𝕊𝕜𝕒𝕣𝕝𝕒𝕥 [ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ✔] •𝓔𝓲𝓳𝓲𝓻𝓸 𝔁 𝓚𝓪𝓽𝓼𝓾𝓴𝓲•

35.🌹

Katsuki Pov.

Anyám halálának az évfordulójának a napja a mai. Egy nappal a magazínok megjelenése előtt...

Milyen szerencsétlen egybeesés.

A szál rózsát amit délelőtt vettem a virágos boltba, a kezemben tartva borultam le anyám oltára előtt a térdeimre. A szoba, ahová senki sem teheti be a lábát rajtam kívül a házba, az ő sírja. A hamvait itt helysztem el, a fényképpel együtt. Tökéletes alkalom a megemlékezésére. A vörös most nincs itthon.

Beharaptam az ajkaim majd a virágot édesanyám sírjára helyeztem.

-Szia anya.-Köszöntöttem.-Jól vagy? Milyen ott fent? Fogadok jobb mint ebbe a mocskos világba idelent. Kedvesek veled ott? Ha nem.. Akkor majd elbánok velük.. Szóval ne aggódj semmi miatt.
Oh képzeld. Beadtuk a képeim... Meg.-Akadtam meg kissé. Nem tudtam nevezhetem e így.-Meg.. Egy barátom fényképét is. De van valami ami aggaszt.-Beszéd közben a képzeletem szüleménye azt játszotta velem hogy a szőke hajú nő most keresztbetett lábakkal ülve figyel engem az oltáráról érdeklődve. Azt képzeltem hogy az anyám most csak rám figyel és hallgatja a gondjaim amiket évente csak a mai napon adom ki magamból. Hiszen magamnak sem vallanám be.-Az a baj.. Hogy van valaki aki azt hiszem kissé fontos lett nekem. És annak a valakinek az útja keresztezi majd az enyémet a jövőben.. Az álma.. Ugyan az mint az enyém. És... Ha mellette maradok még véletlen elgyengülök és engedem hogy átvegye a helyem. De ha ellököm magamtól ellenségek leszünk.
És.. Alapból. Ha nem én nyerek azon a rohadt versenyen apám vérebe leszek. Az a cég egy börtön számomra... Anyám.. Én ezt nem akarom így tovább.. Nyerni akarok. Mindennél jobban nyerni akarok! De... Ő is... Tudom hogy a szíve mélyén ő is.

-Bakugou!-Szólt egy barátságos hang az előszobából.-Azaz..-Kezdett nevetni.-Szöszi..-Fény szürődött be a félhomályba. Az ajtó résnyire kinyílt ahogy benyomta a vörös.-Hé.. Itt vagy?-Mosolygott rám és beljebb lépett.-Hoztam enni. Jössz?

-Te szemét...-Szorítottam össze az ajkaim.-Hogy merészeled?-Fordúltam felé.

Eijiro Pov.

Mosolyogva áltam az ajtóba, egészen addig míg hátra nem nézett. A szemei könnyektől csillogtak. Az én problémáim azonnal elfelejtettem és az övéit akart megtudnk hogy segíthessek.

-Hé..-Léptem be a szobába jobban.-Bakugou.. Mi a gond?-Mi ez a hely?... Tudni akarom. Az ott az anyukája a képen.

Kicsit jobban körbe néztem, majd rájöttem hol is járok éppen. Ez egy sírhely. Ez.. Az anyukája végső nyughelye. De miért van itt?... Miért a házban tárolja?

-Takarodj...!-Ordított rám.-Hogy merészelsz ide bejönni?-Kelt fel a földről és megindult felém.

-S-Sajnálom... De.. Mi bajod? Segíteni szeretnék.

-Ki kért meg rá?-Kétdezte mikor oda ért hozzám. Gyakorlatilag a falnak vágott. Megszorította a vállaim.-Megmondtam már hogy ide ne gyere be.. Ezt a helyet csak én láthatom. Nincs szükségem arra hogy mások is ide jöjjenek! Ne űzz gúnyt belőlem. Valld csak be! Ki akarsz röhögni! Amiért ilyen szánalmas vagyok hogy anyám itt van!

-Te teljesen hülye vagy..-Mondtam az orrom alatt, ő pedig mégjobban nekiszorított a falnak.

-Mit képzelsz? Van képed így beszélni anyám előtt?!

-Bakugou. Elfelejtetted?.. Nekem is meghalt valakim.-Tettem a kezeim a vállamon levő kezeire és leszedtem őket magamról.-Miért nevetnélek ki? Miért űznék gúnyt belőled?... Idióta..

-Akkor sem szabad ide bejönnöd! Takarodj már ki!-Ordított tovább. Sóhajtottam és az oltálra néztem.

-Anyuka.. Tudom most biztos aggódik a fia miatt hiszen ideges. De ne tessék.. Ez csak ideiglenes. Tudja.. A fia nincs egyedül, csak azt hiszi.-Mosolyodtam el.-Én itt vagyok neki...-Mondtam majd Bakugoura néztem.-Anyukád forog a sírjában... Vagyis.. A hamvaiban.. Érted.. Ne adj okot neki arra hogy aggódjon. Én csak segíteni akarok. Ő pedig boldog lehet hogy van valaki melletted.-A földre borult amint ezeket kimondtam. Letérdeltem elé és simogatni kezdtem a vállát.-Minden oké...

-Miért csinálod ezt?...-Harapta be az ajkait.

-Mert barátok vagyunk.. Bíznod kéne bennem.-Söpörtem el a homlokából a haját, majd egy gyengéd csókot leheltem a bőrére. Ezután megöleltem.-Barátok vagyunk... Oké?

-Anya..-Mondta miközben lassan visszaölelt.-Azt hiszem megtaláltam a választ az aggódalmaimra.