𝕊𝕜𝕒𝕣𝕝𝕒𝕥 [ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ✔] •𝓔𝓲𝓳𝓲𝓻𝓸 𝔁 𝓚𝓪𝓽𝓼𝓾𝓴𝓲•

53.🌹

Katsuki Pov.

A vörös a kamera állványnál állt meg azonnal mikor a stúdiómba léptünk. Szinte láttam ahogy leperegnek előtte az itt töltött régi szép idők emlékei. Amikor még minden rendben volt. Amikor az egyetlen problémánk az volt, hogy első legyek azon a versenyen. Hisz ott kezdődött ez az egész el köztünk. Ott alakult ki ez a kapcsolat kettőnk közt, ami azt hiszem a barátságnál megállt. Vagyis nem.. biztos vagyok abban hogy ő szeret, hisz ez egy órája megbizonyosodott. De, ő vajon tudja hogy én hogy érzek? Miért kell szó ahhoz hogy tudja? Hiszen teljesen nyilvánvaló. Ha mondom akkor sem hiszi el.. akkor mégis mi értelme lenne egyáltalán említenem azt a bizonyos "Szeretlek" Szót?

A gondolataim közepette a Kirishima kezében levő gép hangos moraját hallottam, amit akkor ad ki ha megnyomják rajta azt a gombot amivel fotóz. Felnéztem rá, mire ő felvidult arckifejezéssel nézegette a gépet. A lencséje felém nézett, ő végighúzta az ujjait a számára oly értékes tárgyon.

-Annyira gyönyörű vagy Katsuki...-Mosolyodott el halványan a kamerát bámulva, amin feltételezem az én képem volt.-Nem tudom elégszer mondani.. Annyira irigylem tőled ezt a külsőt. A szőke hajad.. mellett kissé sápadtabbnak néz ki az így is fehér bőröd ami kisebb csillogást eredményez az egész összképbe. Néhol mintha zöldes árnyalatot venne fel. És ez annyira vonzó az istenért is!-Szorította össze az ökleit.-Nem tudok betelni vele...-Emelte le az állványról a kis készüléket majd leguggolt a földre. Egyik szeme elé helyezte a kamerát, a másikat lehunyta. Megtámaszkodtam a falnál, majd a lehető legszerelmesebb tekintetemmel néztem bele a kamera lencséjébe, majd villant, és kattant. Mikor megnézte a képet kissé pirultan megugrott és rám nézett. Szeretem ezt a csodálást a tekintetében. Mindig is ilyen társra volt szükségem.. aki tisztel, és csodál engem. Szükségem van erre a tekintetére, amivel bizonyítja hogy minden szava, amit felém idéz afelől hogy mennyire szépnek lát, még ha férfinek nem is illik ilyet mondani.. mind igaz.

-Na? Mi az?-Kérdeztem tőle és elléptem a faltól.-Nem lett jó a kép?-Sétáltam oda hozzá, majd rátekintettem a kamerára.

-De.. nagyon jó lett.-Nézett fel rám majd elmosolyodott.

-Végre mosolyogsz.. Remélem ez a mosoly őszinte is.-Támaszkodtam rá a jobb lábamra miközben beszéltem hozzá. Gyengéden a vállára támasztottam az alkarom.

-Azt hiszem.. a fotózás felvidít, elfelejtett velem minden rossz dolgot, mármint, egy másik világba lökődök ilyenkor. Kizökkenek a valóságból, és csak téged látlak..

-Szokatlanul őszinte lettél.-Gondolkoztam el.-Ma reggel még azt bizonygattad nem szeretsz, aztán kiderült hogy mégis.. és most ilyeneket is mondasz. Be kell vallanom ez a legjobb tulajdonságod.

-Az hogy szeretlek?-Billentette oldalra a fejét kérdőn.

-Ah nem..hülye. Vagyis de, az is de most nem arra akartam célozni. Most arról beszélek hogy folyton őszinte vagy. Mostanában ez a tulajdonságos eléggé háttérbe szorult. De most, úgy néz ki kezd visszajönni.

-És te ezt szereted?-Tette fel a kérdés majd megválaszolta magának.-Ja, hogy az. Szereted hogy mindig dicsérgetlek igaz? Te.. egoista.

-Igen, szeretem. A te szádból szeretem ezeket hallani.. ilyen társat szeretnék mint te vagy. Pont ezért.

-Társat?-Nyíltak tányér méretűre a szemei. Láttam az arcán hogy ezt most épp megemészti magában és összerakja az előzményekkel.

-Ugyan.. kérlek ne játsszuk ezt tovább Eijiro. Teljesen egyértelmű hogy mit akarok tőled..

