Minden rosszban van valami jó: erre Mille is hamar rájön, amikor az anyja esküvőjét szervezve belefut valakibe, akivel azt hitte, sosem fog találkozni. Hirtelen ötlettől vezérelve átnyújt neki egy meghívót, majd eltűnik a csendes, megvilágított siká...
A suliban szellemként mászkáltam, órák után azonnal hazajöttem, néha összefutottam Mark-kal, és kétszer felhívott Ten, azzal fenyegetőzve, hogy ha nem beszélek vele magamtól, beállít hozzánk. És egyszer Yuta is meglátogatott. Bár nem nyitottam neki ajtót, sőt, még csak kaput sem, húsz percet állt a házunk előtt, és meredt a postaládánkra. Megpróbált hívni, de nem vettem fel. Kezdtem azt hinni, nem tudja, mi bajom. Pedig egyértelmű volt, nagyon is egyértelmű. Mikor eljött a hétvége, abban reménykedtem, hogy gyorsan vége lesz, és hétfőn újra suliba mehetek. Nem mintha annyira szerettem volna az iskolát, főleg, mióta az a pletyka elterjedt az emberek között, de legalább lekötötte a figyelmemet, és nem azon agyaltam egész nap, hogy SoHee milyen boldog lehet most. Így hát szombat délelőtt, miközben anyáék palacsintát sütögettek, én az ablakpárkányomon ültem, a fülemben a fülesemmel, lefelé bámultam, és alkalmanként elbőgtem magam. Ez pedig így ment két hétig. Két fájdalmasan hosszú hét telt el, ameddig egy kicsit is javulni kezdett az állapotom. Észrevettem, hogy már lényegesen nagyobb kedvvel kelek fel reggel, néha még ki is sminkeltem magam, és képes voltam nevetni az osztálytársaim viccein. Már készen álltam belépni az SM épületébe, de Yutával nem akartam találkozni. Felhívtam Ten-t, és megkértem, hogy menjünk el valahova, akárhova. De neki más tervei voltak. Amikor suli után egyik kezemben egy dobozos üdítővel, másikban a telefonommal a hallban állva egy oszlopot támasztottam, felkaptam a fejem a lépésekre, amik a lift irányából közeledtek. Ten messziről integetett, de feltűnt, hogy nincs nála táska. - Hogy akarsz úszni menni cucc nélkül? - kérdeztem. - Sokkal jobban nézel ki, ennek örülök. - kerülte ki a kérdésem. - Gyere, mutatok valamit. Kiléptünk az épületből, és ahelyett, hogy a sétálóutcán sétáltunk volna végig, hirtelen bekanyarodott egy kis mellékutcába, ahova alig szűrődött be a napfény. Bizonytalanul követtem, majd eltátottam a szám. A kis utca egy kertbe vezetett, aminek az útjait virágok szegélyezték. Leültünk egy padra beszélgetni, és kiélveztük, hogy rajtunk kívül senki sincs a környéken. Elmeséltem neki mindent. Fájdalmas pontossággal. Az elmúlt két hét összes gyötrelmét, és úgy nagy általánosságban magát a stressz, amit a Yutával való kapcsolat okozott. Aztán rátértem arra a részre, ami a legjobban fájt. - Azt hiszem, szakítottunk. - sóhajtottam fel. - Képtelen lennék vele lenni, miközben tudom, hogy még mindig szereti a volt barátnőjét. - Ha ez számít valamit, én melletted állok. Bárhogy döntesz is. Elmosolyodtam. Jól esett, hogy Ten átkísért ezen az időszakon, még így is, hogy nem engedtem közel magamhoz. Csak nem értettem, miért ilyen kedves velem. Aztán egy szempillantás alatt minden kivilágosodott. Elkapta a karom, magához rántott, és megcsókolt.
Ups! Tento obrázek porušuje naše pokyny k obsahu. Před publikováním ho, prosím, buď odstraň, nebo nahraď jiným.
