Minden rosszban van valami jó: erre Mille is hamar rájön, amikor az anyja esküvőjét szervezve belefut valakibe, akivel azt hitte, sosem fog találkozni. Hirtelen ötlettől vezérelve átnyújt neki egy meghívót, majd eltűnik a csendes, megvilágított siká...
Egy hete tartott a suli, és máris elegem volt belőle. Napi nyolc órám lett, úgyhogy alig maradt időm tanulni, a fennmaradt időt pedig a könyvtárban töltöttem, ahova elég keveset jártam mostanában. Yuta heti háromszor nálam aludt, és anyát ez egyáltalán nem zavarta, pedig sokkal nagyobb ellenállásra számítottam. Azt hiszem, annyira lefoglalta az új házas élete, hogy nem igazán akart bekavarni nekem. Katie-vel viszont nagyon megromlott a kapcsolatom. Egy ideig próbáltam ráfogni a sulikezdéssel járó stresszre, pedig mindvégig egyértelmű volt, hogy Yuta az oka. Talán én voltam a hülye, hogy bele sem gondoltam, de így, hogy láttam, már világossá vált, mennyire rosszul esik ez neki. Mindig is tudtam, hogy ugyanakkora fan, mint én vagyok, aztán csak úgy az arcába vágtuk, hogy együtt vagyunk. Még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg beleesett, de ebbe bele sem mertem gondolni. Csak felmentem a szobámba, bekapcsoltam a zenét, és igyekeztem kiszellőztetni a fejem. Nagyon igyekeztem, nehogy elszúrjam valamivel az utolsó évem, így alig tettem ki a lábam a barátnőimmel, és már nekik is kezdett furcsa lenni a dolog. Ami pedig engem és Yutát illet, még mindig nem hoztuk nyilvánosságra a kapcsolatunkat. Úgy sétáltam végig Seoul utcáin, hogy már nem éreztem tömegnek magam. Még ha annak is néztem ki, tudtam, hogy van valamim, ami másoknak nincs meg. Időnként átnéztem a fiúkhoz, de őszintén szólva nem szerettem annyira velük lógni. Néha beszélgettünk, de mindig csak feleslegesnek éreztem magam a közelükbe. Pedig tudtam, hogy ők nagyon is bírnak engem, és örülnek, hogy megismerhettek. - Min gondolkozol? - kérdezte Yuta, mire abbahagytam a már rég kész teám kavargatását. Annyira elbambultam, hogy észre sem vettem, hogy már majdnem ki is hűlt. Katie már aludt, anya és John pedig hosszú sétára indultak a környéken. Végül is, örültem, hogy addig sem nekünk kell elviselnünk őket. - Csak a sulin. - hazudtam, mert nem volt kedvem magyarázkodni. - Talán túlságosan rástresszeltél. - Csak igazán jól szeretnék teljesíteni. - vontam meg a vállam. Megfogta a mellettem lévő üres széket, és közelebb tolta hozzám, aztán megkerülte az asztalt, és leült. Letettem a kezemben tartott kanalat, és felé fordultam. Átölelte a vállam, és homlokon csókolt. - Ez az utolsó éved, természetes, ha aggódsz a jövőd miatt. De néha szükséged van egy kis pihenésre, és mostanában nem sokat alszol. A szemem alatti karikákra gondoltam, amiket több réteg alapozóval igyekeztem elfedni, de úgy tűnik, még így is kiszúrta őket. - Igazad van... Megcsókolt, miközben az egyik kezét az enyémre kulcsolta. A másik kezemet a nyakára tettem, szinte reflexből. Olyan jó illata volt, és... - Bocs, nem akartam zavarni. A húgom jelent meg a látóteremben, elvett egy flakon vizet az asztalról, és már el is tűnt.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
