Szabad egy táncra? I. kötet

A válasz

Érdekfeszítve vártuk válaszukat.
-Én kedvelem mindkettőjüket és cukik - mondta Marcus.
Jane elmosolyodott.
-Hát én annyit tudok mondani róluk, hogy nagyon-nagyon megkedveltem őket ezalatt a pár nap alatt. Nagyon cukik tudnak lenni. És sűrűn meg is lepnek.
Meghökkenve nézett rajtunk végig. Szólhattak neki a fülesén, hogy rendezze a kinézetét, mert hirtelen érdeklődővé vált.
-És pozitív vagy negatív értelemben?
-Vegyes, de azért pozitív sokkal-sokkal több volt.
Elengedtem fülem mellett, hogy azért negatív is volt... pöppetkét bántott... az semmi.
Befejeztük a felelgetést és elköszöntünk a jövőbeli nézőktől. Azonban még maradtunk Jane-ékkal. Egy ital mellett kibeszéltük életünket. Mind egy kör alakú asztalnál ültünk és egymást hallgattuk megértően.
-Jesszus... ez nagyon rossz lehetett... - mondta együttérzően Marcus és megölelte a mellettem levő lányt, akit eddig én nyugtattgattam.
-Kizavart a saját apád a házból csak úgy? De ugyan mi baja volt?
-Lett egy barátnője... és hát anyámmal kirakott. Akkor jött a képbe igazán Emily és a családja. Hozzájuk... költözhettünk be... Köszönöm - mondta és sírni kezdett.
Megszorítottam kezét, hogy vele vagyok és Marcussal együtt öleltem.
-De hagyjuk... itt nem csak nekem van történetem. Igaz Em? - célozgatott. Mit ne mondjak... erősen célzott.
Letörölte könnyeit és Marcust a helyére küldte. Súgott neki valamit és visszament Jane és Martinus közé. Minden szem rám szegeződött. És egy kínos csönd.
-Hallgatunk - mondta Jane bíztatóan.
-Ez nem olyan különleges... - hárítottam egy kicsit sem igazi mosollyal.
-Emilya kezdjed már! - morgott Martinus.
Nem akartam kitálalni mindenről. Főleg nem erről.
-Nekem most kettő testvérem lenne - kezdtem nehezen az igazságot. De rezzenéstelenül. Mindvégig csak Tinusra tudtam nézni és a mögötte levő székre - Most is annyi van... csak kicsit komplikált... azon az éjszakán, mikor minden megváltozott apám és a bátyám...
-Felix? - kérdezte Marcus.
-Nem... aaaz ikre... Mike... koncertre mentek. Egy itt...assal karamboloztak aznap - mondtam egy könnycseppel. - És neehm élték túl... anya megtalálta Phil-t, akivel megértik egymást. Egymásnak lettek teremtve... van egy lánya, aki már a húgom. És ez egy nyár alatt történt... Azután mikor az iskola elkezdődött kezdett köztem és a haverom között kicsivel több kialakulni. Bizonyosan többet érzett, mint barátság... én meg elvoltam vele. A legjobb barátom volt... mikor megkérdezte, hogy járunk-e nemet mondtam... én nem szerettem úgy. Minden este a lakásunkhoz járt és bekiabált valamit. Én már akkor nem jártam iskolába. Kiíratkoztam. Jöttek a pletykák sorra... mindet ő terjesztette. Az egész város hallotta őket. Költöztünk és akkor megismerkedtünk Kath-tel - néztem az említett személyre - És ennyi. Kihagytam valamit?
-Igen... sok mindent, de jó - mondta Kath. Igaz...
Tinus felvonta a szemöldökét. Úgy látszott, hogy egy kicsit meg is illetődött... mereven ült egy helyben. Nem mozdult. Farkasszemeztünk és szépen lassan leestek a dolgok... hogy miről is számoltam be az előbb. Az idegeim kezdték feladni.
-Bocsánat! - nyögtem ki és a mosdóba rohantam.
Ott a földre hullottam. Elhagyott minden erőm. De már nem is küzdöttem. Hagytam magamat... a könnyeim patakokban folytak le az arcomról... bár ott lett volna mellettem Mike és apa... de nem. Itt hagytak... mindennél jobban szerettem őket. Sehova nem engedtem volna őket. Azon az éjszakán mindennek vége volt. Abba már bele sem mertem gondolni Felix, hogy érezhet... szó szerint a másik felét vesztette el...
Magamelé húztam a lábam és arra görnyedve sírtam tovább. Nem érdekelt, hogy nézek ki. Nem izgatott, hogy majd egy erre tévedt mit lát...
Az életkedv egyenlő volt a nullával.
Az emlékeim sorra játszódtak le bennem lassítás nélkül. Gondolkoznom sem kellett rajtuk. Amint egy végetért jött a következő.
Nem tudom meddig lehettem bent, mikor bekopogttattak. Választ meg sem várva - mintha képes lettem volna megszólalni - tépte ki az ajtót valaki. Oldalrébb csúsztam, hogy arcom véletlen se lássa.
-Emilya - suttogta egy mély hang érzelmesen - Ne csináld ezt!
Alámcsúsztatta kezét. Összeszorítottam a szemem és megadtam magam. Felemelt és egy székre rakott.
-Nyisd ki a szemed! - továbbra is suttogott s lágyan megsimította ragadós arcom.
Megremegtem és lassan kinyitottam. Alig hittem a szememnek. Hosszan pislogtam, hogy jól lássam. Mikor kitisztult ugyanúgy folytattam. Biztos voltam benne, hogy képzelődöm. Pont rá nem gondoltam.

Sziasztok! Vajon ki volt ott?
Milyen fordulat jöhet még?
Hagyj nyomot magad után és írjunk történelmet!
Jázmin <3