It is What it Is - LT ff

1. || 34. fejezet

ALICE
Meglepő módon nem volt egy külső tényező sem, ami megzavarhatta volna a szundimat. Csupán magamtól keltem fel.

Biztos csak a kimerültség tette ezt velem. – vakartam meg a fejem, miközben e gondolat futott végig a fejemben.

Felültem az ágyon, és eszembe jutottak hirtelen a tegnapi események. Csalódottan néztem magam elé, hisz nem tudtam, mi lesz a következő. Mi fog ma történni? Meddig leszek vajon itt?

Mi fog történni Louisval?

Körülnéztem a szobán, s szembe tűnt, hogy az ajtóm nyitva van. Én biztos, hogy nem hagytam úgy, ahhoz túlságosan félek.

Összeszedtem az összes bátorságom, és elhagytam a szobát. Kiabálást hallottam, és ösztönösen afelé szaladtam megnézni, hogy mibe keveredtek és kik.

Mielőtt ahhoz az ajtóhoz értem volna, meghallottam, hogy Louis és David veszekszik. Megálltam a falnál, és – tudtam, hogy nem illik – hallgatózni kezdtem.

- Louis, kérlek, kegyelmezz meg nekem! – könyörgött David.

- Miért, te azt tetted velünk? – vágott vissza nevetve Louis. – Én értem, hogy beteg vagy, de akkor sem hibáztathatsz minket olyanért, amihez semmi közünk! És most szépen felhívom a rendőröket... – folytatta.

- Hogy találtad meg egyáltalán azt a telefont? – kiabált.

- Egyszerűen. – mondta semleges hangnemben, mire nagyon megörültem. Louis végre tud segítséget hívni, és vége lesz mindennek.

- Kérlek, elengedlek titeket, csak ne hívd a zsarukat, könyörgöm! – esedezett. – Sajnálom, csak... hirtelen nem tudtam mit is teszek!

- Mivan, David? Most eljátszod itt a kétségbeesettet és mutatod itt a megtört nagyfiút? Késsel bántalmaztál minket, ütöttél-vertél, és majdnem megfulladtunk miattad! Alig adsz nekünk enni, és miattad hiszi az egész családom, hogy halott vagyok! Ha nem bántál volna így Alivel, és velem, most nem tenném ezt! – szidta le, majd hirtelen egy csattanást hallottam.

Most egymásnak estek? Ne merje bántani Louist, mert nem tudom, mit csinálok!
Muszáj voltam közbelépni, ezt nem hagyhatom!

Berontottam a helyiségbe, ami egyből David házába nyílt. Hihetetlen mennyi különbség volt a kettő hely között; Ahol minket kínzott, és ahol ő lakik.

- Nocsak, nocsak, Csipkerózsika is betoppant! – nevetett David, mire kirázott a hideg. Emlékszem, Louis is így szólított, mikor még nem tudta a nevem.
Gyorsan kiűztem a fejemből a röpke gondolatokat, s koncentráltam a jelenre.

- Itt fejezzétek be! – emeletem fel a hangom. – Valaki magyarázza már el végre, mi folyik itt!

- Az, hogy kurvára megbosszulod, hogy börtönbe juttattad a húgomat! – préselte ki a fogai közül.

- Micsoda? Jane?! – hitetlenkedtem, és villámcsapásként hasított belém a felismerés.

/ 2013. december 08. /
- Kérem, fáradjon ide! - mondta a bíró, majd Jane úgy is tett. Bobon hirtelen leolvashatatlan arckifejezés jelent meg. Félt? Mérges volt? Vagy talán mindkettő.

- Sajnos nem gondoltam végig azt, amit tettem. Az egész sztori úgy kezdődött, hogy az testvérem kórházba került. Rákos lett. Lassan egy éve kórházban fekszik, a pénzünk pedig csak fogy, és fogy. Így hát pénzre volt szükségem. Bobot régóta ismerem, és ő felajánlott nekem egy összeget, amit még most se adott ide.