Csak Rád Vártam!

38.Fejezet

Most,hogy jobban megnézem, haja vizesen tapadt a homlokára s lógott a szemébe. Mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt,fedetlen nyakán szintén izzadtság cseppek futottak le,majd eltűntek a pólója mögött.
Önkéntelenül indult meg a kezem,türtem el szemébe lógó vörös fürtöket. -Egész végig futottál? -kérdeztem csendesen.
YoonGi csak nézett,de nem válaszolt. -Egész Szöult végig kutattam utánnad, de nem voltál sehol. -Hirtelen magához ölelt,erősen.
Homlokát a vállamra döntötte, én pedig a nyakába furtam arcomat és dereka köré fontam kezeimet.
-Sajnálom. - leheltem.
El sem hiszem, YoonGi engem keresett a városban, kockáztatva a rajongók felismerik!
-Fogalmad sincs mennyire aggódtam. Hívtalak, de nem vetted fel,és sehol sem találtak. Én...Én azt hittem...-kétségbeesett hangja meglóditotta a szívemet. Még erősebben ölelt, már szinte a mellkasomon éreztem szapora szivdobogását.
Mélyen beszippantottam férfias, mentolos illatát.
De eltávolodtam tőle s a szemébe néztem, ami elkinzott volt és bánatos.
-Egész végig igy kerestél? - markoltam meg az oldalánál a pulcsiát.
-Igen,Igy. -ráncolta össze homlokát s nézett értetlenül.
Felsóhajtottam. -Úgye,tudod,most nagyon sok rajongó vehetett észre és követhetett. Most bizonyára minden tele van veled,ahogy futsz.
Harag villant a tekintetében.
-Miért jössz ezzel? Miért nem..-közbevágtam.
-Azért, mert nem szeretném ha téves tényekkel lenne tele minden. És ha lebukunk? Lehet sokan elpártolnának tőletek, mert azt hiszik barátnőd van. -Valami megvillant a szemében, mire rájöhettem volna mi az, már eltünt.
Elkeseredetten felsóhajtottam,majd ujra a mellkasának döntöttem a homlokomat.
-Ne legyél mérges, én csak aggódók. -suttogtam.
-Nem kell,tudom mit csinálok. - enyhült meg a hangja. -Különben is- tólt el magátol.-HoSeok- nak bezzek fel tudod venni a telefont,nekem meg nem?! Ez hogy is van?- nézett kérdőn.
Elhúztam a számat.
-Inkább otthon beszéljük meg,most menjünk. - konkrétan elmenekültem a válasz adás alól.
De megtorpantam. YoonGi- nak nincs maszkja, igy ha meglátnak vele,eljön a világ vége.
Oldalra fordulva eltöprengtem, milyen lehetősegeink vannak.
-Nálad van a tárcád? -kérdeztem hirtelen.
-Nincs. Miben mesterkedsz, aranyom? - kutatta az arcomat.
Elvigyorodtam. -Probálom menteni a sztár segged, te majom. - csattantam fel. Nem igaz,hogy nem jön rá,a karrierje forog kockán. Ha kombinálnak, egyikünknek sem lesz jó,ha meg megkeresnek, biztos pokollá teszik az életem,na meg YoonGi- ét is. Bár ő nem veszi annyira a szívére, mint a többi tag,de kitudja igazábol mi zajlik a fejében.
Lehet ugyan olyan érzékeny, mint Jimin, csak annyira vastag fal veszi körül, hogy nem lehet észre venni.
-Mi az a borzalmas ötleted? -zökkentett ki elmélkedésemből.
-Nem borzalmas és már elment ötlet. - fordultam el tőle.
-Inkább odaadom a kapucnisomat, azt felteszed és észre sem venni, hogy ki vagy. Na meg persze, olyan uton megyünk, ahol kisebb a forgalom. -pördültem meg hirtelen.
YoonGi úgy meredt rám, mintha nem normális lennék. Én meg nem foglalkozva eltorzult arcával levedtem a pulcsimat és a mellkasának nyomtam.
Megrázkodtam a hideg szél miatt és azon imátkoztam, ne vegye észre mennyire fázok.
Sajnos a nézése alapján, azonnal rájött,igy kivette a kezemből s vállaimra terítette.
-Mit csinálsz? -próbáltam lefejteni, de nem engedte.
-Tarsd magadon,hisz, igy is egy vékony póló van rajtad.
