선물 (Gift) - Yuta Fanfiction

Chapter Thirty-Three

- Nyisd ki az ajtót! - szólt a telefonba köszönés nélkül Yuta.
Elfordítottam a kulcsot az ajtóban, és kitártam. Ideges arccal állt előttem, és egy lépéssel bent is termett a konyhában. A hajába túrt, és megtámaszkodott az asztalon.
- Mi a franc történt? - kérdezte a szemembe nézve.
Összefontam a karjaim magam előtt.
- Elmentem Ten-nel kávézni. Tudom, hogy nem kellett volna. Tudom.
- Nem a te hibád. Ten-nek kellett volna, hogy több esze legyen.
Nem adtam igazat neki, de nem akartam rontani a helyzetem, úgyhogy csak álltam tovább. És eldöntöttem, hogy rákérdezek.
- Amikor Johnny felhívott... - vezettem fel. - Hallottam, hogy egy lányról beszéltek.
Az arcát figyeltem, de egyetlen izma sem rándult meg.
- Igen. Egy lányról beszéltünk.
Tovább bámultam, hátha rájön, mire akarok kilyukadni. De nem szólt egy szót sem, így nekem kellett befejeznem.
- Van valami, amiről tudnom kéne?
Közelebb lépett hozzám, és megcsókolt. Tudtam, hogy ez azt jelenti, minden rendben, de ebben a helyzetben úgy tűnt, hogy semmi sincs rendben.
- Csak egy régi trainee-ről volt szó. - mondta.
- Bementem ma az SM-hez, de nem találtalak meg.
- A főnökkel beszéltem. Tényleg nem nagy dolog. Csak egy gyakornokot készülnek visszavenni.
Tudtam, hogy sokkal több van ebben, de nem mertem szólni róla, nehogy rájöjjön, hogy ismerem a történetet. Csak rohadtul aggódtam miattunk. Még így is, hogy az egész internet rajtam és Ten-en rágódott, a kapcsolatomat féltettem. Nem is gondolkoztam a káosz eloszlatásán, csak azt akartam, hogy a csaj lelépjen, újra. Talán még vissza sem jött, de már most szabadulni akartam tőle. Egyébként is, mennyi esély volt erre? Hogy pont most jönne vissza, vagy egyáltalán visszajön valaha? És pont Yutát kéreti be a főnök miatta?
Felsóhajtottam.
- Megnyugodtál? - kérdezte a kezei közé fogva az arcom.
- Igen. - hazudtam, majd lenéztem a folyamatosan villogó mobiljára, amin Taeyong neve állt.
- Vissza kell mennem. - pillantott a telefonra, majd a zsebébe dugta, és még egyszer megcsókolt. - Ezt meg majd megoldjuk. - bólintott az ajtó felé, a valószínűleg már kint készülődő pánikra utalva.
- Rendben. - engedtem el a kezét, majd intettem, és néztem, hogy bezárja maga után az ajtót.
Aztán az ajtó újra kinyílt, alig öt perccel később.
- Mille? Nem zavarok, ugye? - dugta be a fejét Mark.
Értetlenül meredtem rá. Olyan régen nem beszéltünk, mégis miért pont most kellett, hogy eszébe jussak? Hátravetettem a fejem.
- Igazából de, most pont nem alkalmas, Mark.
- Tudom, hallottam róla. - zárta be maga után az ajtót. - Ezért jöttem. Mi történt?
Leültettem az asztalhoz, és töltöttem neki egy pohár vizet. Aztán nekiláttam elmesélni, mi is történt pontosan.