Csak Rád Vártam!

3. Fejezet

Csokoládés minyon!

Elöször is had mondjak valamit. Azért nem írom le a lakást és az emberek intézetét,mert inkább a ti képzelőerőtökre hagyom. Gondolom már mindenkiben kialakult az apja kinézete. Így rátok hagyom. A lakást is,hogy néz ki. Remélem ez azért nem nagy gond ><''

A második,pedig hogy sokat szenvedtem vele. Számtalanszor irtam átt az egészet,most mát remélem jó lett xD.

Remélem kapok véleményeket. Jó olvasást ^^

Súlyos csönd telepedett a szobára.

Ha ledobnák egy tűt,nagyobb zajt csapna ebben a pillanatban mint bármi más.
Meg szerettem volna törni,de nem tettem,neki kell kimondania az első szót. Tulajdonképpen fogalmam sincs mit várok,mi legyen az. Nem tudom mit szeretnék hallani.
Vagyis de tudom,a lelkem mélyén,azt várom,hogy tagadjon. Mondja azt,tévedek,hogy ez egy rossz állítás. Nem tenne ilyet. De ott van a másik felem,az aki már elfogadta,sose gondolt lányaként. És aki már tudja nekem van igazam.
Mégis nagyon fáj erre gondolni.
Apa becsukta a szemét és az összeszorított ajkai között préselte ki a levegőt. Nem hatott meg,hogy mérges,sőt nekem KELL mérgesnek lennem s nem neki.
Hosszú némaság után,végre megtörte a csendet.
-Hogy gondolhatod ezt? - most már elkeseredett volt,mint dühös.
Tudtam nem mondja ki amit hallani akarok,helyette kertel. Szuper.
-Igaz,vagy nem. - eröltettem. Ökölbe szorította mindkét kezét és láttam,ahogy megfeszülnek az izmai.
A csend jobban fájt,mintha kimondta volna.
-Szóval igaz. - hangom remegett,szívem nehezebb lett.
-Tudod,hogyan halt meg.-állítás volt,nem kérdés mégis bólintottam egy aprót.
Tudtam hova akar kilyukadni. Még sem akartam elhinni.
-Még mindig nem értelek.- összehúztam és áttkaroltam magam,mintha fáznák,viszont nem fáztam,csak meg akartam védeni magam a következő mondatoktól. Tisztában voltam mi lesz ebből,még sem akartam elfogadni.
-Miattad halt meg. Ezt mindenki tudja. - kiszorult az összes levegő a tüdőmből,a szoba pedig kisebb lett. Remegni kezdtem,a szívem pedig fájdalmasan összeszorult.
Nem akartam emlékezni. Nem akartam újra előhozni azokat a képeket. Nem akartam újra látni Az Ő élettelen testét. Semmit sem akartam,csak felejteni.
De tudtam,ez nem olyan lesz,amit egykönnyen elfelejt az ember. Mégis próbálkoztam. Most pedig az a doboz,amit hét lakattal zártam le elmém legeldugotabb zugában,most előkerült. A lakat elpattant, s a zár kinyílt,az emlékek pedig ellepték az agyam.
Ajkamba haraptam,megakadájozva könnyeim kibuggyanását.
Már homályosan láttam,ezért pislognom kellett,de ez sem segített,néhány könny elszabadult.
-Évek teltek el,de a mai napig azt várom belépjen. Sajnos nem fog. Mind miattad! Ha nem állsz le vele veszekedni még mindig élne! - kiabálta elkeseredetten nyöszörögve,majd felsóhajtott. Azt hittem vége van,csakhogy nem volt.
-Bár inkább te haltál volna meg. - hangja érzelem mentes volt. Felkaptam a fejem,apa hangja tükrözte arcát. Ugyan olyan könyörtelen és hideg.
Megállt bennem az ütő,a szívem.pedig abban a pillanatban összetört. Nehezen kezdtem venni a levegőt,jelezve roham következik. A fülem sipolt s szédülni kezdtem. A végtagjaim elnehezültek és zsibadtak.
