Szabad egy táncra? I. kötet

Búcsú

Pontban ötkor fékezett le a házunk előtt egy sötét kocsi. Már csak azt hallottuk, ahogy dudálnak. Leszaladtunk Kathevel a lépcsőn. Ki az ajtón és ott meg is torpantunk. A fiúk ugráltak kifele belőle.

-Indulhatunk csajok? Várjunk, egyáltalán elkészültetek? -kérdezte Tinus.

-Már indulunk? Nem hatról volt szó? Kathe, még el se köszöntünk a szüleinktől.

-Nyugalom, most Tinus ugratt titeket. Még csak azért jöttünk, hogy Kathet elvigyük haza. Jöhetsz ha te is akarsz. Amúgy is visszajönnénk.

Marcusba mi üthetett? Tinus szivat most? Mi van?
Én is velük tartottam. Az anyukája már a teraszukon várt minket. Kathe jó formán feltépte az ajtót. Rohantak egymáshoz és megölelték egymást. Beszéltek egy keveset és bementek a házukba. Aközben mi bent maradtunk a kocsiban.

-Felkészültél? -röhögött Tinus.

Még ilyen kérdést. Persze, hogy nem. Lelkileg meg főleg.

-Már születésem napján.

Tudták, hogy blöfföltem. Egy jót röhögtünk rajta.

-Mikor jön már? -idegeskedett Tinus.

-Remélem sietnek. Nem szeretném lekésni a gépet -kezdte el Marcus is.

-Biztos mindjárt jönnek. Ha már most idegesek vagytok, akkor mi lesz, akkor amikor én leszek a helyében?

-Bemegyünk Tinussal és erőszakkal kihozunk. Ne értsd félre! Belerakunk valamibe. Meg lehet az is, hogy bőröndbe. Bedobunk ide a lábunk alá és majd a repteren kipecázunk belőle. Addig is nem jár a szád vagy legalább nem halljuk -viccelődött Marcus.

-Nem is beszélek annyit -elhúztam a számat. -Hang szigetelt az a bőrönd, hogy nem hallatszana ki?

-Az. Hangszitelt. Viszont nem lesz elég.

Tinus egyre jobban nevetett. Fájhatott már a hasa, mert azt szorongatta. Nekem is belesajdúlt. Csak úgy görcsölt. A nevetés rázott minket. Visszajött Kathe is. A szeme enyhén piros volt, biztos sírhatott. De vidáman ugrott be a kocsiba. Tudta, hogy ez egy másik, egy új jövő számunkra. Egy olyan, amit nem fogunk elfelejteni. Haza vittek. Rajtam volt a sor. Anya és apa a nappaliban vártak rám. Boldogak voltak. Annak örülnek, hogy elmegyek? Annak, hogy kettesben maradnak.

-Én itt kesergek, ti meg tökre boldogan ültök itt... meg se öleltek?

-Jajj, Kincsem -jöttek kitárt kézzel felém.

Kicsi korombam tanultam meg ezt a szokásukat. A lényeg, hogy neki futás. Elrugaszkodás és lehetőleg úgy landolj, hogy ne borísd el a szüleid és kapaszkodj ott, ahol csak tudsz. Az elborítást most sikerült elcsesznem így a kanapé elkapott minket.

-Annyira örülünk, hogy pont téged választottak. Fel tudod ezt fogni? Mennyit sírtál, hogy nem mehetsz el a koncertre. Most meg... most meg... -pityeredett el anya. -most te is ott leszel fent a színpadon.

-Anyád ne sírj! Nem látod amit én? Felnőtt a kis lányunk. Felnőtt érett nő lett. Büszkék lehetünk magunkra. Később csipkében és arany ékszerekkel fog haza térni -egy tincset simított apa a fülem mögé.

Az meg se fordult a fejemben, hogy a lányuk sikerének örülnek.

-Ne feledd, hogy sose vagy több másnál, de kevesebb se! -figyelmeztetett anya

-Nem fogom.

-Szeretünk! -mondták egyszerre.

-Én is titeket!

-Akkor hívj, ahogy megbeszéltük! -utasított anya.

-Hívlak.

-Mit találtál már ki? -fordult anyához apa.

-Semmit -mondtuk anyával.

Kopogtattak

-Tessék! -szóltunk egyszerre mire nevetni kezdtünk.

Marcus jött be. Odajött hozzánk és lehámozott apáékról. Felemelt és lerakott naga mellé. Abban a pillanatban...

Sziasztok! Itt az újabb rész. Remélem tetszik, ha igen, akkor tudjátok vote és komi. Kellemes húsvétot mindenkinek!