Kamu valóság-h.s./befejezett

50.-I'm fading

Harry

Két kibaszott nap telt el mióta utoljára láttam Hope-ot.Alig vártam már,hogy hétfő legyen és mindent elmagyarázzak neki.

Fáradtan és kialvatlanul tértem be a kávézóba.A pultra könyököltem,majd kikértem a szokásosat.

-Nicsak kit látnak a szemeim.-tettetett meglepettséggel meredt rám a mellettem álló lány.

-Nincs hozzád kedvem Ruby.-intettem le.

-Szomorú vagy mert elhagyott a barátnőd?Nem ironikus?Verekedés a bátyámmal egy nő miatt.-futottak fel ujjai a karomon.

-Megint olyanba ütöd bele az orrodat,amihez semmi közöd.-fonódott szorosan a kezem a csuklójára.

-Rendben.-körülnézett,majd egész egyszerűen közel hajolt és megcsókolt.Az egész egy pillanat volt ,de elég volt,hogy ismét mindent tönkre tegyen.

Kissé ellöktem magamtól a lányt,aki csak nevetett,majd rám kacsintva mutatott a sarokba és elhagyta az atmoszférát.

-Ó a picsába.-dörzsöltem meg az orrnyergem,mikor a tekintetem a mutatott helyre vándorolt.

Jennifer ült a sarokban és döbbenten nézett rám,majd hisztérikusan felállt és kirohant az üzletből.

A kávémat kiadták,majd odahajítva az összeget szaporáztam meg a lépéseimet a lány után.

-Jennifer!-állítottam meg karjánál fogva.

-Először is engedj el Harry,másodszor pedig nem tudom,hogy milyen csúnya játékot űzöl a lányokkal.Igazából Ruby nem is érdekel,annál inkább Hope.Szentül meg merem fogadni,hogy ő totálisan beléd van zúgva és te le sem szarod.-kiáltotta hangosan.Pár járó-kelő ránk meredt,de jelenleg ez érdekelt a legkevésbé.

-Ruby csókolt meg és nem érdekel semmilyen lány Hope-on kívül.-szűrtem ki fogaim között.

-Remek,akkor hagyd is békén és inkább keress tovább mások között.

Jennifer hátat fordított és elrohant.Egyszer még visszanézett rám,de csak mérgesen ingatta a fejét.

Mi a faszt fogok még elrontani?

***

Ez az első alkalom mióta egyetemre járok,hogy időben ott vagyok az órán.Jóval megelőzve a társaimat ültem a terembe és vártam,hogy a gyönyörű ismerős arc feltűnjön. 

Nem kellett sokat várnom.

Liam kissé nevetve lépett be.Megpillantva engem lefékezett,így nekiütközött a vörös hajú lány,aki mögötte jött szintén nevetve.Hope.

Ilyen jól érzi magát nélkülem?

Felkapta a fejét és egyből elkomorodott.

Rettegtem ,hogy Jennifer elmondta neki,hogy mit látott tegnap a kávézóban és Hope reakcióját megítélve elmondta neki.

Hátat fordított és kirohant a teremből.

Felpattantam és utána siettem.Szokásommá vált már,hogy lányok után fussak,szó szerint.Liam-re vetettem egy pillantást ,aki csalódott arccal nézett rám,de én nem törődve vele futottam Hope után.

Erősen kaptam el rohanó testét,majd finoman nyomtam a falhoz.Szemébe néztem és vártam,hogy robbanjon,hogy elküldjön melegebb éghajlatra és,hogy elhordjon mindennek,de nem tette.Szomorú szemeiből potyogtak a hatalmas könnycseppek és könyörögve nézett rám,hogy engedjem el.

Undorodott tőlem.

Ijedten bámultam,majd hátraléptem és a hajamba túrtam.

-Kérlek csak,hadd mondjak el mindent!

-Annyi esélyed volt velem beszélni és őszintének lenni.-ingatta a fejét és egy percre sem nézett a szemembe.

Közelebb léptem,de ő csak egyre jobban préselte magát a falhoz.

-Rendben.-bólintottam.-De egyet akkor is elmondok.-suttogtam.-Szeretlek Hope Richardson.

Kimondtam.Kimondtam,amit őszintén gondoltam és ezzel ezernyi kín és teher esett le a vállamról.Legalább ezt elmondhattam neki.

Még egy másodpercig néztem ,de ő nem mozdult és talán még levegőt sem vett,így hát megfordultam és elindultam ki az épületből,jó messzire a lánytól,akinek kitárulkoztam egy pillanat alatt.

***

Ha tetszett csillagozzatok,vagy osszátok meg a véleményeteket! :) 

Szép napot!

Puszi.