Minden rosszban van valami jó: erre Mille is hamar rájön, amikor az anyja esküvőjét szervezve belefut valakibe, akivel azt hitte, sosem fog találkozni. Hirtelen ötlettől vezérelve átnyújt neki egy meghívót, majd eltűnik a csendes, megvilágított siká...
- Hová megyünk? - kérdeztem, amikor Yuta bepattant a kormány mögé. - Meglepetés. - felelte, majd gázt adott, és végighajtottunk az úton. Éppen ebédet készítettem, amikor beállított, és kirángatott a kocsihoz. Szinte pislogni sem volt időm, és már le is fékeztünk egy hatalmas épület előtt. - Üdv a SM Ent.-nél. - nyitotta ki az ajtót, mire kipattantam, és csodálattal mértem végig a helyet. - Gyere. - fogta meg a kezem, és maga után húzott. Hosszú folyosókon vezetett végig, aztán beszálltunk a liftbe, és felmentünk a második emeletre. Kezdtem izgulni, amikor simán csak benyitott egy szobába, és belökött rajta. A kanapén terpeszkedő társaság egy emberként fordult felénk. Félénken intettem nekik, majd Yuta berángatott közéjük. Mindenkinek bemutatkoztam, de nagyon ideges voltam. Sosem gondoltam volna, hogy egyáltalán találkozok velük. - Már nagyon kíváncsiak voltunk rád. - mondta Mark. - Nem minden nap lépünk le csak úgy egy rajongó kedvéért egy esküvőre. - tette hozzá Johnny. - És mik a terveitek, most, hogy kiköltöztél? - kérdezte Taeyong, mire Yuta megvonta a vállát. - Majd meglátjuk, mi lesz. Egyelőre... - rám nézett, majd visszafordult hozzá. - Egyelőre még nincsenek komoly terveink. - Megihlettél arra, hogy én is kiköltözzek. - mondta hirtelen WinWin. - Milyen érzés egyedül élni? - Nem olyan, mint amire számítottam. - rázta meg a fejét Yuta. - Unalmas, és furcsa, hogy mindig csend van. - De nemsokára már nem leszel egyedül. - egészítette ki Taeil. - Nos. - köszörültem meg a torkom. - Ezt még van időnk eldönteni. Valamiért nekem nagyon elsietettnek tűnt az egész, legalábbis, ahogy a tagok elképzelték. Még szó sem volt összeköltözésről, főleg azért, mert nemsokára kezdődött a suli, és még volt hátra egy évem a gimiből. Yuta óvatosan rám pillantott, aztán folytatta a beszélgetést. Igyekeztem nem beleszólni a dolgokba, hanem inkább csak megfigyelni, milyen is az NCT 127 élőben. Magasak voltak és extra jóképűek, pont mint ahogy elképzeltem őket. Taeyong pedig mindennek tűnt, csak nem igazi embernek. A vonásai élesek és tökéletesek voltak, mintha maga Isten szállt volna le, hogy megformázza őt. Taeil-nek még a beszédhangja is dallamosan cseng, Johnnyt pedig a banda "apjaként" simán harmincnak néztem volna. Jaehyun haja mindig libegett, amikor bólogatott, amit igazán aranyosnak találtam. Emlékeztem azokra az időkre, amikor nagyon rá koncentráltam, aztán Doyoung-ra kaptam a fejem, aki Haechan vállára támasztotta a könyökét. Amikor először megláttam Doyoung-ot, azt gondoltam, kész, megvan az NCT 127 biasom. Ez röpke két napig tartott. Aztán történt valami éles váltás, és végül Yuta mellett kötöttem ki. Pont mint most. Nem maradtunk túl sokáig, gyorsan elköszöntünk a fiúktól, és hazamentünk, út közben pedig vettünk egy-egy kávét.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