Biztos,csak félre értettem az elöbbi mondatát. Nem mondhatta ki. Nem lehet.
Bár harcoltam,a hazugsággal,mégis tudtam jól hallotam.
Egyre jobban ziháltam és remegtem,de tartanom kellet magam. Nem.omolhattam össze elötte. Nem láthassa mennyire fájtak a szavai.
Valahogy le kell nyugtatnom magam,de ehhez a bátyámra van szükségem. Ő eltudja űzni a pánikrohamot. De sajnos,ő most nagyon messze van.
Már kis foltokat látok és a fülemben a zúgás is erősödött.
-Rin? - nem tudtam válaszolni. Csak újra oxigént szerettem volna juttatni a tüdőmbe.
Ajtó nyitódást majd zúgolódás jutott el félig a tudatomig,majd valaki letérdelt elém.
Azt hittem a bátyám az,így görcsösen magamhoz szorítottam. Belefurtam az arcom mellkasába és egyenletes szívdobogására próbáltam összpontosítani a fülem zúgása ellenére.
A bátyám előre-hátra ringatott majd simogatni kezdte a hátam.
Végtelennek tűnő percek teltek el így,egymásba fonódva s meghozta a hatását.
Remegésem csillapodott,zihálásom enyhült. Már nem kapkodom a levegőt,úgy mint elöbb.
A könnyeim is elapadtak,már csak szipogtam.
Egy másik kéz is került a látómezeimben,akinél egy vizespohár meg a gyógyszerem volt.
-Az elöbb nem vettem be? -hangom rekettes volt és erőtlen.
-Nem. Most be kell venned. - hallotam apa hangját.
Elvettem őket és bevettem a nyugtatót.
Sóhajtva döltem vissza a mellkasára. -Hogyan tudtad idehívni Yooniet? -Kérdeztem apától. Aki értetlenül nézett le ránk.
-Hisz ő bátyám nem? Ő az egyetlen aki kezelni tudja a pánik rohamaimat.
-Yoon Amerikában van. Ő nem a bátyád,hanem az egyik vendég. -tájekoztatott. Megmerevedtem,és elállt a lélegzetem. Akkor ki ő?
Kiváncsi vagyok és félek is egyben megnézni kinek a karjaiba vagyok.
Nem szólalna meg,hogy könnyebbé tegye a dolgom. Nem ám! Inkább csöndben van és vár.
Nagy nehezen eltávolodtam tőle,az egyik kezem a mellkasára tettem,úgy néztem az arcára.
Bár ne tettem volna. A jól ismert baba arc, vörös haj,sötét szemek.
Mit keresek Min YoonGi karjaiban?!
Amint felfogtam a helyzetet,mint akit megcsíptek,olyan gyorsan ugrottam fel. Sajnos a megdöbbentő gyorsaságom miatt,megszédültem és neki kellet támaszkodnom a falnak.
-Rin! - kapott apa utánnam.
-Ennyire ilyesztő lennék? - szólalt meg mély pösze hangján és állt fel,az az ember akinek a pólójából ki lehetne csavarni egy tavat.
Majdnem megkérdeztem,mit keres nálunk,de aztán eszembe jutott a válasz.
-Csak meglepődtem. Azt hittem más valaki vagy,ne vedd sértésnek. - rátottam meg a vállam.
-Nem vettem annak. Megnyugodhatsz.
-Köszönöm,most rendesen tudok majd aludni. - forgattam meg a szememet. Suga elvigyorodott.
-Úgy látom jobban vagy. - terelt.
-Igen. Bocs,amiért eláztattam a pólód. - mutattam rá. Ő is lenézett,elhúzta a száját,majd legyintett. -Nem nagy gond. Majd megszárad,elvégre víz. - megint elmosolyodott s a szívem hatalmasat dobbant a mellkasomban.
-Azt is köszi,hogy megnyugtattál. -Néztem sötét szemeibe. Suga némán bólintott.
Mivel nem akartam magyarázkodni miért is kaptam rohamot,így inkább sarkon fordultam és elhagytam a helységet.