-Megfektetni?-Tette fel teljesen komolyan a kérdést, ennél a pontnál azt hittem menten kinyírom magam, főleg mikor elkezdte kigombolni az ingét majd le is vette azt.-Hát tessék. Szeretlek szóval.. Bármikor neked adnám az ártatlanságom. Emiatt nem foglak megint megütni.

-Istenem hogy ilyen hülyével írt össze a sors..-Csaptam magam fejbe. Zavartan a hajkoronámba martam.-Mond.. miért vagy ilyen érthetetlen idióta? Lefeküdni? Igen le akarok veled feküdni.. minden vágyam hogy egyszer megtegyük.. de nem ezt akarom mondani?

-Akkor mit?-Ejtette ki direkt a kezében levő ruhaanyagot, majd a mellkasomra simított.-Hazudsz? Most is?-Méregetett elég feltűnően. Megragadtam a csuklóját és közel hajoltam hozzá, beszélni kezdtem, ideges voltam. Ideges amiért csak ennyit tud beleképzelni a dologba.

-Komolyan csak ezt nézed ki belőlem?-Szorítottam meg a csuklóját.-Legszívesebben most teljesíteném a kívánságod és megtenném.. Csak ezzel ott van az a kis probléma hogy én érzek valamit irántad. És, nem lennék képes úgy csinálni hogy nem látom a szemeidben hogy akarod.

-De én akarom..-Próbálta kirántani a kezét a kezem közül.

-De nem vagyunk együtt.. a barátok nem dugják egymást az én értékrendszeremben. De te nem vagy hajlandó elhinni az érzéseim.. Mindig megtagadod őket. Mintha nem is léteznének.-Szóltam most már ingerültebben.

-Akkor miért nem azt mondod hogy szeretsz?-Tette fel a kérdést olyan arckifejezéssel aki büszke magára, azt híve magáról hogy most megfogott. De nem..

-Szeretlek.-Néztem le a szemeibe. Az arca kissé meghökkent volt.

-Szóval most hinnem kellene neked igaz?-Kérdezte most már komolyan, a kezét is ellazította a szorításomban.

-Miért ne kellene?-Tettem fel én is egy kérdést. Amire már nem válaszolt.-Milyen dátum van ma?-Néztem rá, ő kihúzta a nadrágzsebéből a telefonját és rá nézett.

-Március 16.-Felelte, mégis volt egy kis kérdésre utaló hangszín benne, miközben beszélt.

-Akkor... ezt az évszámot jól jegyezd meg. "2019.Március.16."-Mondtam hangosabban kicsit a dátumot.-Mivel, a mai naptól kezdve te a párom vagy. A te véleményed pedig teljesen hidegen hagy. Négy rohadt hónapig kínlódtunk. Nincs kedvem tovább húzni ezt az egészet. Szeretsz, szeretlek. Innentől semmi más nem érdekel.-Néztem mélyen a szemeibe. Az összes szavam komolyan gondoltam. Ha ezt sem veszi komolyan, tényleg feladom.

-Ugye nem fogom megbánni ha igent mondok?

-Megmondtam.. nem túlságosan érdekel a véleményed. Én ezt kijelentettem.. csak gondoltam megemlítem.-Elvigyorodtam kissé, hisz az előbbi válaszából tudtam hogy komolyan vett. Erre nem tudott nagyon reagálni, csak zavartan járt mindenfele a tekintete. Végül megállt rajtam, majd mintha egy mély levegőt vett volna, odalépett hozzám és szorosan magához vont. 

-Visszavonom amit mondtam.. hinni fogok neked. Mostantól, újra bízni fogok.

Felbecsülhetetlen percek voltak ezek az életemben, amiket úgy gondoltam sohasem felejthetek el. A boldogságunk megpecsételhetetlen pillanatai,  a szerelmünk ami végre beteljesedhet. Hiszek a sorsban, hogy valamit valaki előre megírt odafent. Vagy a karma.. vagy akármi is van, mert valami biztosan. Éreztem hogy az összes eddigi életemben, amire nem emlékszek, hiszen a halál utáni életben minden újra kezdődik, emlékek nélkül, tiszta lappal. Nos.. az utóbbiban, a tiszta lapban, így visszagondolva már nem vagyok biztos. Az én és az ő lapja biztosan korom fekete volt már a kezdetekkor. Ezért történhetett minden velünk. De a lényeg.. ez fiú biztosan szerepelt mindegyikben. Bár, őszintén nem tudom, ha vajon meglennének azok az emlékeink az előző életünkről? Amik miatt bűnhődünk a mostaniban, akkor is együtt akarnánk maradni?

Egyébként említettem már hogy van egy minimális fantasy a könyvben? Vagyis lesz inkább. Ez zavar bárkit? Remélem nem, mert erősen kiteszi a végét majd a történetnek. Ne ilyen szuper képességekre meg ilyenekre gondoljatok XD