Csak Rád Vártam!

33. Fejezet

Az éjszaka folyamán többször is felébredtem, ilyenkor YoonGi ha még lehetséges volt,még jobban magához húzott.
De ha nem tudtam vissza aludni,csak az ő alvó arcát néztem,tudom,nem szabadott volna,de nem tudtam megállni, ne nézzem angyali arcát.
Ezt nem szabad megtudnia, soha!
Mikor már jól elhejezkedtem,-arcom a nyakába fúrva, lábammal áttöleltem az övét, kezem a derekán- az álom pedig elért, a telefon megcsörrent.
Nyöszörgve fordultam ki YoonGi karjaibol, és nyultam a telefonért. De nem az enyém csörgött,igy résnyire nyitott szemmel kezdtem lökdösni a még mindig alvó srácot.
-YoonGi, csörög a telód! Vedd már fel. -De csak nyöszörgött kettőt, elhesegette a kezemet s aludt tovább.
-Répacukor, ne kelljen drasztikus lépésekhez folyamodnom. -fenyegedtem meg.
-Hagyál aludni. Úgy sem tudtam miattad.
Elvigyorodtam,neki sem volt jó éjele. Szuper!
-Vedd fel te! -furta az arcát párnájába.
-Ha az anyukád lesz ne engem szidj! - ingadtam a fejem, majd átthajoltam felette és a párnája alá nyultam.
Igy az arca nagyon közel volt az enyémhez, ezért megdermedtem.
Elmosolyodtam, csók helyett pedig pisze orrára adtam egy puszit.
Ami miatt grimaszolt és ajkát csücsörítve várta a rendes csókot.
-Nem veszed fel a telefont? Nem kapsz. - húzodtam el,kezemben a készülékkel. Valamit morgott, de inkább figyelmen kivűl hagytam.
Rendesen felültem és végre fogadtam a hivást meg sem nézve a ki lehet az.
-Háló? - hangomrol csak úgy sütött, hogy most ébredtem.
-Noona? -döbbent hang a másik oldalon.
-Ki az? -ráncoltam a homlokom YoonGi- ra nézve, aki már teljesen éber volt engem nézve.
-Én vagyok az J-Hope.
-HoSeok! Mi van veletek? Mikor jöttök? Tudod te hány óra van?
-Noona, te most hyungal aludtál? Egy ágyban vagytok? Vagy csak véletlenül te vetted fel a telefont. - hatalmas ilyedt szemekkel néztem gyorsan YoonGi- ra.
-Hát...ööö....- beletúrtam a hajamba és inkább a kiváncsi répának adtam.
Összeráncolt homlokkal meredt rám, majd a füléhez emelte.
-Min Suga.
-Itt aludt mellettem. - csúnyán néztem rá. Suga szemei pajkosan felcsillantak.
-Igen Kook,hancuroztunk. - tátva maradt a szám, arcom pipacs piros lett. -Nem. Gyerek még nem lesz.- megütöttem a karját.
-Au! Normális vagy?! - felháborodottan húzodott alrébb.
-Csak az asszony ver. - nem akarom tudni mit mondhattak a másik oldalon, de valami pervez lehetett,mivel Suga szeme gyanusan csillogott.
-Nyugodj meg hyung. - forgadta a szemét.- Nem történt semmi,azért aludt mellettem, mert tegnap este vihar volt,ő pedig félt, igy velem maradt. Különben is egy szobával alrébb van a bátya. - erre kihúztam magam és azon nyomban lemásztam.
-Várj....Rin hova mész? - dőlt előre kérdőn. Megtorpantam a szoba közepén, félig hátra fordultam.
-Beszélnem kell Park-kal.
-Elötte zuhanyozz le. - megfordultam,egyik kezemet a csipőmre tettem és felháborodottan felnéztem.
-Te most azt mondot, büdös vagyok?!
Suga tanácstalanul nézett körbe, de szomorúan konstatálta nincs itt senki aki kisegithetné. Aztán eszébe jutott a telefon s annak a másik oldalán lévő tagok.
-Most mit mondjak? - susogta. -De nem arra mondtam. Mi? -Mulatságos volt,ahogy kiutat keres ebből a szituácioból.
-Nem azt mondtam - tartotta el a fülétől- hanem, mert tegnap egyikünk sem fürdőtt és gondolom sokáig szeretnél beszélni vele. - rántott vállat. Némán bolintottam s megfordulva kimentem.
-Nem lett mérges. -csiptem még el Suga megkönnyebbült hangját.
Gyorsan lezuhanyoztam, tiszta ruhát kaptam fel és már mentem is a bátyám szobájahoz.
