Kamu valóság-h.s./befejezett

32.-Things i can

Hope

Megcsókoltam.Én.

Kimeríthetetlen vágyat éreztem az iránt,hogy megcsókoljam,hogy össze érjen az ajkunk.Csak egy pillanatra is,de ne érezzek semmilyen terhet az egész világon.Nem sajnálatból tettem,hanem,hogy valamilyen szinten csillapítsam a fájdalmát.

A pillanat nem tartott sokáig,de épp elég volt,hogy összeszedjük magunkat.Nem történt vad és érzelmes nyálcsere.Csupán ajkaink értek össze,de ez elég volt egy kis időre,hogy átvészeljük azt ami mögöttünk van...és ami előttünk lesz.

Sok mindent Ő érte csinálok.Főleg mostanában.Nem kell,hogy lássam,elég csak rá gondolnom és eláll a lélegzetem a szó szoros értelemben.Gyönyörű ember annál is gyönyörűbb belsővel.

-Megjöttünk.-mondta Harry halkan ,ezzel kiugrasztva a gondolataimból.Kezét combomra csúsztatta,majd bátorítóan rám nézett.Kicsatoltam az övemet,majd kinyitottam a kocsi ajtót és kiugrottam.

Harry hosszú lépteivel előre ment a kis házhoz,majd minden előzmény nélkül benyitott az ajtón.

-Ezt szabad?-kérdeztem halkan.

-Ruby!-kiáltotta hangosan és határozottan.

Szemben a lépcsőről trappolás hallatszódott,majd megjelent egy tökéletes külsejű lány.Hosszú ,kissé hullámos haja keretezte igazán barnás bőrét. Szolárium. Harry mellé inkább ilyen lányt képzelek el. Bájosan mosolygott és nem is tűnt olyan gonosznak egészen addig,amíg meg nem szólalt.

-Nem illik csak úgy engedély nélkül bemenni másnak a házába.-tette csípőre a kezét.-Elhoztad az újabb trófeádat,akit átverhetsz?-nevetett.

Harry mellém lépett,de nem érintett meg.

-Ő Hope...a barátom.

"A barátja vagy Hope!"Erősítettem magamat tudatban.

-Biztosítani akartalak téged és drága bátyádat,hogy befejeztem.Befejeztem az egészet,amit egész eddig műveltetek velem.-mosolygott.Magabiztossága lenyűgözött.

-Rendben.-kulcsolta össze melle előtt a kezét.-Még valami?Ó ha bármikor megint unatkoznál ,mint pár nappal ezelőtt szívesen várlak,vagy hívj.-kacsintott Harryre.

Felkaptam a fejemet a mellettem álló fiúra.Arca megrándult ,de nem nézett rám.

-Minek is vagyok itt?-túrtam a hajamba és megfordulva kimentem az ajtón.

Harry

-Menj a francba ribanc!-nevettem, de nem voltam őszinte.Igazán bántott,hogy felhozta a nem régiben megesett botlásomat,amit most már Hope is tud.De tudnia kell,hogy nem feküdtem le vele.Most nem.

Utána futottam a vörös gyönyörűségnek,aki határozottan lépkedett a kocsi felé.Mögülem ajtó csapódásra figyeltem,ami jelezte,hogy nem szívesen látott vendégek vagyunk.

-Bébi várj!-fogtam meg derekánál fogva.

-Ne hívj így!-tőrt ki hisztérikusan.-Engedj el!-utasított,de nem tettem eleget kérésének.

-Kérlek Hope!

-Harry,nem rám tartoznak ezek a dolgaid.Nem is értem minek hoztál el,mert semmi értelmes dolog nem történt odabent.Még is miért vagyok még veled?

Megrökönyödve engedtem el a lányt.

-Szóval megint itt tartunk?Megint összeveszünk és napokra nem látjuk egymást?Én csak meg akartam mutatni,hogy már nem irányíthat engem senki.

-Én voltam erre a bizonyíték,oké értem.-tágultak ki szemei.-Végig csak a kis piszkos játszmádnak voltam a része?Talán az volt a terved,hogy velem fogod bizonygatni mindenkinek,hogy nem vagy meleg?-ordította,majd a kocsihoz ment.Épp szállt volna be,mikor erősen neki préseltem az autó oldalának.

-Nem !Azért vagy itt velem,hogy lássa milyen gyönyörű emberrel vagyok,akivel boldog vagyok és olyan dolgokat érzek,amit előtted még egyáltalán nem.-suttogtam és engedtem szorításomon.

-Nem akarom ezt....ezt a zűrzavart...-gördült le egy könnycsepp szeméből.Nem akarom,hogy miattam sírjon!

Enyhíteni akartam fájdalmán,így megcsókoltam.Ízlelgettem puha ajkait,amivel ellenem feszült és nem mozdult.Nyelvemmel egy csíkot húztam alsó ajkán és ágyékomat kissé ölének nyomtam.Kinyílott a szája,így ezzel egy időben nyelvemet becsúsztattam ajkai közé.Feladta a harcot.

Kezei hajamba kúsztak és kissé megszorította azt.

Felmordultam.Kissé elszakadtam ajkaitól és homlokomat az övének támasztottam.

-Végtelenségig folytatnám ezt,de mennünk kéne.-csúsztattam tenyeremet a farmerjának zsebébe.