It is What it Is - LT ff

2. || 40. fejezet

- N-nem. – suttogtam. – Csak majdnem.
Én magam se tudtam volna elképzelni, mi lett volna, ha tényleg megtörténik.
Eric nem szólt semmit. Arcát elöntötte a düh, majd felpattant mellőlem, és nekem ellenkező irányba megindult.
- Hova mész? – estem kétségbe. Most ugye nem fog egy másik emberként kezelni?
- Nyugi nem megyek el... Csak egyszerűen nem tudom felfogni, hogy egy férfi hogy tehet ilyet egy nővel! – idegeskedett. – Pláne egy olyan lánnyal, mint te. – mondta a végét halkan, majd ujjaival beletúrt a hajába.
- Nyugi, Eric. Nem történt semmi. – jött közelebb, majd visszaült mellém.
- Mi állította le az egészet?
- Louis benyitott. Leszedte rólam, majd veszekedni kezdtek. Nem akarok belegondolni, Louis mit kapott azután. – borzongtam bele.
- Még egyszer tényleg köszönöm, hogy elmondtad, tényleg sokat jelent nekem. – mosolygott, és kerülte a témát, mert már látta rajtam, hogy nem igazán akarok róla beszélni.
- Nekem is, hogy meghallgattad. És hogy ezek után sem undorodsz tőlem. – nevettem kínosan.
- Miért tenném? Ez szörnyű, ami veled történt, de ettől nem leszel rosszabb ember. Csakis sokkal erősebb. – simította meg az arcom.
- Szeretlek. – suttogtam neki, majd megöleltem.
- Én is. – ölelt vissza. – De most már aludjunk, későre jár. – mondta, és bólintottam. Lekapcsolta a villanyt, majd hátradőltünk az ágyon, és vártuk, hogy elvigyenek minket azok a bizonyos álommanók.

Reggel kiabálásra ébredtem fel, amit nem tudtam hova tenni hirtelen. Eric már nem volt mellettem, de a kiabálás még mindig folytatódott.
- Kussolj már Josh, felébreszted Alit! – hallottam meg a barátom hangát.
- Már mindegy! – kiabáltam vissza, majd visszadőltem az ágyba és lehunytam a szemem. Lépéseket hallottam a szoba felé, majd hallottam, hogy be is lép az illető. Hirtelen ajkakat éreztem meg a számom, ami finom puszikat adott rá. Elmosolyodtam, majd nyaka köré tekertem a kezeim.
- Honnan tudtad, hogy nem Josh vagyok? – nevetett fel hirtelen.
- Mert ezt csak te csinálhatod ilyen jól. – húztam vissza egy újabb csókra.
- Eric, ugye ez a sajt még ehető? – kiabált, hogy kizökkentsen minket. – Cukik vagytok, tényleg, de míg ti gyereket, én melegszendvicset szeretnék csinálni.
- Kussolj Josh! – nevetett Eric, vele együtt én is. – Igen, nincs baja a sajtnak. – mondta, majd otthagyott minket. Gyorsan nyomtam egy puszit Eric arcára, majd felálltam.
- Én is kajás vagyok! – jelentettem ki, majd követtük Josht. Csinált nekünk is melegszendvicset, majd az asztalnál el is fogyasztottuk.
- Amúgy hogy-hogy itt vagy? – kérdeztem meg hirtelen.
- Még a bulin itt hagytam pár cuccomat és érte jöttem. – mondta. – Meg gondoltam úgy is hiányoltok, így enyhítettem a fájdalmatokat. – nevetett.
- Ó, hogy te milyen csupa szív vagy, Josh! – álltam fel, majd elvettem tőle a tányérját, hogy elmosogassak.
- Hagyjad Ali, majd megcsinálom! – szólt Eric.
- Nem kell, megoldom. Én vagyok a nő a háznál! – dobtam hátra a hajam, de nem bírtam ki kuncogás nélkül.
- Ijaa, már be is foglalta a területed? – nevetett Josh Ericnek.
- Dehogy is, csak kedves akarok lenni. – válaszoltam, majd a konyhába vittem a piszkos edényeket.