Mivel a stúdió nappaliba vezet,a kanapé pont háttal van annak aki innen kilép. Így most színes fejek sorakoznak ott.
Mielött oda mehettem volna apa karon ragadott és a konyhába húzott. -Ez fájt! - dörzsöltem a alkaromat.
-Miért vagy felháborodva? - fonta össze a karját a mellkasa elött és vátakozóan figyelt. Türelmetlenül dobolt a lábával mikor nem érkezett válasz.
-Hogy miért? Mert a szemedben én nem a lányod vagyok hanem a halott fiad! -Néztem mélyen a szemébe. - Nem fogom a bátyámat játszani a saját házamban idegenek miatt. Had legyek önmagam. Úgy is fiús leszek,csak lány névvel. -Megvontam a vállam. - Akkor meg mit számít,a bátyám neve.
Sarkon fordultam s végre a banda felé vettem az irányt.
Nem akartam gondolkodni,csak beszélgetni velük.
A kanapé végén megálltam,most végre megtudtam nézni őket rendesen. De meg kell,hogy állapítsam, semmit nem változat a kinézetük a képek alapján. Oké,csak annyi,hogy nincs rajtuk smink. De ugyan olyan lélegzet elálítóak.
Mélyen meghajoltam. - Sajnálom,amiért még csak most mutatkozom be és,hogy elhanyagoltuk az ittléteteket. Csak valami fontosat kellet megbeszélnem apával. Tényleg sajnálom.
-Semmi baj. Mi sem tudtunk bemutatkozni. -állt fel egy apával egyidős férfi. Szemüveget viselt és látszott rajta mennyire fáradt.
-A nevem Lee Cho Park. A srácok menedzsere és apád barátja. - hajolt meg. -A kanapé felé mutatott,ők pedig felpattantak és sorba álltak.
-Mi pedig a Bangtan boys! -Mondták tökéletesen egyszerre.
-Remélem nem kell őket bemutatnom
-Nem. Tudok kik ők. Az én nevem pedig Yuu Rin-Sun. - hajoltam meg enyhén. - Mielőtt megmutatnám a szobákat,el kell mondanom,hogy kettesével kell aludnotok. Valaki az én szobámban is aludhat ha nem akartok hárman osztozni a bátyám szobáján. - a srácok egymásra néztek,majd Rap Monster megszólalt. -Ha kettesével vagyunk elosztva az tökéletesen megfelel.
Összecsaptam a tenyerem. - Remek. Akkor döntsétek el ki kivel alszik,illetve az én szobámban. - mondtam. Nem tudom,miért ajánlottam fel,valaki velem is aludhat. Lehet a nyugtató hatása.
-Egy ágyban kell majd veled aludni? - kérdezte Jungkook egy pimasz mosollyal a képén. Erre csúnya pillantásokat kapott a többiektől,én meg csak megforgattam a szemem.
-Persze. Az este pedig hancurozni is fogunk. - mondtam teljesen komolyan. Mire sötét szemei kidüledtek,szája pedig tátva maradt.
Nem tudtam tovább színlelni,kitört belölem a nevetés.
-Csak viccelt.
-Na de hyung,már azt hittem komolyan gondoltad. -sértődött meg.
-Hyung? Ki? Én? - mutattam magamra.
-Igen te. Vagy fiatalabb vagy? - Még mindig engem néztek.
-Nem. -Ráztam a fejem. - YoonGi-val vagyok egyidős. - böktem az említett felé.
-Melyik hónap?
-Csak kettövel vagy idősebb. - grimaszoltam.
-Akkor te is hyung-nak kell szólíts. - bólintott vigyorogva.
-Ne már,még egy idősebb srác! -nyafogott Jimin.
-És én mit szóljak Hyung? Nálam mindenki idősebb. - tárta szétt a karját drámaian Kookie.
-Én akarok a hyungal aludni! -kiáltotta el magát V és mellém ugrott,áttkarolva a vállaimat.
-Nem mert én! -innentől kezdődőtt a vita. Hirtelen mindenki az én szobámban akart aludni.
Fogalmam sincs hogyan fogom kibírni ezt az időszakot míg itt lesznek.