Szabad egy táncra? I. kötet

One more second with you

-Nem hallom - kiabált - Készen áltok??

Elhajolt fejem fölé és úgy kiabáltunk együtt: - Igeeeeeeen!

És visszabújt hozzám...Életem. Hátra hajtottam fejem, hogy vállán pihentessem.

-Mindenki a helyére! - kiabálta el magát s Emma ujjongva jött fel hozzánk. A lámpaláz úgy tört rám, mint még soha. A gyomrom görcsberándult, hányingerem volt, az egész testem remegett. A lábam felmondta volna a szolgálatot, ha nem fogna. Vajon észrevette?

A titkozatos személyem elengedet és megforgatott, akár egy balerinát.
-Hi! - mondta egy féloldalas mosollyal. Okéé... ha eddig nem olvadtam el, akkor most tuti. De ez nem az a pillanat volt, mikor készen álltam a csóko... nhaa Emilya! Fogd be! Akarom mondani cuki volt. Na meg furi. Valamire készült.. A kezeit birizgálta hátam mögött. Pulcsin keresztül is érződött. Biztos kész ideg már. De ő megszokhatná már évi negyven valamennyi koncerttel.

-Szia! - mosolyogtam önkéntelenül. Lenézett a számra, aztán vissza a szememhez... - Nagyon félsz? - kérdeztem, de rá kellett jönnöm nem vagyunk egyedül. Lentről hallgatózott Malin. - Mennünk kellene - céloztam a lent bámészkodó idegességére. Bólintott és elengedett. Úgy röppentünk szét, mint két madár.

Ő lement beénekelni, mi pedig maradtunk a függönyöknél. Beszélgettünk és eloszlattuk egymás félelmeit. Vagy legalábbis megpróbáltuk.
Kathtel akartam beszélni... de mikor megkerestem nem hittem a szememnek. Alex-szel beszélt. De még az, hogy beszéltek... az arca... ahogy nézett rá közben. Lábával toporzékolt egy helyben. Lehet, hogy Kathnek tetszik Alex?! Neem. A gondoltatot egyből elhesegettem. Hisz ő Marcusba szerelmes... nem pedig Alex-ba. De sose viselkedik így. Akár egy ovódás. Úgy viháncolt ennyire, mint most. Ez furcsa... közelebb mentem hátha hallok valamit. Akárhogy settenkedtem utánuk hoppon maradtam. Megpillantottam a tökéletes búvóhelyett számomra. A pálmák által közre zárt rés. Behúzódtam és olyan nagyra nyitottam fülem, amennyire csak bírtam. De ennyit hallottam:

-Kutya... bolt... vau... telefon... betű... - ezt mind Alex mondta. Míg Kath felől egy válasz érkezett, de az folyamatosan: -Hihihi...

Arrébb toltam az egyik cserepet, én meg kúsztam vele. Hallótávolságon belül voltam, mire az egész helyett ordítozás és sikítozás töltötte be. Megnéztem az időt. 1 óra kezdésig... basz ki... úgy pattantam ki ijedtemben a pálma mögül. Ezzel lebuktatva magam...

-E... - akadt meg a szava Kathnek. Hupszi... - Emily, te mit csinálsz itt? - tette keresztbe kezét. Szemöldöke összeszaladt. Homlokát ráncolva várta magyarázatom. Ami teljesen mindegy mennyire volt hihető, le tudott - így is, úgy is - buktatni. Ismert...

-Öhmm... - na igen. Értelmeset nem igazán tudtam kinyögni. Ez pedig kétlem, hogy bármikor is az lett volna.

-Na jól van - húzta el a száját - Ideje mennünk öltözni - mondta.

A karomnál megragadva húzott le az öltözőbe. Nem fájt, de jogos volt. Akkor sem bántam meg. Ezt még felhasználhatom egy lelkizésnél... vagyis csak használhattam volna, ha megtudtam volna valamit. De még egy nyomot se, amin elindulhatnék... de ez nekem sántít.

Ráhagytam és ő is rámhagyta. Tökéletes nem igaz? Átvettük a ruháinkat, kisminkeltek s lementünk a színpad alaksorába - azt hiszem.
A showban szereplők közül mindenki ott volt egytől egyig. Egy körbe álltunk és átkarolkoztunk egymáson.

-Na gyerekek, eljött az óránk. Kéz és lábtörtést! - mondta higgadtan Kjell-Erik. Bólintottunk.

A kör közepére tette kezét. A fiúk rakták rá következőnek és sorban mindenki.

Tinusék a színpad alá mentek, mi meg a záró függöny elé. 10 perc. Villogott a kijelzőtévé. Ennek a szerkentyűnek a jobb oldalán volt az, amit vetítenek képek a közönség számára, a jobbon pedig amit a felszerelet kamerák vettek. Lányok milliónyi toporgtak a helyükön. Ha valamit elrontok, azt mindenki látja... nem, semmit sem fogunk elrontani. Nem szabad és amúgy is... jól begyakoroltuk a koreókat. Két nap alatt, ami rettentően kevés még egy tapasztalt táncosnak is... nem vagyok az és jesszusoooooom! Nem fog sikerülni!!

A hatalmas sikoltásokra eszméltem fel.
-10...9...8...7... - és sorolták tovább. Egynél megálltak. Nem történt semmi. Minden MM-er tudta mi fog most történni.
Villan az egyes... elhalnak a sikolyok, némaság uralja a termet. Egyszer csak két srác pattan fel a színpad alól. A két srác

-One more second with you - kiáltották s egyszeriben ugrálni kezdtek a helyükön. A közönség lefagy, de másodperceken belül újra feléledt. A sikítás lassan a zenénél is hangosabb, a falak már-már beleremegnek és csak egyre hangosabbak lesznek. Eszméletlen érzés...

Sziasztok! Sajnálom a kiesést, csak táborban vagyok és nem nagyon tudok írni. Igyekszem minél jobban aktivizálnimagamat. Már amikor sikerül.
Legyen folytatás?
Hagyj nyomott magad után és írjunk együtt történelmet!
Jázmin <3