Kamu valóság-h.s./befejezett

58.-Ébredés

Harry

Éles fájdalom hasított fejembe,ahogy szép lassan kinyitottam a szememet.

Megnyugvással töltött el,hogy egy ismerős,vörös hajú lány szuszogott az ágyam melletti,bizonyára kényelmetlen fotelban.

Rendkívül fájt a tüdőm és nehezen vettem a levegőt ,annak ellenére,hogy a műanyag maszk az arcomon volt.Pontosan tudtam hol vagyok és tisztán emlékszem,hogy anyuval beszéltem telefonon,a kocsimban,amikor elsötétült a kép.

Kissé megmozdítottam a kezemet,bár a művelet elég fájdalmasnak bizonyult.Minden porcikám sajgott.

Hope mocorogni kezdett,majd felnyitotta szempilláit.Szemei megteltek könnyel egyből ,ahogy rám nézett.

-Harry!-mondta elhalóan és lassan kelt fel a székből ,majd ült az ágyam szélére.Fölém hajolt én pedig levettem a zavaró maszkot arcom elől.

-Adj egy csókot Bébi.-mosolyogtam halványan és a lány hajába túrtam.

-Ne mozogj,ha fáj.-ingatta a fejét.

-Most már nem fáj.-suttogtam az utolsó pillanatban és magamhoz húztam,hogy végre érintsék egymást az ajkaink.

-Szóljak a nővérnek?-kapta el fejét tőlem aggódóan.

-Nem kell.-mosolyogtam halványan.

-Emlékszel mi történt?

-Persze.-húztam össze a szemöldökömet.-Elvégre nem amnéziás lettem.

Édesen megforgatta a szemeit, majd hátradőlt a fotelba.

-Elég sokáig aludtál.-jegyezte meg és telefonját kihalászta a zsebéből. Kis csönd után ismét megszólalt.-Volt bent nálad édesapád.-hangja nem tükrözött semmilyen érzelmet.

-Mit mondott?-emelkedtem volna fel,ha a hasító fájdalom nem jelzett volna.

-Óvatosan Harry!-állt fel Hope.

-Kérlek válaszolj!-utasítottam türelmetlenül.

Sosem fogom megbocsátani apámnak,ha valami hülyeséggel tömte tele a barátnőm fejét.

-Szerintem nem kedveljük egymást.-rántotta meg a vállát és lágyan megfogta a kezemet.-Volt egy éles szóváltásunk , na meg említette Londont.

Kifújtam a levegőt , bár nem volt a legkellemesebb érzés.

-Erről most ne beszéljünk.- hunytam le a szememet.

-Szerintem menj el.-Hope nem nézett a szemembe,míg ujjaival körkörös mozdulatokat tett az én kezemen.-Szeretlek Harry és tudom,hogy te is engem,de nem tarthatlak itt.Hatalmas lehetőség áll előtted.Sokat gondolkoztam és megvédtelek apád előtt,de én is úgy gondolom kis igazság van abba,amit ő mond.Tudod sok mindenen mentünk keresztül.-mosolyodott el egy pillanatra.-És néha el kell engedni a ...

-Ne mond ki.-morogtam hallkan.

-Harry!

-NE MOND KI!-szóltam rá erélyesebben ,mire kissé összerezzent.-Nem kell elengednünk egymást és talán nekem van a legnagyobb beleszólásom ebbe.

-Lásd be Harry!Igazán fontos a jövő és talán ha a helyedben lennék én elmennék.

-Hogy mondhatsz ilyet?-néztem rá hitetlenkedve.

-Gondold át.-folyt le egy könnycsepp szeméből.

Hátrálni kezdett,felkapta a cuccait és hátat fordítva kiment a teremből.Ha most épségben lennék sem tettem volna azt amit hónapok óta.

Nem futottam volna utána.

Már nem.

Talán tényleg igaza van és át kell gondolnom pár dolgot.

***
Elérkeztünk az utolsó előtti részhez.
Ha tetszett tudjátok a dolgotok...😌😬
További szép napot drága olvasóim és köszönöm a sok bíztatást!