Szabad egy táncra? I. kötet

Tudja...

Nem szólva semmit hallgattam, ahogy kitárgyalja Tinust. Épp az összeillőségünket tárgyalta magával. Ajtó nyitódás. Az említett személy némán lépett be. Salimpolni kezdtem Kath felé, hogy észrevegye, de ő mondta a magát. Krákogtam és Tinus felé integettem, mire sikerült befognia száját. Bármennyit is hallott, az elég a lebukásomra. Hogy mondjam el neki most?
Tinus eltátotta száját és dadogva kezdte: Em, se-segítesz po-po-polót keresni?
Tuti rájött mindenre. Hogy szeretem. Meg vele akarok lenni... igaz csak Kath dumált, de akkor is. ,,Tinussal tökre összeillenétek. Egy párnak kellene lennetek..." Na igen. Tuti a lebukás. Enyhén leblokkoltam és zsibbadni kezdtek izmaim. A pillangóim ennek ellenére szárnyra keltek és fel-le röpdöstek hasamban. Kath megpiszkált ösztönzés képpen.
-A-aha - dadogtam már én is.
Kis fáziskéséssel felpattantam és kiviharoztam fürdőjükbe.
Óriási szekrényekkel teli fürdőszobájukban kinyitogattam a fiókokat és túrni kezdtem vele együtt.
-Köszönöm - mondta.
Némán kerestem tovább.
Ahogy az első póló kezeim közé akadt hozzávágtam. Leültem a kád szélére és vártam, hogy magára kapja. Engem pásztázott. Megforgattam ujjam, jelezve, hogy pörgősítse magát. Elfordult és már cselekedett is.
-El vagy pirulva - mondta még elfordulva.
-Honnan veszed? - tudakoltam és fentebb emelkedtem a tükörhöz.
Igaza volt.
-Onnan, hogy amióta itt vagy, ugyanúgy nézel ki. Nem csúnya meg semmi, sőt őrülten szexi, vagyis jól áll. Naaaa... ahh, érted szerintem - hebegett-habogott össze-vissza.
Nem értettem, inkább csak néztem ki a fejemből. Ezt bizonyára azért mondta, hogy enyhítse a csapást, mikor közli ő barátként szeret.
Visszafordult és akkor már nem csak én voltam elpirulva a helységben.
-Van valami hozzáfűznivalód az előbbihez? - vállat vontam - Jó akkor - szemeit cukin becsukta megkönnyebbüléstől. Mellettem leült és átkarolt. - Ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz? - csak azt nem, de úgyis tudsz róla. Futott át agyamon. De azért bólintottam - Nem, úgy tűnik mégsem - tényleg tudja... anyám - Nem akartam rosszkor rátoknyitni.
-Hát igen, a kopogás csodákora képes.
-És milyen igaz - kuncogott. Állam allá nyúlt és magafelé fordított - Tudod, hogy mindent elmondhatsz nekem és bármit kérhetsz tőlem? - kérdezte. Csak azt nem, amit szeretnék, de úgyis tudsz róla. Futott át agyamon, mire küldtem felé egy áll mosolyt és bólintottam - Szóval nem... Em, ha segíthetek valamiben, akkor szólj! Ha netalán az a bizonyos Ő visszautasít vagy simán beszélgetni szeretnél, akkor én itt vagyok. Elárulsz valamit? Szavakkal kérlek! - bólintottam kedvéért, mire megint nevetni kezdett.
-Igen - böktem ki a végakaratát. Ha elmondom azt, amire gondolok, hogy gondol, akkor úgyis meg kell ölnöm. Senki sem tudhat erről az érzésemről! Talán Kathet is kinyiffantom emiatt.
Elszomorodott és ennyit kérdezett: Ki tetszik neked? - erősebben szorított magához - segítek összejönni meg minden, ha azon múlik.
Hogy úgy... ha Ő segítene sajátmagával összejönni, akkor nagyon ügyes lenne. És beigazolódna, hogy egy isten és emiatt sem illene hozzám. Na igen, nem mintha eddig hozzám illett volna. Pontosabban sohasem lehetet volna közös múltunk... talán egy párhuzamos világban. Nem. Ott sem.
-Tinus az az igazság, hogy...
Valljam be. Vagy ne? Waah.
-Az igazság? - sürgetett.
-Az, hooogy....

Sziasztok! Szerintetek, hogy legyen a folytatás?