Minden rosszban van valami jó: erre Mille is hamar rájön, amikor az anyja esküvőjét szervezve belefut valakibe, akivel azt hitte, sosem fog találkozni. Hirtelen ötlettől vezérelve átnyújt neki egy meghívót, majd eltűnik a csendes, megvilágított siká...
Anyáék hazaértek a kiállításról, úgyhogy épphogy csak kikísértem Yutát, már fordulhattam is vissza, hogy köszönjek nekik. Hullafáradtak voltak, és csak aludni akartak, nekem meg őszintén szólva nem is volt kedvem beszélgetni velük. Magamra zártam a szobám ajtaját, és elterültem az ágyamon, kezemben a töltőre tett telefonommal. Lelógattam a lábam az ágyamról, és keresztbe helyezkedtem rajta. Megtámasztottam a fejem a tenyeremben, és feloldottam a készüléket. Két nem fogadott hívásom volt Mark-tól, és egy hangüzenetem, amit nagyon nem akartam meghallgatni, de az ujjam magától érintette meg a képernyőt. - Mille. Mark vagyok. - mondta, nekem meg végigfutott a hideg a hátamon a hangja hallatára. - Figyelj. Tudom, hogy szörnyű vagyok. Tudom, hogy csinálok hülyeségeket... Elég sokat, igazából. És tudom, hogy sosem fogsz megbocsátani nekem, de egy valamit mindenképpen tudnod kell... Talán most nem érzed, de én még mindig szeretlek. És tökmindegy, hogy kivel mit csináltam... Mindig szerettelek. Csak téged szerettelek. Bocs, hogy behúztam egyet a pasidnak, de csak hogy a védelmemre legyen mondva, ő húzott be nekem először. De nem haragszom miatta. Megérdemeltem. Csak azt szeretném, hogy elhidd ezt nekem, oké? Nem kell visszahívnod, vagy valami, de... szörnyű ember vagyok, bassza meg. Meg sem érdemeltelek. Az üzenetnek vége szakadt, én pedig mereven bámultam a telefonom kijelzőjét a sötét szobámban, és azon kezdtem jártatni az agyam, hogy talán én vagyok a hibás. Talán én vagyok a hülye. Mindig rossz döntéseket hozok, könnyedén lehet, hogy ez is egy rossz döntés volt. De Mark megcsalt, Yuta viszont a legaranyosabb ember akit ismerek... Mi van, ha mégis Mark mellett lenne a helyem? Vagy csak annyira szép az egész, hogy igaz legyen, hogy önkéntelenül is azon gondolkozom, hogyan lehetne megváltoztatni, mielőtt pofára esek? De Yuta sosem bántana meg engem, sosem esnék pofára mellette. Konkrétan saját magammal viaskodtam, és a hajamat turkáltam idegességemben. A lakás, amit Yuta vett, nem túl nagy, de nem is kicsi. Pont elég ahhoz, hogy két ember lakjon benne. És ezt biztosan nem véletlenül csinálta. Yutának vannak tervei, neki van jövője. Mark-nak sosem voltak tervei, mindig csak a haverjaival akart lógni, hetente kétszer berúgni, és kiélvezni a fiatalságát, ami alapjában véve nem is olyan rossz dolog, csakhogy egy csepp felelősség sem szorult belé. Lehetetlen volt komoly hangsúlyt megütni vele szemben, és örökösen elpoénkodta a fontos döntéseket. Lepillantottam a mobilomra, és lejátszottam még egyszer a hangüzenetet. Már tudtam miért érintett meg annyira. Mert életében először nem viccelt. Komolyan gondolta, amit mondott. De létezik, hogy tényleg megbánta volna? Lehet, hogy tényleg fáj neki, hogy kidobtam? Legszívesebben felpofoztam volna magam, amiért egyáltalán eszembe jutott ez. Belefúrtam a fejem a párámba, és elaludtam.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