Hatalmasat dobbant a szívem a lágy hangja hallatán. Forró lehelete a nyakamat csiklandozta, ami miatt megremegtem. Ő erre azt hitte, még jobban fázom, ezért bosszus arcal megfogta a karom és ovatosan bele bújtatta a pulcsiba,majd a kapucnit is a fejemre tette.
-De te meg csak egy pólóban vagy!-vágtam vissza egy idő után.
-Aranyom. -simitott végig ujhegyeivel az arcomon,s forró csíkot hagyva maga után. -Inkább én fázzak meg,mint te.
-De..-hebegtem elpirulva.
Mit sem törődve hebegésemmel, még a cipzárt is félig felhúzta,majd elégedetten elmosolyodott.
-Veled mi lesz? Hogy megyünk haza? - tártam szétt a karom tanácstalanul.
-Mególdjuk. -biccentett magabiztosan. Hittem neki.
Hátrébb ment, majd előkapta a mobilját s tárcsázott.
Értetlenül vártam, mit tesz,de csak várta, mig a másik fél fel nem veszi.
Csak hogy,akit hívott nem vette fel,így csalódottan vágta zsebre a készüléket.
-Nem vette fel? -kerdeztem a nyilvávalót.
-Nem. -dünnyögte.
-Akkor várnunk kell. -sóhajtottam kinézve az utcára.
-Meg akarod várni mig sötétebb nem lesz. - döbbent meg.
-Igen. -vontam vállat.
YoonGi, ciccegve ingadta a fejét.
Szerintem jó döntés!
-Egyébként kit hivtál? -kiváncsiskodtam.
-Egy ismerőst, hátha otthon van és tudna adni maszkot. De bakot löttem. - dőlt neki megint a falnak.
Most lenne jó ha nekem is a közelben lakna egy ismerősöm,de mivel olyan nincsen, igy nem tudok felhívni senkit.
Aztán beugrott! De őt nem lehet,így is lógok neki eggyel, ha segitséget kérek, már több lesz.
YoonGi se preferálná az akciót.
-YoonGi- kezdtem óvatosan, mire várakozóan figyelt. - nekem van valakim, aki tudna segíteni, de nem fog tetszeni. - haraptam bele az alsó ajkamba.
-Folytasd.
Hezitáltam, ki mondjam a nevét, avagy ne. Bár már elkezdtem, igy nem szívhatom vissza.
-Rin? - türelmetlenkedett.
-Joe az. -nyögtem ki lesütött szemekkel.
-Neked meg van a piperkőc száma?- döbbent meg egy perc után.
-Nem önszántamból lett meg. -emeltem fel a fejem s kezdtem gyorsan magyarázkodni. - Az a nem normális, elvette a telefonon és beleirta a sajátját!
YoonGi szája tátva maradt. Nevetnék, ha nem lenne kínos a szituáció.
-Mikor vette el a telefonod? - mintha megvilágosodott volna, úgy lökte el magát a faltól. -Csak nem most? Azt ne mond, hogy míg én felkutattam az egész nyanvadt várost, te azzal a nyálgéppel voltál. - lett dühös s húzta össze sötét szemeit.
-Véletlenül találkoztam vele. Eltévedtem, ő meg a környékén lakik, valahogy észre vett és segített ismerős terepre érnem. - magyaráztam kétségbeesetten.
-Miért nem hivtál fel?
-Mert nem mertelek. Tudtam ki leszel akadva, és ha elmondom eltévedtem robbansz. Na meg hogy várjam el,keress meg,ha magam sem tudom hol vagyok. -vált keserűvé a hangom.
-Akkor is megkerestelek volna.-nézett mélyen a szemembe.
Elállt a lélegzetem, szivem pedig nagyot dobbant.
Némán ráztam meg a fejem.
Ne mondjon ilyet,ha nem valósítja meg. Nem talált volna meg.
Gyorsan megpördültem, elő vettem a telefonom, de bosszusan konstatáltam, merülőben van az aku.
-Hívj egy taxit. -Ha azzal megyünk, nem látják meg,így könnyebb lesz.
-Nem. -jelentette ki,majd undorral a hangjában hozzá tette. -Hívd fel azt a ficsurt.
Meglepetésemben megpördültem, hatalmas szemekkel, döbbentem meredtem rá.
-Miért?
YoonGi összepréselt szájjal vont vállat. -Mert akár milyen nehéz is kimondanom,ő segíthet vissza menni. -nyelt egy nagyot, miközben megrázkódott. -Hívd fel mielőtt meggondolom magam.-bökött az állával telefonom felé.
Az aku nem fogja sokáig birni,igy még rövidebbre fogom, a rövidere szánt beszélgetést.
