Csak Rád Vártam!

37.Fejezet

Megnyugodtam,mert még nem tévedtem el,ha itt áll elöttem egy emberi lény.
Féltem , mert egyedül vagyok a kihalt utcán egy hímmel, akivel egyszer találkoztam életemben, azt is csak azért, mert nem figyeltem és ütközünk. Szó szerint.
Az idegen pedig Joe,aki most is bosszantóan tökéletes.
Neki volt esze, mivel barna kötött pulcsi meg egy fekete farmer volt rajta, és biztos nem fázik.
Én még kockára fagytam a vékony cuccomban.
Joe fekete keretes szemüvege mögött felvonta szemöldökét.
-Rin? Mit keresel te itt?
Megvontam a vállam egy hümmögés kiséretében. -Csak sétáltam.
-Aha. -lerítt róla nem hisz nekem.
Ennyire rossz hazudós lennék? Az nem lehet,hisz Park könnyen elhitte amit mondtam. Vagy végig tudta, csak úgy tett,mintha nem.
Park Yoon! Te nyavajás!
-Rin?
-Te mit keresel itt? -fontam keresztbe kezeimet a mellkasom elött.
-A közelben lakom. - mutatott a hátam mögé. Akkor nem vesztem el,annyira. Most megnyugodtam.
Némán bólintottam.
De az még mindig nem derült ki, miért az elhagyatott épületek között bukkant elő.
Annak érdekében, hogy a lelkem nyugodt maradjon, ezt nem akarom firtatni nála. Lehet aztán kiderül,ő egy szellem, aki itt ragadt! De akkor miért látom?
Biztos ilyedt arcot vághattam, mert kérdőn figyelt. -Minden rendben? Úgy nézel,mint aki szellemet látott?
Még gondolatolvasó is! Nem hiszem el,tuti valami nem stimmel vele!
-Persze,jól vagyok. -intettem le egy feszült mosoly kiséretében.
-Nem hivtál vissza. - váltott témát,s vádlón összehúzta barna szemeit.
Felhivni? Miért is?
Hoppsz, már tudom. Azt hiszem megigértem neki,hivom, ha alkalmas egy forrócsokira.
De elfelejtettem, YoonGi miatt!
-Nem hivtalak, mert sok volt a dolgom. - hazudtam sután a tarkóm simogatva.
-Ahha. - megint úgy nyujtotta el a szavakat, mint aki nem hisz nekem!
Biztos most használja látnoki képességeit, hogy megtudja az igazat.
Akkor tudni fog a csókrol! Jézusom! -Mond csak,a Kriptaszökevényedet hol hagytad? -kérdezte körbenézve.
-Ne hívd igy! -csattantam fel. -Ő otthon van. - mondtam.-Azt hiszem.- tettem hozzá.
-Együtt laktok? - döbbent meg.
Ha helyeslek leszáll rólam, ha nem tovább zaklat. Ezen nincs mit gondolkodni.
-Igen. -vágtam rá. Joe csalódottan húzta el a szája szélét.
-Szerencsés majom.-morogta. Figyelmezetően megvillant a szemem. -Most jobb ha megyek. -jelentettem ki visszafordultam.
-Kivezetlek innen. - ért mellém három nagy lépéssel.
-Tudom merre kell menni. -szegtem fel a fejem durcásan. Joe kétkedve vetett felém egy pillantást.
Azért titokban örültem neki,hisz gyorsabban kivisz innen, mintha én bóklásznék s az eltévedés most kizárt, igy hát bosszusnak tetettve mentem mögötte.
-Ezért az adósom vagy. -jelentette ki,én meg majdnem elestem.
-Mi? - el sem rejtettem a pánikot a hangomban. Ezért grimaszolva sandított hátra a válla feledt.
-Kapok valamit, amiért segitettem ismerős terepre jutnod. - vigyorgott hátra.
-Ki mondta, hogy eltévedtem. - replikáztam.
-Nyilvánvaló. -vont vállat. Elképedve bámultam rá.
Ez turkált a gondolataimban? Megsértette a személyi jogaimat?!
Börtönbe vele!!
-Hülye szellem. -morogtam az orrom alatt.
-Mondál valamit? - nézett megint hátra.
-Nem. - dünnyögtem.
Hülye, bosszantó, helyes, nagyképű, egoista szellem! Hogy fujna el a sarki monszun szél,gondoltam.
Ennél szebbnél szebb átkokat szortam rá,de mind hatástalannak bizonyult. Egyszersem vált köddé, vagy jött egy nagyobb szélvihar s fújta el.
Már egy jó ideje szótlanul mentem mögötte. Elég sokat kell gyalogolnunk, igy nagyon messze elbóglászhattam. Az egyik utcábol mentünk a másikba. Már azt hittem, bonyodalmak nélkül kikerülhetek innen,de szokás szerint tévedtem. Hogy miért?
Mert hirtelen megtorpant, felém fordult és nagyon közel került hozzám.
A közelsége miatt, elakadt a lélegzetem, mire elvigyorodott.
-Mit akarsz? -nyögtem ki.
-Csak. .- minden olyan gyorsan törtét. Joe a derekamra tette az egyik kezét s magához húzva egy puha csókot nyomott az arcomra.
Teljesen megkövültem, szemem pedig hatalmasra tágult. A másikkal végig simított az oldalamtól a hasamig.
