It is What it Is - LT ff

2. || 39. fejezet

- I-igen. – nyögtem ki nagy nehezen. Louis elvette tekintetét rólam, majd Ericre nézett.
- Te biztos a pasija vagy. – nézett rá. – Én Louis Tomlinson vagyok.
- Én pedig Eric Bendingfield. – ráztak kezet. Miközben ez lezajlott, csengettek.
- Ezek biztos a haverjaim lesznek, utána pedig ehetünk! – állt fel Benny ajtót nyitni.
- Kicsim, minden rendben? – kérdezte Eric miközben átkarolta derekam.
- Persze, csak egy kicsit szédülök. – fogtam a fejem. – Kiszaladok egy pohár vízért. – mondtam, és felpattantam mellőle és kiszaladtam. Levettem egy poharat a polcról, s öntöttem egy kis vizet a csapból. Megittam, majd a konyhapultra támaszkodva sóhajtottam egyet.
Hogy kerül ő ide?
Azért nem hallottam róla eddig, mert idejött? Végig Manchesterben volt?
Viselkedj már normálisan, Alice! – suttogta egy belső hang. – Senki nem tudja, mi történt köztetek, és el ne rontsd emiatt Bennyék boldogságát!
Amúgy is, ne érdekeljen, mi van vele!
Nincs közötök egymáshoz.
Megszorítottam a pultot, majd elengedtem. Visszamentem a helyiségbe ahol a többiek voltak, és megláttam a többi vendéget. Benny régi barátai voltak, akiket már ismertem. Köszöntem nekik, majd Benny behívott minket az étkezőbe.
Leültem az asztalhoz Eric mellé, majd mindenki jó étvágyat kívánva nekikezdett az ételnek. Személy szerint nem voltam éhes, ezért egy pár falat után csak a villámmal játszottam velük. Tekintetem Louisra tévedt, s láttam, hogy valami nincs rendben vele. Ott ült előttem az asztalon, és olyan volt, mintha csak egy test ült volna ott lélek nélkül. Arca sápadt volt, szeme alatt pedig fekete karikák húzódtak. Természetesen meglátszott a szeme mellett egy vágás is, amit még két éve szerzett miattam.
Nem is kellett sok, hogy ezek végig fussanak az agyamon; Louis gyorsan felpattant az asztal mellől, és kisietett az étkezőből. Mindenki ijedten kapta fel a fejét, s El utána szaladt.
- Vajon mi baja? – fordult felém Eric.
- Nem tudom. – ráztam a fejem. Próbáltam leplezni az aggódásom, hisz tudtam, hogy nem ok nélkül ment ki. Egyszerűen csak nem mertem kimutatni a valóságot.
- Louis eléggé rosszul van! – jött vissza Eleanor szomorú fejjel. – Szerintem hazamegyünk. – hajtotta le a fejét, s mintha egy könnycsepp morzsolódott volna el szemében majd épp lépett volna ki a helyiségből, de nővére megállította.
- Mi történt vele?
- Hát.. ömm.. Szerintem valamivel elrontotta a gyomrát. – kerülte továbbra is a tekintetünket. – Igen... Szóval megyünk, sziasztok! – köszönt el, majd végleg kilépett az étkezőből. Mi történt vele? Miért volt szomorú?
- Remélem jobban lesz majd! – mondta Jake, Benny egyik barátja.
- Én is. De azért remélem nem ettől a kajától lett baja! – aggódott Lana.
- Biztos, hogy nem, akkor nem csak ő lenne rosszul... És amúgy is, ez isteni! – szólalt meg Eric.
- Köszönöm! – mosolygott Lana, majd folytattuk az érkezést.
- És ti ketten mióta jártok? – mutatott ránk a villájával Benny.
- Igazából tegnap este beszéltük meg a dolgokat. – nevettem.
- Az jó. Eric, ha tudnád, mennyit mesélt rólad ezelőtt Ali! – mondta neki a bátyám bekapva egy kis falatot a tányérjáról, mire a homlokomra csaptam.
- Igen? – kuncogott Eric is. – Ezt jó hallani! – ivott egy korty vizet, s az egyik keze az asztal alá vándorolt, és megsimította a combom. Az arcomat átjárta az égető érzés, miszerint biztos elpirultam. Próbáltam lehajtani a fejem, hogy kevésbé látszódjon az arcom, nem tudom, hogy sikerült-e.
Miután végeztünk, Lananak segítettem elmosogatni a használt tányérokat, míg a fiúk a nappaliban beszélgettek Benny legénybúcsújáról.
- Tényleg szeretnétek minél hamarabb összeházasodni? – kérdeztem a mellettem álló lányt.
- Igen, hisz mire várjunk? – pirult el. – Nagyon rég óta együtt vagyunk, és biztosak az érzéseim felé, szerintem butaság lenne tolni az egészet, ha letudhatjuk hamarabb is!
- Ez igaz. Nagyon örülök nektek! Emlékszem még, ahogy rólad mesélt nekem még mikor mentünk Dublinba! Ott áradozott rólad! – nevettünk fel, de azonnal el is ment a kedvem tőle. Hisz az az eltűnésem előtt volt.
Próbáltam tovább nevetni, és nem magamra gondolni, de sajnos az érzéseim nem tudom visszatartani. Szerencsére Lana ebből nem sokat vett észre, mert leejtett egy tányért.
- Minden rendben van, lányok? – hallottuk meg Bennyt a nappaliból.
- Persze, csak egy kis baleset! – kiabált vissza Lana. – Ali, ide tudnád hozni a seprűt? – kérte. Bólintottam egyet, majd odavittem a nem messze lévő partvist. Gyorsan összesöpörte a porcelándarabokat, majd kidobta őket a kukába, s visszatértünk a mosogatáshoz. – Nagyon remélem, hogy El jól van. – sóhajtott fel hirtelen.
- Mitől lett szomorú? – kérdeztem, bár sejtettem a választ.
- Szenved. – mondta. – Louis mostanában teljesen kifordult magából, és nem tudja, mit csináljon. Azt hiszi ő a hibás, eleinte nem hitte el, de szerintem kezd rájönni az igazságra. – mondta és bólintottam egyet. Nem gondoltam volna, hogy Louis két év múlva sem tér vissza a régebbi énjére. Azt hittem, ehhez az kell, hogy kilépjek az életéből.
Vagy talán félreismertem volna, és ez az igazi énje?
Nem akartam részletekre rákérdezni, akármilyen kíváncsi voltam, de nem akartam átlépni azt a bizonyos határt. – Sajnálom, hogy ha ez zavaró lesz... de szerinted még az elrablása hatása alatt van? – tette fel aggódva a kérdést.
- Nem hiszem. Az már rég volt, azóta eltelt két év. – mondtam, bár nem voltam biztos benne. Hisz nekem is mai napig eszembe jutnak ezek a gondolatok, képek a helyről, és fájdalmak. Ennek ellenére senkinek nem beszéltem még erről.
Mai napig aggódom azon, hogy ez bármikor bárkivel megtörténhet. Talán velem is.
Nem, Alice, David felügyelet alatt áll, nem bánthat se téged, se Louist.