Csak Rád Vártam!

31. Fejezet

Percekig remegve,pattanásig feszült idegekkel meredtem a parkettára.
Soha nem hallottam a bátyámat igy beszélni. Vagyis csak a nagyobbik bátyám halála után volt ilyen. De most tudtommal senki nem halt meg. Hacsak vele nem történt valami! Csak nem megverték?!
Ökölbe szoritottam a kezem és az alsó ajkamba haraptam, nehogy Suga rájöjjön mennyire közel állok már az összeomláshoz.
A mellkasomra mintha tonnányi súj telepedett volna,ezért szaggatottan pici kortyogban vettem a levegőt.
Néhány perce tökéletes volt minden YoonGi karjaiban, ajka az ajkamon és egy varázslatos buborékban voltunk. Aztán egy telefon és a buborék kidurrant,vissza a valóságba. A kemény valóságba, ahol mindig történik valami szőrnyüség. Ahol sosincs nyugta az embernek.

-Rin? - szólított meg óvatosan. Mondani akartam valamit de egy hang sem jött ki a torkomon. Helyette csak nyöszörgésre futotta.

A nyelvem elzsibbatt,a hideg kirázott és izzadtam is egyszerre. A fülemben dobogott a vér s a világ kibillent az egyensúlyábol.

A végtagjaim is elnehezűltek,a lábam bármelyik pillanatban felmondhatja a szolgálatot s megcsókolhatom a parkettát. Ezért kellene a falhoz mennem,viszont az meg három lépésnyire van tőlem, azt meg nem fogom tudni megtenni. Így hát felemeltem a fejem és Suga-ra néztem.

Ő mikor meglátta falfehér, riadt arcomat, azon nyomban mellett termedt. Az egyik kezét a derekamköré fonta s a mellkasának dőltem.

Egy halk sóhaj hagyta el a szám, amiért teljes testsúlyommal neki dőlhettem.

-Rin? Csak nem megint rohamod van? - konstatálta félve.

Egy apró bólintásra futotta.

Valamit morgott, majd felé forditott s szorosan magához ölelt, én pedig a mellkasába furtam az arcom.

-Nincs semmi baj. Nyugodj meg. - suttogta a fülembe. -Figyelj a hangomra . Ne gondolj semmire érted?

A bal kezemet a derekára tettem,mig a jobbot a fejem mellé,a szíve fölé tettem, igy a tenyerem alatt érezhettem erős szívdobogását.

Mint az első napon, a légzésére és az erős dobogásra öszpontosítottam. Megpróbáltam ugyan úgy venni a levegőt s csak arra gondolni,megint biztonságban vagyok Suga karjaiban és körbe ölel finom illata. De minduntalan bátyám hangja szólalt meg a fejemben s,hogy mi történhetett vele.

Suga folyamatosan beszélt hozzám, de semmi nem jutott el az agyamig. Azt pedig,hogy beszélt,azt onnan tudom,hogy a fülemen éreztem ajka mozgását.

A hajamat puszilgatta, a hátamat simogatta, de a zúgás még mindig nem múlt el. Ezért még szorosabban ölelt, szinte egymásba olvadtunk.

Talán órákkal, vagy percekkel késöbb súly a mellkasomon megszünt, már tudtam mozgatni a végtagjaimat és a fülemben sem dobolt a szivem.

-YoonGi. -nyöszörögtem. Elforditottam a fejem, de a szemem még mindig csuka volt.

Még mindig az ő légzését és szívdobogására összpontosítottam, mert nem akartam visszaesni.

Próba képpen vettem egy mély levegőt és akadálytalanul telt meg a tüdőm s tudtam kifújni is.

-Nem lesz semmi baj. - mormogta. Gyengéd szeretettel téli csókot nyomott a homlokomra,ami után a szivem hatalmadat dobbant.

Ebben a pillanatban döbbentem rá,én mennyire szeretem őt. Olyan nekem mint egy gyógyszer,elvégre megint simán lenyugtatott, gyógyszer nélkül.

Felnéztem rá,ő pedig lenézett s az ajkunk megint nagyon közel volt egymáshoz. Az orrunk szinte már összeért.

-A bátyádnak nem esett semmi baja. Bízz bennem. - suttogta. Ahogy beszélt az ajka súrolta az enyémet s megborzongtam. Az elöbbi jeges érzést, átvette a melegség. A szivem már nem a pánik miatt dobog olyan gyorsan, hanem már Suga miatt.