Bite me! (Bakugou x Reader) 🇭🇺 /BEFEJEZETT/

Mindegy

Reggel mikor felkeltem Katsuki megint a futonon feküdt. Felültem és mellé gugoltam. Elkezdtem bökdösni a karját.

-Kelj fel, baka!-motyogtam.

-Hagyjál már.-mozdította meg úgy karját hogy ellökje a kezem.

-Suliba kéne mennünk te hülye!-morogtál rá miközben meglökted.

-Leszarom.

-Igen! Ilyen hozzá állással te leszel az első számú hős!-tapsoltam halkan párat elismerés képp.

Mérges pillantással fordult felém és megragadta a karom.

-Haa? Mit mondtál Liba?

-Még süket is vagy?-vontam fel szemöldököm, mire magára rántott, végül pedig nagy nehezen maga alá bírkózott és két kezem lefogta.

-Abba hagytad?-Szűrte ki fogai közül. Félre pillantottam.

-Engedj el!-mondtam halkan mégis határozottan.

-Nem.-fintorgott. Rá kaptam a tekintetem.

-Bakugou kibaszott Katsuki! Rohadt gyorsan engedj el!

-Nem.-morgott.-Mégegyszer ilyet mersz mondani, kinyirlak.

-Azt hiszed félek tőled?-nevettem fel megvetően.-Hát egyátalán nem.-Gúnyosan elvigyorodott, miközben ajkai vészesen közeledtek az enyéimhez. Mikor már éreztem a lehelletét megszólaltam.-Engedj el Katsuki.

Elengedett és lemászott rólam. Felültem.

-Hol vannak a ruháim?-kérdezte morogva.

-A széken, tegnap kimostam, mert tiszta sár volt.-mondtam miközben felhúztam térdeimet és átöleltem azokat.

-Aha.

-Ki volt az?

-Neked az legyen kurvára mindegy.-mondta miközben hátat fordítva szét engedte a köntöst és elkezdett felöltözni.

Bezártam magam mögött a bejárati ajtót. Bakugou már jóval előbb elment, mert még haza kellett mennie átvenni az uniformist, így egyedül indultam az iskola felé.

Zenét hallgatva sétáltam. Amikor egyedül voltam ez nagyon bevált szokásom volt, főleg ilyenkor, mikor felhúztak.

De hogy ennyire mindig csak az a balfasz tud felhúzni...

Halványan elmosolyodtam mikor megpillantottam, Izukut, ahogy ott áll a két utca találkozásánál. A telefonját bújta. Sietősebbre vettem a lépteim és fél fülemből kihúztam a headsetet.

-Jó reggelt Izuku!-mondtam. Ő rám mosolygott.

-Jó reggelt (Név)-chan! Jobban érzed magad?-kérdezte. Bólintottam.

-Megleszek.

-Aludni tudtál?

-Persze.-mosolyogtam egy kicsit.

-Örülök.-sóhajtott.-Féltem, hogy Kacchan bepróbálkozik, vagy valami.-amint kimondta ezeket egyből halványan elpirultam.

-Nem történt ilyesmi.-mondtam ujjaimmal babrálva.

-Uhm.-bólintott, majd elindultunk ismét. Nem is tudom miért, de hátra pillantottam. Bakugou ott baktatott mögöttünk pár méterrel lemaradva.

Izuku előttem lépett be az osztályba, én pedig szinte rögtön utána. Az egyetlen ember a teremben Kirishima volt, aki felénk fordult.

Hirtelen megfordult velem a világ mikor megláttam az arcát. Egyik szeme alatt egy lila folt virított, és fel volt szakadva az alsó ajka is.

Zavartan tarkójához kapta kezét és rám vigyorgott.

-Jó reggelt!

-Kirishima-kun! Veled mi történt?-lepődött meg legjobb barátom. A következő pillanatban ahogy hallottam hogy nyílik az ajtó, az öklömet lendítve fordultam arra.

Tudtam hogy ki jön be az ajtón. Öklöm pár centivel az arca előtt állt meg. Egy erős kéz megakadályozott benne. Hátra kaptam a fejem, hogy megnézzem, ki merészelt lefogni, nem mintha olyan sok választás lett volna.

Kirishima állt mögöttem, bús tekintettel. Megingatta fejét.

-Ne csináld!-mondta és elengedte a kezem én pedig elengedtem azt.

-Ha tudtad, hogy úgy is megtudom, miért nem mondtad el reggel?-szűrtem ki összeszorított fogaim közül.

-Reggel?-hallottam a vörös meglepődött hangját magam mögül.

-Igen,-pillantottam hátra ismét.-képzeld, a fiatal ember miután verekedtetek leitta magát és a házunk előtt csövelt.

-Tss. Akkor is te szaladtál rögtön a segítségemre, mintha szükségem lett volna rá...

-Ja! És ha úgy haza állítasz még Mitsuki is agyon vert volna!

-OI!-nézett rám szúrósan.-Mióta nevezed így azt a bányát?!

-Amióta azt mondta, hogy ki vágja a nyelvem ha nem Mitsukinak hívom.-viszonoztam ugyan azt a szúrós tekintetet.Éreztem ahogy tekintetem lassan megenyhül, amitől Katsuki arca morcosból meglepettbe váltott. Utána Eijiroura pillantottam.

Éreztem hogy hihetetlen gyorsasággal lepték el könnyek az arcom. A vörös egyből oda lépett elém.

-Hé, (Név)-chan!-hajolt lentebb hátha fel tudja velem venni a szemkontaktust.

-Én nem akartam, hogy ez legyen.-motyogtam eltakarva két kezemmel az arcom.-Most miattam össze vesztetek..

-Jaj-kezdett bele Kirishima.

-Evégett ne aggódj, Liba.-éreztem egy kezet a vállamon.

-Mi mindenen képesek vagyunk össze veszni.-magyarázta a vörös.-Miután lehiggadtunk megbeszéltük Bakubroval.

-Igaza van szóval hagyd abba a sírást, rendben?-vette el az egyik kezem arcom elől a szőke.

-Uhm.-bólintottam és elvettem a másik kezem is az arcom elől. Üresnek éreztem magam belülről.

-Na! Ne vágj már olyan arcot!-Mosolygott rám Kirishima és kitárta karjait egy ölelésre invitálva. Egyik kezem a hátára simítva picit hozzá bújtam másik kezemmel pedig közelebb húztam Bakugout hogy őt is bele vonjam valamennyire az ölelésbe. Már amennyire engedi.

Meglepett mikor egyik keze Kirishima keze alatt pihent meg. Feje pedig vállamra dőlt.

-Ne haragudjatok rám, oké?-suttogtam mire csak bólintottak.

-Eddig se haragudtunk, Liba.-mondta alig hallhatóan a szőke, elengedett és a helyére ballagott. A vörös is elengedett, majd két keze közé fogva arcom letörölte könnyeim.

-Igérd meg nekem, hogy nem sírsz többet, oké?- mosolygott. Lehunytam a szemeim és bólintottam.

-Megígérem.-motyogtam ő pedig egy kedves mosoly kíséretében elengedett.

Ezután valamennyire sikerült felengednem, de egész nap  ott lengett körülöttem halványan a szomorúság.

Folyt. Köv.

/Oké, ez egy enyhén gyér lett 🤷🏻‍♀️ sorry. Puszi a nózitokra~/