy különös erő elrepített engem egy utcára.
Pontosan tudtam, hogy ez melyik volt. Londonba kerültem, pont azon az utcán álltam, ahol először találkoztam Erickel.
- Eric? – kérdeztem, hangom visszhangzott.
- Kérlek, Alice, ne legyen bűntudatod! – hallottam meg a megszólított fiú hangját. A hang irányába fordultam, majd megláttam magam előtt. Itt állt teljes egészében előttem, fel sem tudtam fogni, hogy újra láthatom.
- Jézusom! – könnyezzem meg kissé. – Te-Te itt vagy! – dadogtam.
- Semmi baj Alice! – ölelt magához. – Kérlek, ne sírj, tudod, hogy nem szeretlek így látni! – mosolygott, majd letöröltem a kósza könnycseppjeimet.
- Hogy-hogy itt vagy? Hisz meghaltál...
- Igen, meghaltam. – tett meg pár lépést. – Tudom Alice, hogy most össze vagy zavarodva, hisz rengeteg minden történt veled. – kezdett bele. – Mióta megismertelek tudom, hogy különleges lány vagy, és erős. Meg tudod majd oldani ezt is, és remek anyuka leszel a jövőben! – mosolygott.
- Olyan jó lenne, ha te is itt lennél a kicsi mellett, és végigkísérhetnéd az útján! – szomorkodtam.
- Ne felejtsd el, fentről mindig is vigyázni fogok rá! Mint egy védőangyal. Ahogy rád is!
- Eric! – szipogtam, majd megöleltem. – Miért vett el téged tőlünk a jó Isten?
- Ez volt a sorsom, Ali. Az enyém. Te nyugodtan, és bűntudat mentesen éld tovább az életed. – fogta meg a kezem.
- Ezt hogy érted?
- Louisról beszélek. Alice, én meghaltam, de neked még előtted áll az életed a picivel. Ne érezd magad bűnösnek, hogy beleszeretsz egy fiúba. Én nem haragszom rád emiatt!
- Nem?
- Nem. Sőt, nem is szeretném, ha egyedül lennél. Louis egy remek srác, igaz kissé fura gondolkodásmóddal, de az. – kuncogott. – Nagyon törődik veled, és megmentett volna minket. Ő egy értékes srác, ne veszítsd el! – mosolygott rám biztatóan.
- Köszönöm szépen Eric! Annyira jó ember vagy! – öleltem meg. – Hiányzol nekünk nagyon.
- Ti is nekem. De ne feledjétek, veletek leszek mindig! – könnyezett meg kissé. – Te pedig remek anyuka leszel, bármi is történik. Kérlek, vigyázz helyettem is a babára.
- Meglesz? – mosolyogtam rá.
- Most el kell búcsúznunk. – sóhajtott.
- Örökké a szívünkben fogsz élni, Eric! – mondtam neki, könnyes szemekkel. Ő megfordult, és rám mosolygott.
- Viszlát, Alice, örülök, hogy részese lehettél az életemnek! Szeretlek!
- Én is! Viszlát! – válaszoltam, majd eltűnt, és minden ismét homályos lett. **

Izzadtan ültem fel az ágyban. Kissé ziháltam, nem tudtam felfogni, mi is történt.
Mindezt álmodtam volna?
Eric tényleg beszélt velem, vagy csak a képzeletem játszik?
Hajnali négyet ütött az óra.
Mondhatni ismét megkönnyeztem, és továbbra is a levegőért kapkodtam. Össze-vissza kapkodtam a tekintetem, majd kissé megnyugodtam.
Ez egy jel lenne?
- Minden rendben? – ült fel mellettem Louis álmosan, kezét finoman hátamra téve, majd cirógatni kezdte.
Felé kaptam a tekintetem, és csak néztem az arcát. Később gondolkodás nélkül kezemet az arcára csúsztattam, majd megcsókoltam. Louis kissé felnyögött, mert hirtelen történt minden, de gyengéden viszonozta a csókomat. Óvatosan nyalogatta az ajkaimat, majd apró puszikkal halmozta el.
Éreztem a csókból a szenvedélyt. Mindketten élveztük az egészet.
Ami nem aludt ki teljesen, az bármelyik percben újra fellángolhat.
Ugyan ez történt a Louis iránt való érzelmeimmel.