Már majdnem kész lettem mindennel, mikor csengettek. Eric felpattant a kanapéról, ahol az előbb még Joshal beszélt, hogy ajtót nyisson.
- Eric, Alice itt van? – hallottam meg egy női hangot, ami nem éppen volt vidám. Elzártam a vizet, majd az ajtóhoz siettem.
- Úristen, Eleanor, mi történt veled? – láttam meg a lányt, aki könnyes szemekkel állt előttem.
- Bemehetek?
- Természetesen. – válaszolt gyorsan Eric, majd bezárta az ajtót miután belépett közénk. Eleanor még mindig kétségbeesetten bőgött, amit Josh is meghallott, és odajött hozzánk.
- Miért sírsz? – kérdezte aggódva.
- Gyere, ülj le a kanapéra. – kísértem oda az említett bútorhoz. – Mi a baj? Nekünk elmondhatod, a barátaid vagyunk. – mondtam halkan, miközben hátára tettem a kezem.
- Nem tudom mi ütött Louisba, tegnap ugye nem volt jól, de utána egyszer csak kitalálta, hogy a haverjaival ő el akar menni bulizni. Én kértem, hogy maradjon, de rám se hallgatva elment. Utána hajnalban megjött részegen, és elkezdtünk veszekedni, és felpofozott. – sírt, én pedug el sem tudtam hinni, hogy mi történt. Engem is ütött már meg Louis, de annak oka volt, de ez esetben nem hiszen, hogy lett volna.
- Na, akkor most velem fog harcolni az a kis... – kezdett bele Josh.
- Ne, teljesen felesleges. Miután ez megtörtént, összeszedtem a cuccaim és eljöttem. Én nem akarok egy olyan fiúval együtt élni, aki minden este részeg, és attól kell rettegjek minden nap, hogy mikor fog megint bántani. – nyugodott már le egy kicsit. – Szerintetek helyesen cselekedtem?
- Persze. Ez a gyerek nem normális. – mondta neki Eric.
- Louist tényleg elvitte volna ennyire az alkohol? – mondtam inkább magamnak. – El, nem neked kellene sírnod emiatt, hanem neki, hisz most veszített el egy aranyos lányt az életéből. – mondtam, majd elmosolyodott.
- Attól még lekaratézom, ha szükséges. – szólalt meg hirtelen Josh, mire mindenki felnevetett.
- Te ne legyél olyan mint ő, ne kezdj ki vele.
- Köszönöm, hogy meghallgattatok. És sajnálom, hogy rátok rontottam így reggel. – nevetett kínosan.
- Semmi baj. Ilyen helyzetben jó ha van melletted valaki, aki megért. – mondtam, majd ránéztem Ericre, aki a szemembe nézett melegen elmosolyodva. Ezzel egy kicsit céloztam is a tegnapra.
Ezt a pillanatot az zavarta meg, hogy zsebében el kezdett rezegni a telefonja.
- Mindjárt jövök. – mondta, majd felvette a telefont, és el is hagyta a nappalit.
- El, ne sírj, mert én is fogok! – ölelte meg a lányt Josh. – Amúgy is, ne sírj olyanért, amiért nem kéne!
- De olyan nehéz. Már olyan régóta együtt voltunk, és egy ilyen hülyeség miatt vége?
- Igen, Louis maga a hülyeség. – nevettem.
- És ne sírj, mert az a gyengeség jele. Te pedig nem vagy az, erős lány vagy, és túl leszel az egészen!
- Tényleg köszönöm! – mosolygott.
- Srácok, nekem sajnos el kell mennem. – jelent meg Eric.
- Tudod mi, gyere át hozzám, áthívjuk Bridgetéket, és csinálunk valamit, rendben? – szóltam hozzá.
- Rendben. – álltunk fel. Eric kikísért minket az ajtón, s láttam, hogy Benny kocsija már nem volt itt.
- Ja, igen, reggel a bátyád elvitte az autót. – válaszolt hirtelen a bennem lévő kérdésre Eric. Odafordultam hozzá, és megöleltem.
- Köszönök mindent! – tudta, hogy miről beszélek, majd megcsókolt.
- Nincs mit köszönnöd. – mondta, majd miután elköszöntünk egymástól elindultunk.
- Hé Josh! Neked nincs kedved velünk jönni? – kérdeztem.
- Sok dolgom van, és gondolom amúgy is ez egy csajos tali lesz, szóval nem zavarok.
- Rendben, akkor gondolom találkozunk máskor! – mondtam, majd tőle is elköszöntünk. Ellel útközben felhívtuk Amyt és Bridgetet, hogy jöjjenek a lakásomra, mert vészhelyzet van. Mindketten elfogadták a meghívást.