Az ajtó elött viszont megálltam, kifujtam a levegőt, majd utána nyitottam be.
Ami ott fogadott, arra nem készültem fel.
A szobában senki nem volt. Az ágy bevetve, minden a helyén.
Remegő tagokkal mentem a szekrényhez s nyitottam ki.
De egy szál ruha sem volt. Csont üres.
-Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. -hajtogattam könnyes szemmel. Hova mehetett? Vagy lehet csak lement?
Gyorsan megtöröltem a szemem és már futottam is le. A torkomban dobogó szivvel fordultam be a konyhába, hátha ott issza a kávéját.
Megint csalódnom kellet. A konyha is üres volt.
Park elment. Egy szó nélkül.
Most mi lesz?
Remegve rogytam le a legközelebbi székre s temettem a tenyerembe az arcomat.
Hogy tehette ezt? Hogy ment el egy szó nélkül? Hisz tegnap csak megemlítette, nem dönthette el végleg? Miért? Miért? Miért?
A torkomban gombóc keletkezett, a testem remegett, szivem elnehezült.
Megint éreztem a tonnányi súlyt,amit a mellkasomra raktak, ezért alig kaptam levegőt.
-Rin? Aranyom,mi a baj? -tompán érzékeltem a hangokat a fülem sipolása miatt.
-Rin? Szolalj meg. - tette valaki a kezeit minkét vállamra.
Az enyiméi lehullotak az arcom elöl, körmeimet a combomba vájtam.
-Elment. -hangom nem volt több suttogásnál.
-Park elment? - döbbent meg.
Lehajtott fejjel bólintottam egy aprót.
Káromkodott egy sort,majd felállított.
-Gyere,vissza viszlek az ágyba. - tolt meg gyengéden. Remegő lábaim összecsuklottak, s a padlón végeztem volna ha nem kap el. Szorosan tartott, úgy indultunk el.
-Miért ment el? -végre rá néztem.
-Nem tudom Aranyom. Nem tudom. - ingadta a fejét.
-Vagy lehet - megtorpantam és reménytelien felnéztem rá. - lehet csak lement a boldba. Igen,hoz reggelit. - Suga arca fájdalmasan megvonaglott. Nem hitt nekem.
Én sem hittem,de valamiben még utoljára meg kell kapaszkodnom. Egy utolsó fűszál. Egy utolsó remény.
Nagy nehezen felmentünk az emeletre, én Park szobájába akartan menni, viszont YoonGi nem engedte.
-Ne oda menj. Gyere vissza a mi szobánkba.
-De...- ellenkezni akartam, ő viszont nem engedte.
-Nincs de! - vitt is be a másik szobába. -Pihenj itt.
Kelletlenül másztam fel az ő ágyára, bújtam a takaro alá és néztem rá.
YoonGi az egyik fokon állt, onnan nézte ahogy elhelyezkedem.
-Én most bemegyek a céghez, befejezem a dalt. Te pedig itthon maradsz és pihensz. Ne gondolj semmire. Nem szeretném ha rohamot kapnál, mig nem vagyok. - újhegyével lágyan végig simitott az arcomon.
-Had menjek veled. Segiteni akarok a dalban. -kértem. De azonal megrázta a fejét.
-Nem bukok ki újra, megigérem. - néztem rá nagy szemekkel.
-Nem lehet Aranyom.
-Kérlek.
-Sajnálom. - ingadta a fejét.
Elhúztam a számat.
Nem igazságos!
Ő előre hajolt, lágy csókot nyomva ajkamra, majd a tarkomra csúsztatta tenyerét, és lehajtotta a fejem, újabb csókot nyomva a homlokomra. Könnyek gyűltek a szemembe.
-Ugye te visszajössz? Nem mész el. - megvillant a szeme és fájdalom suhant átt tökéletes arcvonásain.
-Igérem visszajövök. Nem maradok sokáig. - mondta mélyen a szemembe nézve. Hittem neki,ezért aprót bólintottam.
-Siess haza. - suttogtam.
Erre nem felet, csak kiment az ajtón, egyedül hagyva.
Hátra dőltem,oldalra fordultam,lábaimat felhúztam s magamhoz szoritottam a takarót és beszippantottam YoonGi finom illatát.
Így,hogy Park elment, egy részem vele ment. Már nem érzem magam egésznek. Fél ember lettem,ez pedig iszonyuan fáj.
Azt hittem,Ő mindig mellettem lesz. Nem hagyuk el egymást,még fogadalmat is kötöttünk, de úgy látszik neki nem volt olyan fontos mint nekem.
