Minden rosszban van valami jó: erre Mille is hamar rájön, amikor az anyja esküvőjét szervezve belefut valakibe, akivel azt hitte, sosem fog találkozni. Hirtelen ötlettől vezérelve átnyújt neki egy meghívót, majd eltűnik a csendes, megvilágított siká...
Alig akartam hinni a szememnek. Mögöttem, már csak alig tíz lépéssel Nakamoto Yuta sétált. Bevágtam a féket, és lefagytam. Egy belső ösztön azt súgta, menjek tovább, ne csináljak hülyét magamból. De a lényem rajongó oldala mágnesként húzott felé. És én az utóbbinak engedtem. Megfordultam, és egy határozott lépést tettem felé. Csakhogy addigra már beért és éppen ki akart kerülni. Szó szerint előtte termettem, mire felkapta a fejét. A lámpa fényében megcsillant a gyönyörű barna szempár. Még jobban nézett ki, mint a klipekben és a rajongótalálkozókon készített felvételeken. - Szia. - szólaltam meg olyan remegő hangon, hogy még én sem ismertem saját magamra. - Szia. - mosolyodott el a jól begyakorolt módon, ahogy általában szokott, amikor rajongókkal találkozik. - Mille vagyok. Őszintén, fogalmam sem volt, miért csináltam ezt. Ösztönösen cselekedtem, amikor kezet nyújtottam felé, és ott, helyben el tudtam volna süllyedni. - Yuta. - fogta meg a kezem, mire az egész belsőm fellángolt. - De már tudod a nevem, igaz? Bólintottam. Előszedett egy tollat a hátsó zsebéből, és újra megfogta a kezem. Mintha tűzbe nyújtottam volna. Felfelé fordította a tenyerem, és a fogával leszedte a toll tetejét. - Szóval? Mille névre írjam? Bólintottam, és figyeltem, ahogy aláírja a tenyerem. Amikor végzett, elrakta a tollat, én pedig esetlenül megköszöntem. - Örülök a találkozásnak, Mille. - ölelt meg, amitől a gyomromban elő pillangók felébredtek téli álmukból, és kétségbeesetten ki akartak szabadulni. Alig tudtam megálljt parancsolni nekik. A kedvenc NCT tagom ölelése olyan volt számomra, mint egy drog. Eddig nem tudtam, de szükségem volt erre. Vagy talán akárkitől ugyanilyen jól esett volna. Túl sokat idegeskedtem, és az érintése valamilyen szinten megnyugtatott. Amikor elengedett, mérhetetlenül csalódott voltam. Szerettem volna, ha az a pillanat örökké tart. - Viszlát, Mille. Elindult tovább az úton, én pedig a tenyerembe írt szövegre pillantottam. És valami eszembe jutott. - Várj! - kiáltottam utána. Visszafordult, én pedig három nagy lépéssel beértem. Kíváncsian nézte, ahogy kirángatok egy, címzés nélküli borítékot a kupacból, amit címzettek alkottak, majd átnyújtom neki. Egy pár másodpercig csak bámult rám, nem igazán tudta ezt hova tenni. - A hely és az időpont a levélben van. - mondtam gyorsan. - Nagyon szeretném, ha eljönnél. De ha nem akarsz, azt is meg tudom érteni. Megfordultam, és elindultam, tovább a kivilágított utcán. Hallottam a papír csörgését, ahogy kinyitotta a borítékot, úgyhogy megszaporáztam a lépteim, hogy minél gyorsabban kikerüljek a látómezejéből. A leggázabb dolog lett volna a világon, ha utánam fut, és visszaadja. Aztán már nem hallottam semmit, csak az eső szitálását, ami éppen akkor kezdett rá. Ahogy végigsétáltam a megadott útvonalon, kezemben a borítékokkal, végig az járt a fejemben, hogy mekkora baromságot csináltam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
