Félek tőled, Hood |cth|

41.

Az ágyon ültem és bámultam a földet.
Calum oda jött elém és leguggolt. Kezét a combom mellé rakta, az ágyra. De pont úgy hogy a lábamat elérje.
Láttam hogy ideges. Mégis próbál magán uralkodni. Izmait megfeszíti. Én pedig próbálom nem elbőgni magam.

-Baba, nem azt mondtam hogy nem mehetsz el semmi féle buliba? -Nem kiabál, de így még félelmetesebb. Az a hangsúly..

-D-de és én mondtam Alinak hogy én nem mehetek.

-Érdekes mégis elmentél!-ezt már hangosabban mondja. Hm ezaz!- És ilyen ruhába?! Nem is kellett volna felvenned nadrágot!

-De nem én akartam..

-Ne próbáld másra fogni.-egyenesedik fel elöttem, és már nem fogja vissza magát. Kiabál velem.

-De én nem..-kitört belőlem a sírás.

-Azt fogod kapni, amit megérdemelsz. Sem többet sem kevesebbet.
De kezded egyre töbször kihúzni a gyufát. Ez nem tetszik. 
Vedd le ezt a szart. -Nyúl a nadrágomhoz. Én pedig azonnal oda kapom a kezem.

-Nehogy már ne nyúlhassak hozzád!-kiabál a fejemtől 10 centire.

Eldönt az ágyon és egyik kezével lefogja a felső testem, hogy ne tudjak felülni. Másik kezével pedig a nadrágom gombját gombolta ki.
Majd le húzta azt.

-Calum, istenem kérlek ne.-sírtam a szavakat.

-Ne kérj semmire, te se tartodbe azt amit én kérek, akkor én miért?

A bugyimat is szinte letépte rólam.
Egyszerűen nem tudtam mit csináljak.
Lebénitott a félelem.

Elengedett végre én pedig azonnal takarni kezdtem magam.
Leült az ágyra majd oda húzott az ölébe.
A lábammal és a kezemmel egyfolytában hadonáztam, csak hogy engedjen el.

-Kibirod nyugton a büntetésed vagy kikösselek? Akkor már a kezed sem fogom fogni, csak szólók.

Ja, hogy foghatom a kezét? Mintha ettől bármi is jobb lenne..
Na jó igen jobb lesz. Hiába utálom most perpillanat. Megnyugtat kicsit..

Abba hagytam a ficánkolást.
-15-öt fogsz kapni. -mondta ki és máris éreztem hatalmas tenyerét a hátsómon.

Inkább maradtam volna itthon ma, és néztem meg volna tizedjére a Szerelmünk Lapjait...sokkal jobban jöttem volna ki az egészből.

A fenekem már nagyon fájt, de még vissza volt kettő.

Miután végre befejezte végig simított néhányszor a fájós részen, és felültettet. Vagyis inkább akart. Nem voltam hajlandó a lábam szét nyitni.

-Ahj, akkor vegyed fel gyorsan a bugyidat- engedett el, én pedig villám gyorsasággal csináltam azt amit mondott.

De utána ismét ölébe húzott, úgy hogy egymással szemtől szembe legyünk.

A sírást nagyjából már abba hagytam.

-Baba..-kezdet volna bele mondandójába de közbe vágtam.

-Annyira hiányoztál.-pityeregtem és a kezemmel szórakoztam. De pármásodperc után, hirtelen átöleltem. És oda bújtam a nyakhajlatához.

-Te is Baba. De örültem volna ha itthon találak egy pizsibe. És nem kell meg keresni mert te épp kirúgni készülsz a hámból.
És akkor nem kurtad volna fel az agyam.

-Bocsánat.-motyogtam a bőrébe.

Egyikkézel a hátam simogatta, a másikkal pedig a csípőmnél karolt át, ezzel teljesen közel tartva magához.

-Nagyon megijedtem.-suttogtam

-Mikor?

-Amikor lefogtál hogy ne tudjak felülni és...

-Bébi, ugye tudod hogy nem csinaltam volna semmit?

Nemlegesen megrázom a fejem.

-Ne legyél buta, nem akarlak egy életen  át lelki roncsá tenni. -tol el magától majd lecsap ajkaimra.
Annyira hiányzott ez az érzés..