Csak Rád Vártam!

42.Fejezet

Nem mertem megfordulni, féltem köddé válik. Jól hallottam, Ő az?
Hó fehér arcal, reszketve meredtem a szintén meglepődőtt YoonGi- ra.
Nem merem elhinni, tényleg Ő az? Visszajött? De miért?
Hirtelen a döbbenetet harag váltotta átt a ökölbe szorítottam a kezem. Most nem a megilletődéstől reszketek, hanem a dühtől.
Hogy képes idejönni- ha tényleg ő az.
Egy perce lecsuktam pilláimat,vettem egy mély levegőt, majd lassan megfordultam.
Kinyitottam a szemem,a látványtol pedig az öszszes levegő bent rekedt. A szám tátva maradt, pupilláim kitágultak. Lábaim megroggyantak, a talaj szinte kicsúszott a lábaim alol.
Még is Ő az! Visszatért! De miért?
Azonnal kérdések százai lepték el az agyamat,ezzel meggátolva, hogy normálisan tudjak gondolkodni.
Ő,addig félszegen várta, mig magamhoz térek.
Jól megnéztem: rövid haja rendezetlenül állt, jól ismert szemeiben bizonytalanság és félelem áradt, arca beesett,száját lebigyeztette. Fekete ruhát viselt ami lógott rajta.
Fogyott. Nagyon sokat fogyott és magabiztosság is eltünt belőlle.
Persze ilyenkor mit is várt az ember, de ő minden pillanatban magabiztos volt. Viszont most nem.
-ParkYoon -törtem meg a csöndet. Becsuktam a szám, majd ujra kinyitottam,hogy rá zúdítsam tonnyáni kérdésemet, de inkább meggondoltam magam és egy fejrázás mellett becsuktam.
Nem kérdezek,kiabálok.
-Mit keresel itt? - tette fel helyettem YoonGi azt a kérdést ami monoton zakatol a fejembe.
Park az ajtófélfának dölt,szemeit résnyire összehúzta.
-Nincs jogod kérdezősködni. - válaszol hideg hangon.
Megmerevedtem. -Itt neked nincs jogod ilyen hangot megütni! -csattantam fel. -Hogy mered ide tólni a képed, mikor eltűntél! -folytattam szinte remegve.
-Nem volt más választásom. -szólt közbe elkeseredetten.
Megütközve pislogtam egy sort. Nem volt választása?! Nem volt?!
Hogy mondhatott ilyet?
Egész testemben remegtem,és már nyomást éreztem a mellkasomon.
-Nyugodj meg. - susogta egy mély hang a fülembe s ezzel egyidőben karok fonódtak a derekam köré.
YoonGi- nak dőltem és vettem egy mély levegőt.
-Különben is- folytatta gúnyosan-csak pár holmimért jöttem.
-Akkor menj- legyintettem beletörődötten. -Beszélj apával is,mielött végleg elhagyod a házat. -mondtam.
YoonGi megszorította a csípőmet, jelezve velem van.
-Mióta vagy vele ilyen kapcsolatban?- szükült össze a szeme s kért számon.
-Semmi közöd hozzá.- vágtam oda.
-Igazad van. -horkantott. -Elvégre nem vagyok a bátyád.
Összerezzentem,éreztem ahogy belül még kisebb darabokra török.
A szemeimet könnyek égedték és hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. Már majdnem elfogadtam, nem látom többett, de így kimondva szíven ütött.
Azt hittem...nem is tudom mit hittem.
Megszorítottam a hasamon nyugvó kezet.
Sikitani akarok, üvöltözni vele, megverni. Hogy volt képes ilyen hátborzongató nyugotságot kijelenteni, nem vagyok a testvére.
Egy vér nagyunk, az istenit.
-Ja és majd elfejetettem, beszélj a barátnőddel is. Tájékoztasd elmész.
Kérdőn pislogott. -Nekem nincs olyan.
-Min Ah. Ki van borulva amiért elmentél. - tájékoztattam. Park megforgatta zöld szemeit.
-Elmegyek hozzá. Meg beszélek apáddal is. - fordul oldalra,úgy folytatta.- Nem kell folytatnotok a dalszöveget, majd én megírom.
Önkéntelenül léptem egyet előre.
Nem akartam, hogy elmenjen. Meg akartam vele beszélni,rá akartam venni,maradjon itthon.
Valami megvillant a szemében. Megbánás? Fájdalom?
-Vigyázz rá nagyon. - mondta végül lágy hangon.
Ez az ami betett nekem. Könnyes szemmel kitörtem a védelmet nyújtó karok közül. -Yoonnie- nyöszörögtem,de nem állt meg,egyenesen a szobája felé ment. -Oppa! - erre megtorpant. Tudja, egyszer szólitottam igy,akkor is mikor a bátyánk meghalt.
-Oppa, beszéljük meg,kérlek. - értem oda s markoltam meg a karját.
Ő kifejezéstelen arcal meredt előre. Nem nézett rám.
-Engedj. - vakkantotta jéghideg hangon. Megrezdültem, önkéntelenül hátráltam.
Még soha nem ütött meg velem szemben ilyen hangot. Csak azokkal beszélt igy,akik bántottak, vagy akiket utált. Csak nem...
-De Oppa..- próbáltam ujra,viszont félbeszakított.
-Nem vagyok az. - nézett a szemembe. Kemény tekintete belém forrasztotta a szavakat, csak meredtem rá.
Ő nem a bátyám. Nem lehet.
-Csak összeszedem a holmimat és mentem is. Igérem soha többet nem látsz. - azzal belépett szobájába, az ajtót pedig rám csukta.
Nem engedtem gátat könnyeimnek.
-Rinnie? - karolt átt ujra YoonGi.
Utáltam magam.
Utáltam magam amiért nem vagyok erősebb, nem tudom megakadályozni, hogy a testvérem ostobaságot műveljen.
Hagytam YoonGi- nak vissza vezetnie a szobába.
-Park egy seggfej. - ült le s húzott az ölébe.
Ezen el kellet mosolyodnom. Elvégre igaz,tényleg az.
-Barom. - markoltam meg polóját a mellkasán.
-Azám. - puszilt bele a hajamba.
Nem sírtam. Mintha a könnycsatornáim kiszáradtak volna s szerintem igy is történt. Nem csodálkozom ezen,elvégre annyit sírtam,hogy simán tó lehetne.
Helyette, üres tekintettel meredtem a csukott ajtóra.
Vajon anya mit gondolhat fentről?
Biztos fogja a fejét, és már megbánhatta,ilyen gyerekeket szűlt.
Vagy apát átkozza, amiért nem foglalkozik velünk.
Anya a mennyekben, kérlek ne haragudj amiért nem vigyáztam a családra és hagytam széthullani,gondoltam miközben felnéztem a plafonra.
-Mire gondolsz aranyom? - simított végig a gerincem vonalán amitől megborzongtam.
Némán megráztam a fejem,adtam az arcára egy puszit és akármennyire is nehezemre esett felálltam.
-Elmentem fürdeni. -jelentettem ki.
-Segítsek? -kérdezte pimasz vigyorral. Megforgattam a szemem.
Tipikus pasi akinek mindig a szex jár az eszébe.
Lenyeltem a csípős megjegyzést, megfogtam a cuccomat és a fürdőbe orientálódtam.
Mikor végeztem vizes hajjal mentem vissza s YoonGi még mindig ugyan úgy ült az ágyamon.
-Szeretnék most aludni. - álltam meg elötte csípőre tett kézzel.
Ő félmosolyra húzta ajkait s szemei felcsillantak.
-Oké, Akkor alugyunk. - mászott a másik oldalra, feküdt hanyatt, egyik kezét a feje alá tette s a bokáját kereszte tette.
-Velem akarsz aludni? -döbbentem meg.
-Mit hittél? - ráncolta a homlokát majd folytatta. -Inkább gyere ide. -hivogatott.
-Nem alszom veled. A bátyám a másik szobában van. -Mutattam a jobboldali fal felé.
-Szóval nem akarsz velem aludni?
Sóhajtva túrtam a vizes hajamba.
-Nem alvás lenne ebből. -mondtam elpirulva. YoonGi- nak egy perc kellet, hogy felfogja, majd eltátotta a száját, szemei elkerekedtek.
-Te...te..most..-dadogta zavartan.
-Nem. -Csattantam fel. -Nem alvás lenne hanem beszélgetés te majom.-javítottam ki magam.
-Aranyom, rossz kislány vagy. -ingatta a fejét elméjült hangon.
Nem akarok belegondolni mikre gondolhat most, de sajnos még is van.
-Te vagy pervez. -Vágtam rá.
-Az vagyok nem tagadom- valami megvillant a szemében. -De csak amikor a közelemben vagy.
Elpirulva kaptam levegőért.
Hogy lehet valaki ilyen ellentmondásos?
Még is szeretem ezt a majmot!
-Hihetetlen vagy Répacukor!
-Én is szeretlek aranyom. - mondta gyengéd hangon.
Megremegett a bensőm, a szivem pedig túlcsordul az iránta érzett szerelmem.
Az ágyba térdeltem, fölé hajolva gyengéd csókot lehelve ajkaira.
Eltávolodva tőle ajkamba haraptam. -Igy sem maradhatsz velem.
YoonGi szomorúan lebigyeztette szája szélét.
-Akkor nincs mit tenni. - legyőzötten felállt és elhagyta a szobát. Kuncogva néztem utánna.
Végre vizszintesbe kerültem,majd becsuktam a szemem.