Elvettem a párnám mellől a telefont és megnyomtam az egyes gyors hívó gombot.
-A sípszó után hagyon üzenetet- szólt bele a géphang. Az ajkamba harapva akartam eldobni a telefont, de meggondoltam magam.
Inkább megnyomtam a kettes gyorshívót.
Az kicsörgött,viszont nem vette fel.
Min Ah, most lenne rád nagy szükségem, erre nem vagy elérhető!
Ujra próbálkoztak, megint nem vette fel.
Ő is ki lesz készűlve, elvégre évek óta szerelmes volt a bátyámba.
Most mi lesz?
Nem akartam az egész napomat semmit tevéssel tölteni,igy kimásztam és azt fogom tenni, amit ilyen helyzetben mindig. Vagyis megyek táncolni.
Rendbe szedtem magam, bepakoltam az edző cuccomat, felvettem a kabátomat,majd elhagytam a házat.
A mint kiértem megcsapott az eső utáni friss illat,na meg a hideg levegő.
Nem néztem semmere, csak mentem. Oké,azért a piros lámpánal megáltam, de az emberekre nem figyeltem.
Egy cél lebegett a szemem elött:minnél elöbb érjek a tánc studiómba.
Mikor oda értem, bementem, végig mentem a folyosón, majd benyitottam az öltözöbe.
Letettem a cuccomat, áttöltöztem, kezembe vettem a telefont és mentem táncolni.
Elinditottam a zenét,nem gondolva semmire.
De nem sikerült. Minduntalan a bátyámra gondoltam,miért ment el.
Így is távol lenni a másik féltől, rettentő nehéz, de hogy örökre elmenjen, nem tartva a kapcsolatot kikészít.
Megint könnyek gyűltek a szemembe,ezért még lendületesebben táncoltam BEAST -Adrelanine számára.
Ezt más követte, majd még több szám. Már habzott a hátam az izzadság miatt,de nem hagytam abba. Muszáj volt az összes bánatomat,haragomat kitáncolnom,mert különben megbolondulok.
Az egyik dal után,lihegve álltam meg a térdemre támaszkodva.
Már minden izmom sikolta követelte hagyjam abba,igy eleget tettem a kérésnek és tartok pár perc szünetet.
A telefonomhoz botorkáltam, leültem a földre, lábaimat felhúztam, úgy néztem meg hátha Park visszahívott. Sajnos nem,helyette tíz nemfogadotr hívás Répacukortol. El kellet gondolkodnom, nekem mikor lett meg a száma, aztán rá jöttem, ő hivott fel,mikor eltüntem.
Most is azért hívhatott?
Ahogy lejjebb görgedtem, láttam Min Ah is kétszer hívott,apa pedig ötször.
Elhúztam a számat, ha apa hivott,nagyobb bajban vagyok, mint gondoltam. De ez most cseppet sem érdekel!
A készüléket mellém raktam, a lábaimat áttöleltem, homlokom a térdemnek döntöttem, s elmerültem az önsajnálat végtelen mocsarában.
Az idősebbik bátyám miattam halt meg,az ikrem elhagyott, apa nem szeret, anya szintén miattam halt meg. Szuper élet.
Egy vigaszom van: itt a barátnőm, aki még nem hagyott el,sőt itt vannak a srácok is,bár ők ki tudja meddig.
Tényleg,ők sem lesznek örökké velem,egyszer találnak új lakást és elmennek. YoonGi is el fog hagyni!!
Remegve öleltem magam szorosabban. A mellkasomra tonnányi súly nehezedett, vállaim előre estek,alig kaptam levegőt.
Mikor már szinte nyakig a mocsárban fürödtem, megint csörögni kezdett a telefon.
Oldalra fordítottam a fejem, megnézve ki az. YoonGi neve villogot a kijelzőn.
Egy sóhajtás után felvettem.
-Halo.
-Ne halloz itt nekem,mert nagy bajban vagy te nő! Hol a fészekben vagy? Nem kellett volna valami cetlit hagyni hova is mész? Tudod mennyire aggódtam?!
-Sajnálom. - suttogtam.
-Apád is, Min Ah is én is- tette hozzá. - Azt hittük, felszáltál az első gépre és Park után mentél. -elhallgatott. -Úgy nem egy repülőn ülsz? -kérdezte enyhe pánikkal a hangjában.
Azt hitték utána megyek! Hihetetlen! Végül is erre nem gondoltam,de ezt nem kell tudniuk.

