Szabad egy táncra? I. kötet

Egy nap talán.

Újra átvettük az eddigieket és rátértünk a maradék hétre.
Szerencsére ezek már lassabb ütemzésűek voltak, mint például a Make You Believe In Love. Megújult erővel vágtunk bele, lelkesedéssel telve. Látszatra az edzőnk is felszabadultabb volt. A tükörben lassan csúszkáltunk az ütemzésekre.
-Ez a pihenőtök, úgy csináljátok! -kiáltotta Malin.
Ahogy a végéhez közeledtünk, úgy csúsztunk szét egyre jobban. Ahol hibát látott ott helyváltoztatást csinált. Ha módja lett volna rá mindőnket előre tett volna és saját magát klónozta volna le, hogy a helyünkre álljanak. De mivel ezeket nem tehette, sorba szedett minket és a végleges helyeken voltunk egy-két kivétellel. Beterítve a termet táncoltunk megállás nélkül. Ott lenni a barátaimmal olyan magával értetődő volt. Mintha életem kezdete óta ezt csinálnám, de mégsem lehet megunni. A tánc örök. Fel-alá cikáztunk a teremben. Hiába voltunk fáradtak és kimerült félen vergődőek mosolyogva csináltuk azt amit szeretünk. A hivatásunkat.
Figyeltem Kathet, ahogy arca csilloga verejtéktől, az alatt pedig egy hatalmas mosoly terül el. Összenéztünk és önkéntelenül egymásra vigyorogtunk. Beletettük szívünk-lelkünk. Akadályokat leküzdő fiatalok tekintettek rám a tükrön keresztül és bármennyire furcsa volt számomra ott voltam én is. Köztük voltam.
Régen a kedvenc kávézónkban áhitoztunk erről. Forrócsoki és latte kíséretében tanulmányoztuk a táncosokat a fiúk mögött. A biztos alapot nyújtó táncosokat. Utánoztuk őket. És azt mondtuk: ,,Egy nap talán." Figyeltük ahogy szárnyra kelnek...
Most figyelem magunkat, ahogy mi szárnyalunk. Egyszerre szétesett és összeszedet csapat. Egy csapat vagyunk. Egységesen.
-Fél óra maradt hátra skacok - figyelmeztetett minket lágyan -Gyertek közelebb!
Ahogy ezt kimondta körré gyűltünk.
-Tudjátok mi lesz holnap? Az első nagy nap. Az első megméretetés a sok között vagy előtt, ha az jobban tetszik. Kérdezném, hogy izgultok-e, de nem teszem. Látok mindent az arcotokon. Nyitott személyiségek vagytok és bizonyára ennek köszönhettek mindent, meg persze nekem - fényezte magát, mire mindenki nevetni kezdett. - Amit lehetett megtettünk. Őszintén szólva sokkal több mindenre vagytok képesek, mint hinnétek. Bízzatok magatokban! Tinus, Mac ti már tudjátok. Nektek megérzésből jön, hisz annyiszor előadtátok. Ügyesek vagytok és Tinus, nyugodj meg! -fordult felé. Tinus sejthette a folytatást. Eleve vékonyka szeme kisebbre préselődött a vigyorgástól. Teljesen elpirult... hiába, ,,az összes szín jól áll neki". Jesszus Emily! Csitu van! - Világos, hogy a kezedben akarod tartani az irányítást. A dolgok úgy történnek, ahogy lennie kell. Ne görcsölj! Marcus, te maradj olyan amilyen vagy - kacsintott rá. - Kathekém, te is túl spirázod a dolgokat. Csináld azt amit megbeszéltünk. Ne jártasd az eszedet olyanokon, hogy leesel. Látszott rajtad mindig attól félsz, hogy a képzeletbeli színpad eltűnik alólad. Nem fog! Katonaaa... - vigyorog rám és viszonzom azt - Emily... hármójuk keveréke vagy. Parázol a dolgok miatt és felszabadult is vagy. Egyik pillanatbam szinte sírsz, míg a másikban, mint egy részeg úgy támolyogsz. Na jó, ez most vicc volt - Tinus a hátamnak dőlve röhögött. - A részegek jobbak nálad - mondta és felvontam a szemöldöm. Hátráltam egyet és már Tinus se röhögött. A lábaim remegtek... szar voltam. Elcsesztem és nem vettem észre, de ennyire... a sírógörcs most tényleg felémkerekedett. Tinus átkarolt és egyhelyben tartott. El akartam tűnni... hogy éljek szavaival egyik pillanatban - a vele élés eddig tartott... - úsztam az örömben, a másikban meg csapni valóan szar kedvem lett.
Mégis mit nem vettem észre amit kellett volna??? Itt sem kellene lennem. Nem bírtam végig hallgatni... le akartam lépni. Egy dolog akadályozott sarkonfordulásomban. Pontosabban kettő... két kéz.
Fordultam volna, mire erősebben fogott magához és suttogni kezdet...

Sziasztok! Legyen folytatás?
#szombatonballagok
Fhuh... annyira félek már. Ti hanyadikosok vagytok?
Hagyj nyomott magadután és írjunk együtt történelmet!
Jázmin💕