Félek tőled, Hood |cth|

27.

-De nem buktál le ugye?-hangzott Calum szájából a kérdés
-Nem, dehogy! És azért jöttem vissza, hogy megvédjem, tudod mit szóltak mikor megtudták. Beiratkoztam ujra a gimibe.-mondja kicsit hisztérikusan az utolsó mondatott. Mire mindketten felnevettek.
-Itt voltam végig, vigyáztam rá és fogok is. Attól függetlenül, hogy már nem keresik. De te elkéstél vele, már rég vége volt mire vissza jöttél. -mondta Calum nevetgélve-Ja és rámásztál! Haver..nehogy még egyszer.. -itt már ismét komolyan beszélt
-Dehogy! Nekem a barátnője jön be igazából.-mondta Luke vigyorogva
-Szerencséd-lökte vállba Cal.
-De akkor itt befejeztük, ugye?-fürkészte Luke Calum gyönyörű férfias arcát.
-Igen, örökre. Elmegyünk egyetemre, aztán befejezzük amit elkezdtünk, csak már tele pénzzel.-mondta Cal.
És én mindezt végig néztem, a lépcső fordulóba meglapulva.
Most sétáljak a nappali közepére és kérjem számon őket, hogy mégis mi a szent szar folyik itt?
Mi az, hogy gimibe vissza iratkozott?
Mi az, hogy befejezik az egyetemet?
Miért már elkezdték?
Miért volt rólam szó? Miért kell engem megvédeni?
Mit fejeztek be örökre??
Vágjam a fejükhöz ezeket a kérdéseket? Vagy sétáljak vissza a szobámba, ezer és ezer kérdéssel a fejembe?
Igen, az utolsó terv került megvalósításra.

Néhány óra múlva Luke elment inenn, Cal pedig a szobába jött be.
-Kész vagy?
-Ja
-És mit csinálsz?-  húzza fel a szemöldökét, látva hogy a leptopom elött kuporgok.
-Sorozatott nézek.
-És miért vagy ilyen? Baj van?
-Nincs.
-De, hát kurvára nem úgy látszik mintha minden rendben lenne.
-Ja.
-Ne flegmázz velem kislány!-emeli fel kicsit a hangját, hát nem csodálatos? Felidegesítette magát a nagyon értelmes beszélgetésünkön
-Én? Soha.-forgatom meg a szemeimet.-De ha már a kislánynál tartunk! Miért hívsz annak? Hány éves vagy? 21?? Vagy mi? Calum!
-Mivan? Nehogy már te kérjél engem számon! -háborodik fel.
-De kibaszottul én kérlek számon! Szóval válaszolj! Most!
-Ide figyelj!-ránt fel az ágyról.-Te hogy beszélsz velem?-kiabál
Leül az ágyra és a térdére ránt. Hassal fekszek lábain.
Istenem, ne!
-Fogd vissza magad bazdmeg! -mondja dühösen és lerángatja rólam a laza pamut rövidnadrágot, bugyival együtt.
-Calum engedj el!-kezdem el ütögetni ahol csak elérem.
-Nyugodj el, mért mégjobban elverem a segged!-kiált rám! Nem hiszem el. Megint mit tettem. Ha szar a kedvem, akkor elkell fenekelni? Tényleg?
-Akkor most számoljuk össze, miért fogsz kapni.-fogja le a csípőm erős karjával, így már esélyem sincs mozogni, vagyis inkább szabadulni.-Szemtelen vagy, tiszteletlen, visszabeszélsz, flegmán viselkedsz, és mocskos a szád is! Remélem húszból tanulni fogsz.-mondta ki és már rá is ütött a fenekemre, ami már az első ütés után sajogni kezdett.
Úgy a negyediknél tarthattunk amikor elkezdtem a sírást, és még oly messze volt a vége.

-Most menyj fürdeni. Hozok fel kaját, és próbálok le nyugodni. Ja és ne sírj! -ment ki a szobából.
Ujra egy megszégyenült, számanalmas lánynak érzem magam, aki ha beleüti az orrát a felnőttek dolgába, kikap. Elég rendesen.
De ez hülyeség, attól hogy csak 16 vagyok nem bánhat velem senki így!

Összeszedve lelkem pici darabjait, és kicsit magam is. Kimentem a fürdőbe, letusoltam, fogatmostam, és amilyen gyorasan csak tudtam befeküdtem az ágyba.

-Hoztam egy kis kínait. Remélem szereted.-tette le az éjjeli szekrényre az ennivalót
-Nem vagyok éhes.-mondtam kissé félve, mert megint elérte azt, hogy tartsak tőle! Remek, nem igaz?
-Muszáj enned.
-De nem birok tényleg..-bujtam a paplan alá.

Ott hagyott, gondolom fürdeni ment, de fél óra múlva befeküdt mellém az ágyba.
És persze hogy még ezek után sem hagyott nyugton..!