ALICE
/2013. december 10./
A kellemes szundikálásomat az zavarta meg, hogy csorog rólam a víz; melegem volt, és valami nyomta a mellkasomat. Kinyitottam a szemem, megnézzem, mi is pontosan ez a tényező.Rögtön elmosolyodtam, mikor megláttam. Louis édesen szuszogott, feje mellkasomon, karjaival pedig erősen szorított magához. Ilyen pózban feküdtünk a kanapén.
Végig simítottam haján, majd megpróbáltam kimászni alóla. Mikor már sikerült volna, megmozdult. Megragadta csuklóm, és visszahúzott.
- Egy icipicit maradj, szülinapos! - mondta álmos, rekedtes hangon.
- Köszönöm a tegnapi napot! - simítottam végig az arcán. - De ha este is nagy legény voltál, reggel is legyél. - pattantam ki mellőle, majd eltűntem a konyhába reggeliért. Bedobtam két kenyérdarabot a pirítóba, közben pedig öntöttem egy kis narancslevet két üvegpohárba.
Visszanéztem a nappaliba, ahol Louis már felülve dörzsölte álmos szemeit, próbált észhez térni. Nem tudtam nem figyelembe venni a kupit a nappaliban, ami a tegnap este eredménye volt. Eléggé be voltunk csípve, arra emlékszem, hogy Niallel rengeteget táncoltunk, míg Louis és testvére sem maradtak ki a jóból.
A pirítós kidobta a kész kenyereket, majd rátettem egy tányérra, és megvajaztam. Mire vinni akartam a fiúnak a "csodás" reggelit, ő már az asztalnál ült, egy kép volt a kezében. Mosolygott.
- Ez szerintem egy tök jó kép kettőnkről. - fordította felém. A képen épp vágom fel a tortát, míg Louis hátulról ölelt, huncutul mosolygott, viszont ekkor még biztos nem ivott.
Aranyos kép volt.
- Igen, az. - tette le az asztalra, majd nekikezdtünk a reggelinek.
- Emlékszel azért a tegnapra? - nevetett.
- Persze! Miért kérded? - tettem fel a kérdést, mire csak hangosan felnevetett. Erre játékosan beleütöttem a vállába.
- Hé! Nagyon kis vicces voltál. - simított végig a karomon, mikor látta, hogy bevágtam a "durcit".
Hirtelen megrezzent a telefonja, majd megnézte az érkező értesítést.- Sajnálom, mennem kell. - dugta vissza a zsebébe a készüléket. - Nagyon köszönöm a reggelit. - állt fel, és betette a tányérját, és a poharát a mosogatóba, majd én is felálltam. Felhúzta cipőjét, felöltözött, és megállt előttem. Mindenféle "előrejelzés" nélkül magához rántott, a következő pillanatban pedig már szenvedélyesen csókolt. Nyaka köré fontam karjaim, és élveztem amit csinál.
- Vigyázz magadra! - mondta, miután elváltunk. Elmosolyodtam.
- Te is. - engedtem el kezét, majd megfordult. - Szia! - köszöntem el, ahogy ő is, majd otthagyott egyedül a házba. Felkocogtam a szobámba, átvenni a tegnapi ruhámat - ami valójában Emilyé.
Letusoltam, megmostam a hajam, majd hallottam, hogy valaki megérkezett. Felkaptam a ruháim, és leszaladtam. Benny volt az, kezében egy kicsi szatyorral.
- Bocsi, hogy csak itt hagytalak, csak nem volt itthon gyógyszer, én pedig másnapos vagyok! - nevetett kínosan.
- Semmi baj. Azt hittem fent vagy a szobádban, és alszol.
- Louis elment? - kérdezte.
- Igen, nem rég.
- Van valami terved mára?
- Mi azt illeti, van. Be akarok menni Janehez, beszélni akarok vele. - magyaráztam.
- Gondolom rengeteg kérdés van ezzel kapcsolatban a fejedben. Jól teszed, hogy elmész, de legyél óvatos.
![](https://img.wattpad.com/cover/22495151-288-k830382.jpg)
YOU ARE READING
It is What it Is - LT ff
Teen FictionEgy focimeccs alatt két fiatal megismerkedik. Később folytatódik kalandjuk, mikor Alice Parker minden erejével meg akarja szelídíteni megmentőjét. Később egy gyilkossági ügyben rossz embert vádolnak meg. Kivel végeztek? Ki volt az igazi tettes? Fény...