Megkerestem a számát, de mielőtt megnyomtam volna ,rá néztem.
Az arca semleges volt, nem árult el semmit, mint mindig.
-Hangosisd ki. -utasított.
Megnyomtam, majd kettönk közé téve vártam,felvegye.
Harmadikra meg is tette.
-Hallo, szépségem, csak nem eltévedtél? - szólt bele nyálas hangon, ami miatt önkéntelenül megforgattam a szemem,YoonGi pedig felhorkant.
-Nem tévedtem el.-mondtam.
-Ahha. Akkor hiányoztam? Tudtam, én kellek, nem pedig a kriptaszökevény.
-Álmodban te nyálgép. -szólt közbe dörmögő hangon.
-Te is ott vagy?-nem is szándékozott elrejteni utálatát a hangjában.
-Nem. Ez csak a szellemem. -Vágta rá
-Menj vissza a koporsódba.
-Te meg follyál el!-kontrázott YoonGi.
-Elég! - csattantam fel. -Ne marjátok egymást. Joe, szivességet szeretnék kérni. -Tértem a lényegre ingerülten.
Rossz ötlet volt, felhívni,de már nem hátrálhatok meg.
-Szivesség? Csak nem..-lett sunyi a hangja.
Nem tetszett a hangja, s úgy láttam YoonGi- nak sem,mert mérgesen fixirozta a telefonom. Talán azt hiszi, ha erősen nézi, eljut Joe- hoz az utálata és félni kezd.
-Mi lenne az a szivesség? -kérdezte kiváncsian.
Erőt vettem magamon és elmondtam neki mibe keverettünk, mire van szükségünk.
YoonGi a végén felhorkant, mikor nem jött azonal válasz.
-Végre tényleg pocsojává vált.- bólogatott elégedetten
-Egy fenéket, élek, te vámpír. - csattant fel Joe.
-Akkor segitesz vagy nem. -Lettem én is ingerült.
-Hm...miért ne? Még egy tartozás? Tökéletes! - rikkantott fel vidáman.
A hideg is kirázott erre a gondolatra, de szükségünk van rá.
-Viszem ami kell,hol vagy?
-Emlékszel hol váltunk el? Na onnan nem messze egy sikátorban. - mondtam,Majd letettem.
-Nem volt jó ötlet. - dörmögte. Sóhajtva dőltem neki,öleltem átt a derekát.
-Tudom, de így nem szúrnak ki. Ő meg csak odaadja, majd megy is tovább. Mi meg mehetünk haza. -Néztem fel rá. Elhúzott szájjal fonta körém csupasz karját s csókolt homlokon.
-Nagyon irritál,azt hiszi, az övé lehetsz,de téved.
-Igen,ugyan is nem vagyok senki tulajdona. - emlékeztettem. -Ne aggódj, tudja hol a határ. -pusziltam állon.
-Biztos? - kételkedően felhúzta egyik szemöldökét, úgy nézett le rám.
-Igen. -Biztosítottam. Azt már nem mondom el,Joe tudja, mi együtt lakunk. Viszont a többiekről nem tud,igy azt hiszi egy pár vagyunk, ami viszont nem igaz.
YoonGi arca közeledett, mikor egyszerre több minden is történt.
Joe lihegve befordult, a telefonom pedig üzenetet jelzett.
Fittyet hányva Joe morgásával, kibontakoztam karjaiból és megnéztem az üzenetet.

"Ne add elő a dalt. Majd ujra írom,felejtsd el. "

Megdermedtem, az összes vér elhagyta a testem, a szivem pedig fájdalmasan összeszorult.
Könnyek égették a szemem, de nem lehet gyenge elöttük.
-Ki írt aranyom?
-Park. - suttogtam. -Nem kell tovább irnunk a dalt. - folytattam. YoonGi zavarodottan ráncolta a homlokát és várta hátha folytatom.
-Ki az a Park? -szólt közbe Joe.
-Szád alapállásba. - vakkantotta oda. Joe megszeppenve pislogott rá.
Nem tudom sirjak vagy nevessek ezen az egészen. Park már nem is enged semmit, igy kivonva az életéből.
-Mekkora egy..- YoonGi nem tudta befejezni, mert az övé is megszólalt.
Morogva vette elő ,nézte meg,majd hatalmas szemekkel emelte fel a fejét.
-A srácok haza jönnek. -jelentette ki. -Valami történhetett. - tette hozzá.
Mi jöhet még? El sem tudom képzelni.