***
- Ki fingott? – szólalt meg hirtelen Bridget, miközben filmeztünk a lányokkal. El és Amy a kanapén ültek, mi ketten Bridgettel a földön pár pokróccal.
- Ez inkább égett szag, Bri. – helyesbített El.
- Basszameg! – ugrott fel hirtelen Amy és a konyhába sietett. – Odaégett a pattogatott kuki! – nyomta ki a mikrót.
- Amelia! Miért nem állítottad be az időzítőt? – szaladtam utána.
- Véletlenül három perc helyett harmincat állítottam. – nevetett.
- Még jó hogy nem gyulladt fel a ház. – tettem a kezem a mellkasomra, ahol éreztem, hogy szívem majdnem kiesik a helyéről.
- Csinálok még egyet!
- Bízd rám inkább! – nevettem. – Milyet csináljunk?
- Sajtosat! – kiabálták a lányok a nappaliból.
- Oké. – mondtam, majd normálisan beállítva az időzítőt betettem a mikróba. Mikor kész lett, kiöntöttem egy tálba, majd visszamentem a lányokhoz.
- Igazad volt, Ali, ez a film tényleg egy szar. – kezdte el enni a popcornt Bri.
- Az a lényeg, legalább tudunk nevetni rajta. – ültem le a helyemre.
- Ne nézzünk inkább horrort? Csak mert kezd besötétedni, és úgy tök izgi lehet! – ajánlotta fel a mögöttem ülő Amy.
- Nem is tudom... – kezdett bele El.
- Csak nem félsz? – szálltunk bele Bridgettel.
- Á, nem. – próbálta tagadni.
- Akkor Démonok között!
- Nyugi Ames, ha így kiabálsz, átjön a szomszéd! – röhögtem.
- És ki a szomszédod? Josh, ő pedig maximum becsatlakozik a kiabálásba!
- Igaz. – adtam meg magam.
A laptopomhoz ment Bri, amivel össze volt kötve a tévé, majd megkereste az említett filmet, és elindította.
- Húzzuk be a függönyt, nehogy bejöjjenek hozzánk is a démonok! – szaladt az ablakokhoz Amy.
- Mert az pont segíteni fog. – nevetett Eleanor.
- Ennyi erővel a filmben miért nem használtak függönyöket démonűzésre? – gondolkodtam el.
- Kezdődik! – nagyította ki a videót Bri, majd helyet foglaltunk.
- Halljátok, én már most nem bírom! – szólalt meg Eleanor.
- Szóval akkor mégis fosol! – vágott közbe Amy.
- Nyugi El, még csak a címet mutatták be! – mondtam.

Figyelmesen néztük a képernyőt, már fél órája mehetett a film, de El minden apró kis zajra felkapta a fejét. Viszont volt egy, amire mi is. Kintről jött, és ahogy kivettük, egy autó ütközhetett, nem messze a háztól.
- Menjünk le, nézzük meg mi az? – kérdezte Bri.
- Hülye vagy?! Elvisznek a démonok! – parázott Eleanor.
- Én lemegyek! – pattantan fel a helyemről. – Ki jön?
- Miért akarod megnézni?
- Mindig is kíváncsi egyéniség voltam, na, ki jön? – kérdeztem megint, majd Bridget és Amy mellém álltak.
- Jó, megyek veletek! Ha elvisznek a démonok, vigyenek engem is, nem akarok egyedül maradni! – pattant fel El is.
Lesétáltunk a bejárathoz, majd megláttunk egy kis tömeget pár házzal arrébb. A lányokkal egymásra néztünk, majd oda szaladtunk. Kettő mentőautó vette körbe az egész helyszínt,  és azt néztem, ahogy sietve szállnak ki az emberek a járműből segíteni.
Egy fekete Ford autót pillantottam meg, ami a villanyoszlopnak ütközött, és sofőrje nagyban vitatkozott a rendőrökkel.
De ha ő jól van, akkor mire vannak a mentőautók?
- Az ott nem Louis a hordágyon? – kérdezte Amy mutatva rá. Mind a négyen rászegeztük a tekintetünket, és kétségbeesetten figyeltük, ahogy becsukódik a mentőautó hátulja.
- Be kell mennünk a kórházba. – jelentettem ki, mire a lányok bólintottak egyet.