Csak Rád Vártam!

6. Fejezet

" Mikor haza értünk Yoon-nal egy lélek sem volt a házban. Ledobtam a kanapéra a táskát és a konyhába mentem valami ennivalóért,de nem volt előkészítve meleg kaja. Fáradtan rogytam le a legközelebbi székre.
-Na miaz hugi,nincs vacsora? - jött utánnam Yoon-ssi.
-Megint nincs. Meg kell várnod míg készítek. - sóhajtottam. - Pedig annyira fáradt vagyok és álmos. - panaszkodtam.
-Minek táncolsz ennyit? - szabályosan belemászott a hüttőbe.
-Mert ez az életem örcskös. Ha nem táncolhatok,akkor végem van.
Hátra nézett a válla felett és zöld szemeimérgesen megcsillantak. Ilyenkor olyan volt a mint a smaragd. -Ne mondj ilyeneket. Tudod,hogy tilos. - csukta be fridzsider ajtaját.
-De apa nem hallja. Megint hyungal a stúdióba vannak és írnak. - forgattam a szememet.
-Tudom,de hátha kijönnek. - reménykedett. De ilyenkor tudtuk, egyiket sem látjuk míg el nem készülnek. Ez a bosszantó minden közül.
Itt vagyunk tizenkét évesen és szinte ketten lakunk a házban. A szülőire is én megyek.
Emlékszem mennyire meglepődtek a szülők mikor beléptem, és komolyan elbeszélgettem a tanárral. Vagyis próbálkoztam.
-Szerinted elngednek? - kérdeztem félve és harapdálni kezdtem az alsó ajkamat.
-Nem tudom hugi. - vonta meg a vállát. Ez az,hogy én sem. Náluk minden bizonytalan.
Ha alkotás közben kérdezem,akkor nem figyelnek és bele mennek,viszont mikor eljön a nap,akkor néznek mint borjú az újkapura hova megyek.
Ha meg akkor kérdezem meg mikor már végeztek,biztos nemet mondanak.
Jó lenne most feltenni,de később szent beszéd lesz belőle,azt még nagyon nem akarom.
Gyülölöm,mikor felelösség teljes apa válik belőle. De csak akkor ha rosszat csinálunk,egyébként meg magasról leszarja mit csinálunk.
Sang szerint anyu halála elött nem ilyen volt. Ő szerencsés,hogy láthatta anyát,mi már nem voltunk.

Este volt mikor kijöttek onnan. Mi már befejeztük leckét és tv-t néztünk.
-Hol a vacsi? -kérdezte apa a vásár fogva. Persze,ilyenkor éhes és kéri a kaját,de magának nem csinálná meg.
-Csinálj magadnak. Túl fáradt vagyok ,hogy bonyolultabb étel készítéséhez. - le sem vettem a szemem a képernyőről,így nem láthattam apa dühös arcát.
-Micsoda lusta gyerek. -Morogta.
-Apa,elmehetek pénteken egy buliba? -Kérdeztem meg gyorsan,míg van önbizalmam.
Sang is és apa is Megdermedt.
-Nem.
-Igen.
Az engedély apától jött. Ez az!
-Na de apa,nem mehet el! -csattant fel Sang. Dühösen álltam fel.
-Miért nem mehetek? Tizenkettő vagyok! Már mindenki bulizik az osztályban!
-Mert nem. Még kicsi vagy .
-Nem vagyok kicsi! Mindent én csinálok itthon,te semmit. Akkor minek kellen szót fogadnom neked. - vontam vállat.
Összehúzta fekete szemét és közelebb jött. -Szóval semmibe veszel? - felfoghattam volna,ha elmélyéti a hangját nagyon mérges. De mivel én is mérges voltam figyelmen kívűl hagytam.
-Igen. - felkapta a kabátját.
-Akkor nem létezek számodra. De még mindig nem mehetsz el bulizni. Ha kell bezárlak a szobádba. -Ez volt az utolsó csepp a pohárba.
-Gyülöllek Sang- Hun! Gyülöllek. -kiabáltam. Erre fogta magát és elhajtott.
Még nem tudtuk,Akkot láttuk utoljára.
Amint elhagyta a házat megbántam a szavaim.
-Menj utánna. - szólalt meg ikrem. Szó nélkül beleléptem a cipőmbe és elhagytam a házat.
Már sötét volt,de az autó itt állt a ház előtt. Akkor csak egy helyre mehetett. Anyu sírjához. Így én is arra futottam.
Már nehezen vettem a levegőt mikor megláttam az út szélén menni.
Kiabálni nem tudtam így csak futottam tovább.
Már majdnem utol értem mikor éles fény hasította félbe a sötétséget és világitotta meg bátyámat.
Ami utána jött soha nem fogom tudni elfelejteni. Örökre a retinámba égett.
A szembejövő kocsi átthajtott a másik sávba és egyenesen a bátyámnak ütközött.
Én teljesen ledermedtem , nem tudtam fölfogni mi is történt. "

Zihálva izzadtan ültem fel. A szívem majd'kiugrik a helyéről és remegtem.
A saját sikolyom ébresztett fel. Megmarkoltam a takarom és zokogni kezdtem.
Minden nap újra álmodom,mint egy emlékeztetőül, én mittam halt meg.
-Jól vagy? - tört be valaki. A könnyek miatt csak a körvonalát láttam,de nem tudtam beazonositani.
-Rin? -leült az ágyra én meg gonolkodás nélkül hozzá bujtam.
-Nincs semmi baj. -Suttogta.
Az illata ismerős volt,de nem akartam foglalkozni ki az, csak sírtam.
Miután kicsit megnyugodtam,elálmosodtam,de azt nem akartam,hogy elmenjen.
Így ködös tekintettel az arcára néztem.
-Aludj velem kérlek. - nyöszörögtem.
Nem vártam meg mit szól,csak magam mellé húztam,áttkaroltam a karját és aludtam is.