Aztán elengedett én pedig megtántorodtam egy pillanatra. Nagyokat pislogva meredtem a vigyorgó srácra, akinek a kezében volt valami nagyon ismerős.
Mikor az agyam ujra indult, tudatosult bennem,amit mutat, az a telefonom.
Hirtelen megértettem s a harag lávaként robbant bennem.
-Te szélhámos! Add vissza a telefonom- kiáltottam rá.
-Dehogy adom. -hátrált pár lépést.
Követtem,majd oda kaptam, de felemelte a karját.
Durcásan tettem csípőre a jobb kezem s néztem fel rá
Le sem tagadja mennyire jól szórakozik rajtam.
-Joe! - csattantam fel.
Kuncogva fordult meg. -Most vársz egy kicsit törpe, úgy sem érnéd el.-mondta miközben vadul nyomkodta a kijelzőt.
Ha valamit átálít, elront én megkeresem, megverem és elásom az erdő közepén!
-Add már vissza! -kezdtem kétségbeesni a kütyü biztonsága érdekében.
-Itt van.-fordult felém megint azzal az idegesítően tökéletes mosolyával, ami miatt megvakultam.
Elmartam tőle, és gyanakodva méricskéltem a srácot.
-Megátkozlak ha valamit tettél vele. -közöltem semleges hangon.
-Nyugi, csak elmentettem a számodat. - legyintett.
Tátva maradt a szám.
-Mit csináltál? Normális vagy? - kiáltottam fel.
-Most mit vagy úgy oda? - halványult el a mosolya. -Ha már önszántadból nem adtad meg -megint vállat vont.- akkor erőszakkal veszem el.
-Miért kellett a számom? Csak nem zaklatni akarsz éjszaka? - ilyedtem meg.
-Kinézed belőlem? - vágott ártatlan arcot s rebegtette közben pilláit.
-Igen. -Vágtam rá.
A szivéhez kapott. -Most megbántottál. -mimmelt szipogást.
-De most tényleg. Mi a terved a számommal?
A farmere zsebeibe csúsztatta kezeit, majd elindult újra. Kis hezitálás után követtem.
Gyorsan mellé értem s nézni kezdtem, hátha elöbb válaszol az ezredik kérdésre.
-Azért,hogy feltudjalak hivni, mikor behajtom az adósságodat. - felelte.
Ujra megálltam, tátott szájjal.
-Nem teheted! - rivaltam rá,mire ő is megállt,félig hátra fordulva.
-Miért ne? - vonta föl egyik szemöldökét.
-Mert ne és kész! - szorítottam össze ajkaimat.
-Jogos érv. - gúnyolódott.
-Különben sem kértem a segítségedet. Tudtam hol járok. - indultam el,s mentem el mellette peckesen.
Kérkedve nézte végig elvonulásom a pár lépésre való kanyarig.
Ott úgy fordultam, hogy belássak, nagy megkönnyebbülésre, már volt civilizáció,vagyis épp ment ki a kapun egy fiatalasszony a bicigliével.
-Eltalálok a fő útig.-jentettem ki.
Nagyon remélem.
Nem kellenne mást tennem, csak a fiatalasszonyt követni, talán mázlim lesz és a nyüzsgő város részhez megy.
Ha meg nem,akkor jobban eltévedek s kénytelen leszek felhívni a magas vérnyomásos YoonGi- t.
Aki nem megmentene, hagyná, találjak ki magam az útvesztőből.
-Hát jó. De akkor is elkisértelek egy darabig, az pedig adósság. Én pedig be fogom hajtani. -nézett rám eszelősen.
Kezdek félni tőle. Ő minden bizonnyal gonosz szellem. Aki sajna engem pécizett ki a világ romboló örült terveihez.
-Ne merj felhívni. Úgy sem veszem fel. -Azzal hátat fordítottam neki s elindultam az ismeretlen utcán.
-Majd meglátjuk! - kiátott utánnam.
Persze,hogy neki kell lennie az utolsó szónak!
Félelemmel telve masíroztam végig a szűk utcán, Majd egy ujabb sarkhoz értem.
Torkombam dobogó szivvel fordultam be,s lábaim azonal megrogyantak, mikor felfogtam hol vagyok.
Újra- remélhetőleg- ismerős terepre értem! Hurrá! Nem tévedtem el! Nem vagyok reménytelen!
Mosollyal az arcomon léptem ki,indultam meg. De meg sem tettem három lépést mikor megint neki ütköztem valakinek.
Morogva tántorodtam hátra.
-Nem hiszem el! -morrantam.
-Rin-Sun! - megremegtem a hang hallattán, szivem eszeveszetten dübörögött a mellkasomban.
Félve emeltem fel a fejem,bár tudtam ki be ütköztem bele.
YoonGi fekete szemei mélyedtek az enyémbe, amik most dühösen csillogtak.
Ami azonal feltünt, az,hogy nem volt rajta maszk. Igy azonnal felismerik.
-Ostoba! - szidtam le,fogtam meg a kezét s húztam be a legközelebbi sikátorba.
-Normális vagy? Álca nélkül? - förmedtem rá.
Minta megbátódot volna, úgy bigyeztette le szája szélét.
-Bocs,hogy aggódtam miattad és felkutattam érted az egész várost. - fonta keresztbe karjait, majd neki dölt a koszos falnak.