Kamu valóság-h.s./befejezett

21.-Akár a porcelán

Harry

Nem álltam még készen,hogy elmondjak neki mindent.Épp elég gondot okoztam magamnak és még őt is belekevertem.Helyre kell hoznom a dolgokat.

Dühösen álltam,amiért faképnél hagyott,de megértem.Haza menni sem tudok,mert ittam és még elég intenzív az alkohol hatása.

Visszasétáltam a tömeg közé és azonnal telefonálni kezdtem.Hívtam egy taxit,ami több időbe telt mint gondoltam volna.Leparkolt a parkolóba és azonnal bevágódtam mellé.Lediktáltam a címet,ahova vinnie kellett és már a gázra is lépett.

20 perc alatt az egyetem kollégium részéhez értem.Kifizettem a sofőrnek a fuvart és már mentem is be az épületbe.Nem voltam biztos benne,hogy Hope itt van,de megért egy próbát.Az alkohol mostanra kitisztulni érződött.Hevesen dobogott a szívem és a kezem ökölbe szorult,ahogy egyre közelebb értem az ajtajához.Dörömbölni kezdtem a fa szerkezeten,ami biztos,hogy pár embert felkeltett másik szobákban.

-Hope?Ha itt vagy kérlek engedj be és nem ismétlem el még egyszer!-sziszegtem dühösen.

Hope

Nem vagyok tisztában pontosan Harry erejével,de azt tudom,hogy képes lenne betörni az ajtómat.Egyáltalán honnét tudta,hogy itt vagyok?

-Hope!Betöröm az ajtót,ha nem nyitod ki 5 másodpercen belül!-kiáltotta kintről.

Felpattantam az ágyról,majd dühösen kitéptem az ajtót.

Harry az ajtótoknak támaszkodott és tisztán látszódott,hogy baromi dühös.Nyakán kilátszódtak az erek és le mertem fogadni,hogy szemei egy árnyalattal sötétebb zöldek.Félelmetesen magasodott fölém.

-Mit akarsz?-suttogtam fáradtan és a hajamba túrtam.

-Még magam sem tudom miért jöttem utánad,de kérlek most az egyszer maradj csöndben és hadd mondjak el valamit.-lépett el mellettem.

Betettem az ajtót és fáradtan neki dőltem.Egy trikóban és egy francia bugyiban álltam Harry előtt.Nagyon is jól tudom,hogy nem hagyta figyelmen kívül.Csendben maradtam,ahogy kérte.Igazából kedvem sem lett volna vele beszélgetni.

A székem támlájáról levettem a farmert ,ami rajtam volt az est folyamán és belebújtattam lábaimat,hogy legalább valami takarjon szemei elől.

-Vannak dolgok,amiket nem mondhatok el és nagyon is hosszú lenne elmagyaráznom mindent.-lépett hozzám közelebb.

-Harry!Nekem...

-Mondtam,hogy most az...

-Örülnék,ha engem is hagynál szóhoz jutni,mert van jogom hozzá.-fröcsögtem képébe.Meglepetten nézett engem harciasságom miatt.Talán még életemben nem hoztak ki ennyire a sodromból és talán még életemben nem éreztem egyszerre ennyi érzelmet átsöpörni rajtam.-Én az elejétől fogva tudtam,hogy nem stimmelsz,de meg akartalak ismerni valamilyen furcsa oknál fogva érdekelt,hogy mi van veled.Én tudom,hogy nem mutatod a való éned Harry.-mondtam csendben az utolsó mondatokat.

Homloka ráncba szaladt és szóra nyitotta a száját.

-Talán jobb lenne ha távol maradnánk egymástól.-suttogta közel az arcomhoz.

Gerincemen végig futott a jól ismert érzés közelsége miatt.Kezem önként fel akart csúszni a nyakára,de csuklómat elkapta még a levegőben.Óvatosan fogta.

-Szörnyen elutasító vagy azzal,aki segíteni próbál neked.-hajtottam le a fejem.

-Nekem nem kell segíteni.-hátrált az ajtóhoz,majd még utoljára visszanézett rám és eltűnt.

Szememből egymás után kezdtek el potyogni a könnycseppek.Vicces,hogy Den miatt való szakításom sem rázott meg ennyire,mint most,hogy Harry elutasított.Összeszorult a torkom.

Nem lesz az az ember ,aki majd rabul ejt engem.