Szabad egy táncra? I. kötet

Tinuson kívül

Jó pár kör után bejártam az egész termett és feladtam. Amikor hátra néztem annyit láttam, hogy a padlón fekszik. Jó formán kihalva. Én a lépcsőn voltam a térdemnek támaszkodva. A térdeim remegni kezdtek. Éltem a lehetőséggel. Szuszogva nekidőltem a mögöttem levő stabilnak tűnő függönynek.
Eszeveszetten kapálózni kezdtem. Kerestem valamit, amiben megkapaszkodhattam, de maradt a függöny. Amit macska módjára húztam magamra. Az egész életem leforgott előttem. A színpad mögé zuhantam, rám pedig a függöny.
Alig szűrődött be hang hozzám, de azt megértettem, hogy a kiszabadításomról tanácskoznak. Marcus segítség helyett felvetette, hogy hagyjanak ott. Megdöbbenésemre mindőjük beleegyezett. Kis köcsögök. Beindult valami zene és én már percek óta ott dekkoltam. Megmentésemre a szőke hercegem indult. A leplem teljesen egyben mozdult. Bekukkantott és elvigyorodott. Mosolya láttán elpirultam. Kezét nyújtotta és azt megfogva kivezetett alóla, de a színpadra már magamtól másztam vissza. Tinuson kívül az összes jó madár a táncparketten ütyködött. Mire észrevették, hogy kiszabadultam égtelen kacagásba kezdtek.
-Véget ért a várbörtön?
-Csak szobafogság -mondtam fanyarúan Marcus képébe.
Ő meg röhögött. Ohh Kedves Marcus tudnád mit csinálsz velem...
Mondjuk honnan is tudná? Én sem tudom, akkor ő honnan a bánatból tudná? Fogjuk rá, hogy néha kedvelem, de azért eddig döntő mennyiségben a gyomor felfordulás volt. Tinus pedig mindig is kedves volt hozzám és nem titok számomra, hogy kedvelem őt. Nagyon is. Talán túlzottan is. Bizonyára a fordított érzéseimben a hasonlóságaik játszanak közre. Martinus maga a tökély... bárki bármit mond rá számíthatok igazából. Képtelen megbántani bárkit is. Olyan, mint egy kis benyomott orrú maci. Az én egyetlen macim.
Mikor rátaláltam a zenéjükre egyből az vetődött fel bennem, hogy vajon ők is úgy turták az ágyat orrukkal, ahogy én kicsikoromban? Milyen lehet éjszakákon keresztül fogni a kezét? Szabadon elveszni a szemében... a boldogságban úszkálni amíg csak vele vagyok. Egyes egyedül kiérdemelni figyelmét, hogy csak velem foglalkozzon. Na igen. Ő azt hitte felnőttem hozzájuk, de nagyon nem úgy festek. Már az első napokban hiú ábrándokat kergetek. De mégis... az a kellemesen bizsergető érzés, ha hozzám ér.
A jelenbe Malin rángatott vissza szokás szerint.
-Hahó! Jó, hogy köreinkben köszönthetünk -integetett.
Éreztem, hogy elpirulok. Tinus védelmébe vonultam és onnan hallgattam követeléseit. A tárgyakról hamar a mozdulatokhoz tértünk. Olyanokat kért, amit már ott meg tudtunk csinálni. Mindőnkkel rögtönöztetett egy-egy új koreót.
A nap végén levezetés képp ismeretlen fiatalokat csődített be egy másik terembe. Olyan volt, mintha egy mozi terem lett volna. A végében egy emelvény, ahol a velünk egy idősek és öregebbek sorakoztak az ő felszólítására. Mi a székekkel övezet részen voltunk teljes sötétségbe burkolózva.
-Mehet -kiáltotta el magát.
Leszámolt a többieknek. Mi pedig értetlenül figyeltük, mi történik körülöttünk.
-Most mi van? -kérdezte Tinus.
Mindenki megvonta a vállát.
A homálytól nem láttam biztosra, de úgy tűnt ő engem figyelt. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy én is őt figyeltem. Mikor Malin kikérte a véleményünket csak bambultunk rá és azon filóztunk, hogy most mivel rukkoljunk elő.

Folyti?