Csak Rád Vártam!

2. Fejezet

Amint berobbantam kiléptem a cipőmből és lehámoztam a vastag pulcsimat. Kora ősz lévén nem kellet annyira vastagon öltözni,de arra nem számítottam,hogy esni fog az eső.
A szatyrokat a kanapéra tettem és körbe néztem. A nappalink, ami tágas volt és nagy,most bőrőndök hada foglalta el. Homlokráncolva próbáltam rájönni kié lehet a sok cucc. Arra nem mertem gondolni,hogy az én ruhám vannak a bőrőndökben,azt üzenve haggyam el a házat.
Apa nem tenne ilyet,hisz egyedül nem lenne meg egy napig sem,annyira széttszort. Főzni is csak azért engedtem meg,mert tudtam azt fogja elkészíteni amit meg is tud csinálni. Amit én viszont ki nem álhatok.
A bátyám viszont haza jöhetett,de akkor szólt volna elötte,vagy érezhetném itlétét. De nem érzem. Viszont idegen hangokat hallok a konyhából. Ha most bemegyek megtudom kié ez a sok cucc.
Mielött bemennék az egyik táskához léptem,felemeltem a bilétát és egy név volt ráírva: Min YoonGi.
Annyira ismerős volt a neve,de hirtelen nem ugrott be.
Teljesen elfelejtettem,hogy a ruhám átázott és vízesen tapad a testemhez.
Aztán beugrott. A banda jött,akiket apa elszállásolt itt egy ideig.
Hatalmasat dobbant a szívem mikor meglett a névhez tartozó arc is.
Az nem lehet,hogy Ők azok. Apa mondta volna ha Őket hozza ide. Vagy nem mondta,bízva bennem,nem kezdek sikitozni. Kösz apa a bizalmat,de tényleg!Vettem egy mély levegőt,hátha csillapodik a heves szívdobogásom,csakhogy nem csillapodott. Már egy ideje itthon vagyok,szóval ideje szólnom megjöttem. Így vettem egy újabb lélegzetet és elkiáltottam magam:

-Megjöttem! - a dörmögést mintha elvágták volna. Síri csönd lett a konyhában.

-A konyhában vagyunk! -Kiabált vissza. Direkt használt többesszámot,azt hiszi nem láttam a cuccokat a nappaliban. Lehet nem is vettem volna észre,ha nem állok meg. Fenébe,most a fiút kell játszanom. Vagyis kellene,de nem fogom. Míg bevásároltam,elgondolkodtam,nekem nem kelle ezt csinálnom. A saját házamban nem leszek fiú. Vagy talán apa..
Már megtettem egy lépést a konyha felé,de megálltam.
Az nem lehet,apa szégyell? Vagy igen? Nem! Mindig büszke volt rám. Vagy csak a bátyámra volt? MinHo halála után teljesen megváltozott,ahogy mi is. De apa az elején magába fordult. Nem jött ki a stúdióból csak akkor ha nagyon muszáj volt.
Utána apa,engem is fiúként kezelt. Akkor én vagyok MinHo pótléka? Az nem lehet.
Meg kell tudom a valódi okát,miért kell hazudni az új lakóknak.
Elszorult a szívem és gombóc keletkezett a torkomban. Egy hatalamsat nyeltem,hátha eltünik,de sajnos nem.
Össze kell szednem magam,így nem szerencsés bemutatkozni.
Becsuktam a szemem és a bátyám mosolygós arcára gondoltam.
-Minden rendben?
-Mit csinálhat?
-Miért vizes? - egy csattanás. -Au! Hyung,ezt miért?
-Mert esik kint,talán elázott! - hallotam a különböző ismeretlen,de ismerős hangokat. Nem mertem kinyitni a szemem,mert akkor szembe kell néznem velük és el kell kezdenem hazudni.
-Fiam. - erre kipattantak a szemeim és azon nyomban apára néztem. Sötét szemei kérdőn pásztázták az arcom. Én semmi érzelmet nem mutattam,talán azért szűkűlt össze látószerve és húzta el a száját.
A farmere zsebébe sűlyeztette hatalmas kezeit és felém indult.
-Fiam,minden rendben? Olyan fura vagy. - nem szóltam,csak figyeltem ahogy elém ér. Egy lépésre megállt és csak nézett. A szívem szakadt meg,arra gondolva engem nem lányaként kezel,hanem a fiaként. Oké,részben én is hibás vagyok,elvégre nem mindig viselkedek nőként,de akkor is bánt!
Levettem róla a pillantásom és a vendégekre néztem,ők értetlenül,hol engem,hol apát figyelték. Lerítt róluk,fogalmuk sincs mi lehet a baj. Nem kell tudniuk róla.
Kicsit elfordultam,mélyen meghajoltam.
-Bocsássatok meg,de beszélnem kell apámmal. Sűrgős,szóval utánna rendesen bemutatkozunk egymásnak. -Míg mondtam nem egyenesedtem fel,végig úgy maradtam.
Egyenesbe hoztam magam,és választ nem várva megfogtam a karját,egyenesen a stúdióba masiroztam vele.
-Mi ez az egész? Mi bajod van? Tudod,milyen neveletlenség a vendégekkel szemben? Erre tanítottalak? - esett nekem. Elengedtem a fülem mellett a kirohanását. Nyugodtan a falnak támaszkodtam ,összefontam a karom a mellkasom elött s körbe néztem.
Egy átlagos szobának tűnik,nem átlagos felszereléssel. Profi berendezésünk van,amivel a toplista élére tesszük a számot ami innen kikerül. Vagyis apa az aki itt hozza létre a csodát.
-Rám figyelnél? - kiabált rám. Még szerencse,hogy hangszigetelt a szoba. Végre rá néztem,az arcán csupa értetlenség,kiváncsiság és enyhe csalódottságot vélek felfedezni.
Ami szintén szívenüt, de miatta van ez az egész.
-Apa,te szégyelsz engem? - tettem fel a kérdést. Apa arcából az összes vér kifutott,szemei kikerekedtek,szája tátva maradt.