Minden rosszban van valami jó: erre Mille is hamar rájön, amikor az anyja esküvőjét szervezve belefut valakibe, akivel azt hitte, sosem fog találkozni. Hirtelen ötlettől vezérelve átnyújt neki egy meghívót, majd eltűnik a csendes, megvilágított siká...
Már megint ez a hülye esküvő. A nagy büdös semmire fognak akkora felhajtást csapni, hogy az egész város erről beszéljen. Éppen egy nagy köteg meghívóval a kezemben vágtam át a sötét utcán, és képtelen voltam megálljt parancsolni a gondolataimnak. Az első pillanattól kezdve hülyeségnek tűnt az egész. Ráadásul nagyobb kamu nem is lehetett volna. Mutassuk meg mindenkinek, milyen remek család vagyunk, csak erre ment ki a játék. Csakhogy közel sem voltunk remek család. Sem a húgom, sem én nem tudtunk beletörődni a helyzetbe, amiben az anyánk rángatott minket. Őszintén, mit képzelt? Hogy majd tárt karokkal befogadunk egy vadidegent a régi, jó, megszokott életünkbe? Hogy boldogok leszünk, ha véget érnek a csajos napok, és egy hájas, undorító fejű, magától abszolút életképtelen figurával kell majd együtt élnünk? Kezdetben még reménykedtünk, hogy ez majd megváltozik. Sajnos az egyetlen változás az volt, hogy bejelentették az esküvőjüket. Sötét volt, és körülöttem már felkapcsolódtak az utcai lámpák. Tudtam, hogy nem okos dolog ilyen későn idekint mászkálni. Nem csak a kocsmákból hazafelé tántorgó részegek miatt, hanem a bulizni induló, velem szinte egykorúak miatt sem. Elhaladtam egy pár nagyobb csoport mellett, és hallottam, hogy utánam kiabálnak. Rájuk se néztem. Még három helyre kellett mennem. Az unokatestvéremhez, a nagybátyámhoz és anya egyik ismerőséhez. A kezembem négy meghívó volt. Anya szándékosan tízzel többet nyomtatott, arra az esetre, ha még valakinek hirtelen kellene egyet keríteni, és induláskor a kezembe nyomott egy pluszt, csak a biztonság kedvéért. Most már csak a végére akartam érni ennek a baromságnak. Lepasszolni a hülye meghívóit, mosolyogni hozzá, meg olyanokat mondani, hogy "oh, igen a szertartás csodálatos lesz, mindenképpen gyertek el, és el ne feledkezzetek az utána következő lagziról sem", aztán hazamenni és otthon játszani tovább a boldog kislányt. Hirtelen hangokat hallottam meg a hátam mögül, a sötét sikátorból, amit az imént hagytam el, és éppen egy kis körré alakított térre értem. A rohadt életbe. Megszaporáztam a lépteim. Egyáltalán nem volt kedvem összefutni egy rakás részeg bulizóval. Hallottam, hogy a társaság búcsúzkodik egymástól. Hamarosan láttam, ahogy befordulnak egy mellékutcába. Bizonytalanul hátrapillantottam, csak hogy csekkoljam, nincs már mögöttem senki. Egyetlen srác sétált az út közepén. A körvonala alapján magas volt és vékony, zsebre dugott kézzel, a földet bámulva haladt. A füléből egy fülhallgató zsinórja lógott ki. Aztán beért egy lámpa alá, és a fény közvetlenül megvilágította. Fekete farmert viselt és ujj nélküli trikót, habár eléggé lehűlt a levegő, és én összehúztam magamon a bőrdzsekimet. Hosszú haja volt, amibe pont ebben a pillanatban túrt bele. És akkor felnézett. Nekem pedig megállt a szívem.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
