𝕊𝕜𝕒𝕣𝕝𝕒𝕥 [ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ✔] •𝓔𝓲𝓳𝓲𝓻𝓸 𝔁 𝓚𝓪𝓽𝓼𝓾𝓴𝓲•

9.🌹

Katsuki Pov.

Ilyen nincs ilyen nincs ilyen nincs! Hogy lehetek ekkora szerencsétlen? Üzenetek hadával soroztam már meg a menedzserem de semmi reakciót nem kaptam rá. Csak járkáltam körbe-körbe a kivilágított terembe.

De legalább nem egyedül vagyok az épületben. Az a nagyon kevés önszántából bent maradt ember biztonság érzetet ad.

És még őt is hazaküldtem. Még az a szerencsétlen is haza tud menni egyedül a sötétbe! Pedig sokkal messzebb lakik mint én!

A tökéletességem egyetlen hibafoltja. Ez már olyannyira kárt tesz az önbecsülésemen.. felér egy átlagos ember összes hibáival. Ez szőrnyű... olyan gyász vagyok.

Lépteket hallottam, azt hiszem az éjszakások is most hagyják el az épületet. De nem! Nem hagyhatnak itt bent! Nem akarom!

A villanyok hirtelen lekapcsolódtak az egész épületben. Azonnal a mobilommal kezdtem világítani és befutottam a kellékek közé az összes cuccommal. Egy szivacson foglaltam helyet sok kameratartó és zsámollyal körülvett helyen. Nem igaz...

Az egyetlen dolog.. amit rühellek! Gyűlölök! És nem tudok felülkerekedni rajta.

A sötétség...

Eijiro Pov.

Reggel álmosan tettem ki a lábaim az otthonom ajtaján. Tegnap nagyon későn értem haza.. de mégsem bánom. Azok a képek Bakugouról az eddig készített képeimnek kétségtelen gyöngyszemei.

Az a fiú.. csodás.. a teste...minden izma, ami a fotó erejéig megfeszült...

Míg gondolkodtam pont beértem a céghez. Ott egyenesen az irodába mentem, kinyomtattam a tegnap készített képeim és a fiókomba tettem egy piros mappába. a fiókot kulcsra zártam.

Ránéztem a gépre ahol a mai napirendem küldte át az apám, aki mostanában valamiért nem nagyon akar velem személyesen beszélni, ami nem jelent jót. Ez mindig egy hatalmas vita előjele.

A napirendemben volt egy fotózás is, úgy egy óra múlva. Addig még van időm.

Ennek tudatában indultam el a kinti kávéautomata fele. Ilyenkor télen ott általában nincsenek, hiszen hideg van és a legtöbb ember inkább bent a melegben áll sorban.

Ám mikor kiértem egyből meg is cáfolódott amit mondtam, egy kisebb ordibálást hallottam meg. A fal mellől néztem ki, hogy kik állnak ott.

Bakugou és a menedzsere volt az, Tomura.

-Bakugou! Komolyan! Ilyet nem csinálhatsz!-Ordította le őt az idősebb fehér hajú, akit még mindig furának tartottam.

-Hívtalak! Nem jöttél!

-Basszus Bakugou! Hajnalba hívtál. Érted? Hajnalba. Rohadtul hajnalba. Már rég aludtam.

-Jönnöd kellett volna! Tudod... Tudod!-Szorította ökölbe a kezeit a szőke.

-Nem! Ez nincs benne a munkaköri leírásomba.

-Hagyd már azt a kurva leírást! Barátok is vagyunk te rohadék!

-És? Leszarom! Ne hívogass hajnalba! Ne neked álljon már feljebb. Kint vártam rád rohadt sokáig. Nem jöttél ki.

-Mondtam hogy fotóztak. Kaptam plusz pénzt is.

-Nem érdekel a pénz, haza kellett volna utána menned, nem engem hívogatni.

-De... tudod hogy nem mehettem haza!

-Bakugou!-Emelte fel még jobban a hangját az idősebbik.-Nőj fel végre. Nem fogok érted minden éjszaka rohangálni.

-De..

-Nincs de. Nem érdekel mennyire vagy beszari. Nem a rohadt sötétségtől kéne félned! És attól sem ha egyedül sétálgatsz az utcán!

-Ne próbálj lenézni!-Fakadt ki teljesen magából és felé emelte a kezét, de nem mozdította.

-Menj haza. Világos van.. Zuhanyozz le. Lemondom a maiakat.

-Tch... Utállak..

-Tudom.-Fordított neki hátat végül a magasabbik és beindult a kezében levő kávéval az épületbe. Bakugou még ott állt egy ideig, majd abba az irányba fordult ahol épp álltam. Ridegen nézett végig rajtam.

Olyan arcot vág... Mint aki mindjárt megkérdezi "Mennyit hallottál." De nem tette.

-Ne érezd magad felsőbbrendűnek..-Mondta rekedt hangon majd a fejére húzva a kapucniját elindult kifele.

Ohh helloookaaa miszuu?
Olyan keci ari ez a teki 🐢