-Nem mentem utána. Csak nem tudtam meglenni otthon, igy kijöttem. -sóhajtottam. -Még te is azt hitted, itt hagynék mindent és a bátyám után mennék? -kérdeztem döbbenten.

Nem szólt. Hallgatás beleegyezés.

-Nem tudom mit gondoljak, most Cukorka. - emeltem fel a fejem s döntöttem a falnak.

-Cukorka? Milyen becenév ez? -háborodott fel. Az ajkamba haraptam.

-Kreatív. -vágtam rá. YoonGi felhorkant .

-Mondok én neked kreativat .

-Érdeklődve várom. -cukkoltam.

-Eperke! - kiátott fel Egy kis gondolkodás után . Összerácoltam a homlokom és grimaszoltam.

-Milyen becenév ez? -utánoztam.

-Roppant kreatív. - elégedett lehet magával,amint hallom.

-Miért Eperke?

-Mert eper illatod van. -Vágta rá. Leesett az állam!

-És akkor az most nem tetszik?-tettem fel félve a kérdést .

-De. Nagyon is mert,hogy Nagyon szeretem az epret .-mélyitette el a végén a hangját.

Az egész testemben belebizseregtem s a fejem búbjátol a kislábamújjig elpirultam.

-Cukorka! -hebegtem . Ő pedig lágyan felnevetett.

-Mi az? Csak nem zavarba hoztalak? -mikor nem válaszoltam folytatta. -Különben is a Cukorka nem valami kreatív név. Alapból ez a nevem,elvégre a sugar cukrot jelent.

-Most hencegsz az angol tudásoddal? - ráncoltam a homlokom.

-Nem. Csak ténymegállapítás volt.

-Ahha . Akkor is cukor maradsz.

-Te meg Eperke. Szóval most elmondod hol vertél gyökeret. - erre felnevettem.

-Nem mondom meg. - haraptam az alsó ajkamba .

-Akkor kitalálom. - csönd. - Egy közeli kertben vagy? - Nem tudtam elfolytani a kuncogásom.

-Nem. Egy gazda földjén vertem gyökeret.

-Az tág fogalom, szűkísd .

-Amit te mondtál is tág te majom. -nevettem.

-Majom?! Az egy állat, én meg cukor vagyok.

-Vagyis édesség. - forgattam a szemem.

-Most meg édesség? Aranyom.

-A cukor köztudott egy édesség, te majom. Nem tudtad?

-Megint le majomoztál? !- háborodott fel. Kacagva forgattam a szemem.

Hirtelen süviteni kezdett a másik oldal. -Hol vagy? -kérdeztem homlokráncolva.

-Meg kereslek. Hoppá! Francba! -kapkodni kezdte a levegőt.

-Mi történik? -kérdeztem pánikolva.

-Nem vettem fel maszkot. Felismertek! -mondta félve. Na szép. Most darabokra szedik a legfontosabb embert az életemben.