Reggel kiabálásra ébredtem.
Apa és Park veszekedett, állapítottam meg szomorúan.
Biztos most mondta meg neki amit nekem tegnap.
Erre fájdalom nyílalt a szivembe.
Parkot most fogom látni utoljára,de nem akarok lemenni.
Inkább nem búcsúzom el tőle, noha minden porcikám ezt akarja. Jobb lesz így.
Azért felöltöztem, viszont a helyett hogy lemennék YoonGi- hoz mentem.
Amikor beléptem- persze kopogás nélkül- Ő akkor tette le a mobilját.
-Reggelt aranyom. - ugrott le,jött elém a csókolt homlokon.
-Szia. Kivel beszéltél? -Ültem le HoSeok ágyára.
YoonGi enyhén kócos hajába túrt. Reggeli arca nagyon édes volt.
-A többiekkel beszéltem, már a gépen ülnek. -elmosolyodtam. Végre jönnek haza! De YoonGi arca nem boldog,ahogy lennie kellene, hanem gondterhelt.
-Valami baj van? - ráncoltam a homlokom.
-Nincs. -mosolyodott el kenyszeredetten.
Bólintottam, viszont nem hittem neki.
Érzem valami olyan fog történni,ami mindannyiunk életét fenekestül felforgatja. És egyáltalán nem akarom tudni mi lehet az.