Szabad egy táncra? I. kötet

FRIEND ZONE

-Rajta! Nem foglak kinyírni miatta. Legyen az bármi. Bááár... -mondtam mikor még mindig bambult.
-Ja bocsi. Lehetek veletek? -vakarta a tarkóját, mire elnevettem magam.
Felvont szemöldökkel leste, hogy mi olyan vicces ebben. Úgy tudtam, hogy meggondolja magát és csapatban akar lenni.
-Üdvözöllek a csapatban! -mondtam és lepacsiztunk.
Ránéztem a kezemre. Nem engedte el. Fogta. Óvatosan kulcsolta össze ujját. Felnézett rám. Nyelt egy nagyot. Belepirultam. Nem bírtam közelségét. Kínosan kezdtem magam érezni. Kérlelő pillantást vetett rám, mire én is befűztem ujjaimat az övéi közé. Eleresztett egy féloldalas mosolyt. Kinyírt. Elolvadtam tőle. A pillanatok egyre hosszabbak lettek.
Akkor jöttem rá, hogy be kell vallanom neki, mit érzek iránta. A szavak nehezen forogtak a fejemben. Egyszerre nyitottuk szóra a szánkat. Kínos nevetés lengett be minket.
-Kezd te! -mondta.
Összepréseltem számat. Megrázta a fejét és megint nevetett. Nevetése csak nehezítette túl élési lehetőségeimet. Éreztem ahogy a vér összegyűlik az arcomban.
-Akkor ne mondj semmit! Leszünk legjobb barátok?
-Na ez kínos Emily. Jól összehoztad -csúszott ki szándéktalanul.
-Micsoda? -kérdezte.
A hadarás kapóra jött.
-Semmi -motyogtam.
-El tudom képzelni.
-Mondom, hogy semmi -rámosolyogtam a lehető leghamisabb mosollyal.
-Okés. Akkor BFF?
Úgy tűnik marad a friend zone.
-Igen -mondtam és elengedtem. Beharaptam a számat, nehogy kicsússzon rajta még jó pár dolog.
Kiabálni tudtam volna. Belül tomboltam. Úgy tűnik vagyok olyan szerencsétlen, hogy Őt is elveszítettem barátság árán.
Eddig mindent észre vett. Belémlátott. Most miért nem? Ki akar készíteni? Ha igen, akkor sikerült. Tönkre teszi az idegeimet. Most kellett megvakulnia. Most mikor teljes erőbedobással próbáltam tudtára adni, mit érzek iránta. Hogy ő több nekem, mint barát. Akkor is, ha az a legjobb barát. Nem akartam meghívót a baráti körébe. Úgy tűnik ez is jó mulatság lesz. Akkor legyen tánc köztünk...
Beszéltünk még egy pár szót, aztán haza mentünk.
Este nem jött álom a szememre. Rájöttem, hogy én csak egy vagyok a sok közül. Egyetlen egy, aki még unalmasabb, mint a többi. A napjaim is monotonok, mégis hogy jutott az eszembe, hogy én meg Ő bármikor is összejöhetnénk. Az, hogy lehet MI és nem én és ő. Egy érthetetlen hitben ragadt kis lány. Majd nehezen elaludtam.
Reggel kómásan keltem. Érdekes módon öt órát mutatott a telefonom kijelzője. Szomjas lettem. Keltem kifele az ágyból, mikor észrevettem, hogy nem vagyok egyedül.
Megfagyott a vér az ereimben. Szomjas sem voltam azontúl. Nem láttam az arcát. Egy alak mozgolódott a sötétben. Meg sem mozdultam. Hátha nem tudja, hogy itt vagyok. Bár az lehetetlen, mert az előbb világított a telóm... okos vagy Emily. Gratulálok. Fejen vágtam a homlokom, mire az alak odafogta azt. El akartam venni, de ő tartotta.
-Miért bántod magad? -kérdezte és elengedett.
Martinus volt az. Egyből a tegnap jutott eszembe. Felvillantak a képek, amelyek számomra egyenlőek voltak egy kikosarazással. A tegnapon gondolkozva könyek gyűltek a szemembe. Úgy sem láthatta.
-Azt hittem gyilkos vagy -mondjuk lehet, hogy az.
-Kösz -kuncogott és visszatolt az ágyra.
Mellém feküdt. Nagyokat sóhajtozott, amíg meg nem kérdeztem mi a baja. Elintézte egy semmivel. Megelégeltem az egészet és hátamat orra alá dugva próbáltam aludni. Lehunytam a szemem. Mozdulatlanul vártam az idő múlását. Egyszer éreztem ahogy felm hajol. Meleg szuszogása csiklandozta bőrömet. A hideg is kirázott. Jelezve, hogy nyissam ki a szememet. Makacsul ellenálltam. Megsimított. Szuszogását egyre jobban éreztem. Talán közeleb jött. Majd elmúlt a fizikai bizsergés és visszasüppedt az ágyba. A szívem hevesebben vert. Ki akart törni mellkasomból. Egyre jobban vágytam rá. Ez a vonzalom akkor is kielégítetlen maradt. Az is marad örökre... végül elnyomott az álom.
Nem tudom, hogy mit is vártam mikor felkeltem. Az egyik részem reménykedett benne, hogy ott lesz. Míg a másik ki nem állhatta, hogy ott volt. Átfordultam és fél szemmel meglestem mizujs van manapság.

Legyen folytatása?