Szabad egy táncra? I. kötet

Mecs Marcus társaságával

Sötét volt mikor felkeltem. Forróság uralkodott a szobában. Egy ismeretlen tettes betakart. Lerúgtam magamról a takarómat. Kidörzsöltem szememből álmaimat. Kikászálódtam váromból és levánszorogtam a nappaliba. Az ikrek közül valamelyik a fotelban ücsörgött a tévével szemezve. Dehogy melyik, arról fogalmam sem volt. Csak mikor köszöntött.
-Hi! Jössz meccset nézni? A Manchester United játszik. Ha most győznek, akkor megtörténik a családban a legnagyobb összecsapás.
-Szia Marcus! Miről beszélsz? -kérdeztem.
Levágódtam a mellette lévő kanapéra.
-Az én kedvenc csapatom a Manchester United, Tinusnak meg a Chelsea. Ha most a pirosak győznek... - a tévére mutatott nagy magyarázkodása közeben -, akkor bekerülnek a döntőbe.
-Ez most foci ugye?
-Ha nem vagyok vak és vízilabda mérkőzést nézek, akkor igen, ez foci.
-Jó, akkor innenstől kezdve lassíts!
-A... Chelsea... már... -úgy csinált, mintha, egy értelmiségi zavarokkal küzdővel beszélne.
-Tudod, hogy nem így értettem.
-Tudom nagyon jól -röhögött, kezét a szájához téve -A Chelsea bent van a döntőben, ami azt jelent számunkra, hogy egymás ellen lesznek legalább egyszer.
-Tehát... Tinus favorite vs Marcus favorite csapat?
-Nagyából igen. És a nyakamat rá, hogy a Marcus -saját nevének hivatalos használatára elhúzta a száját. Nem tetszett neki. Muhaha -favorite csapat nyer.
-Na mi van édes? Nem tetszik a saját neved?
Felállt. Elhagyni készülhetett a szobát, de fél úton meggondolta magát.
-Stand up, please! (Állj fel, kérlek!) -utasított.
Eleget tettem kérésének. A térdhajlatom alá nyúlt és a hátamhoz. Egyik pillanatról a másikra kerültem karjai közé. Olyan könnyedén kapott fel, mint egy zsákot. Egy másodperc töredékéig az arcomat fürkészte, majd velem együtt hátra vetődött. Kis híján oldalra dűltünk, de egy párna megakadályozta. Igen, mi ilyen kis részegesek vagyunk, ha a szülők nincsenek otthon (el ne higyétek). Fogalmam sem volt arról, hogy Kjell-Erik (az apjuk) hol van a többiekkel egyetemben.
-Csak fáj a nevem szíve, hogy így hívod őt -suttogta fülembe.
Én is odahajoltam az övéhez. Nem tudtam azonnal hozzászólni, mert megcsapot tömény parfüm illata. De az az igazi csábító illat. Ahh...
-Megpusziljam a drágát?
-Attól talán meggyógyul -mondta.
Apró sóhaja körbe táncolt nyakamon. A végén hidegen futkosott arccsontomon. Kihúztam magamat.
-Baby, ne legyél már ilyen merev! Lazuljál! -mondta halkan, gyöngéden.
-Max álmodban -fordultam vissza hozzá.
Kicsit engedtem magamon, mert már a gerincem is kezdett beállni. Khm... ez nem kifogás akarna lenni. Vagy mégis? Vettem egy mély levegőt és csatlakoztam a parfümfelhőhöz. Mellkasának dőltem. Lassan. Nagyon lassan, azért bíztam benne, hogy elküld vagy feláll vagy akármit csinál amiből az sül ki, hogy nem érintkezünk jobban. Ez is bőven elég volt.
A mecs elejét nem értettem, de hosszas kérdezősködés után egészen belejöttem.
-Utoljára kérdezem meg ígérem, de akkor melyiknek szurkoljak?
-A Manchester Unitednek.
-Kék vagy piros?
-Ők a pirosak.
-Jó akkor... Hajrá kékek! -kiabáltam a képernyő felé hajolva.
Befogta a számat és magához fordított.
-Ha elengedlek azt mondod, hogy a pirosak a legjobbak!
Ezt, hogy? Esküszöm, hogy nem simán szájával szólt hozzám. Hanem szemével együtt. A szemével beszélt hozzám és ezt fel sem fogtam.
Megráztam a fejem. Nem vette el, ezért megnyaltam ujjait. Semmi hatása nem volt azon kívül, hogy megrándult.
-Enveeegy eej!
-Akkor mondd!
-Okész -elvette kezét, de készenlétben tartotta.
Kiismerte hülyeségemet és makacsságomat.
A kékek javára lett egy kapufás gól, de csak úgy begurult a labda a kapuba.
-Góóól! -kiabáltam egyből.
-Ilyen nincs... te is, meg ők is, ahj... -fogta fejét.

Sziasztok! Itt a legújabb rész. Ez nem lesz kedvenc részem az bizti. (Azért, hogy ilyen rossz lett légyszi az ihlető fejét szedjétek le, ne az enyémet!)  Sajnálom, hogy csak ilyen későn hoztam. Sok volt a lecim.. kifogások mennek.
Péntek este jöhet a folyti?